Kreatív Blogger Díj :)

Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
Gicus16. Nagyon szépen köszönöm az első ilyen díjamat :)
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
Ezt már megtettem. :)
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
gicus16
4. Írni kell magadról 7 dolgot!

Öm... hetet? Olyan sokat? : D

- Az első írásom lényege az Inuyasa volt és 11 éves voltam. Papírra írtam és az iskolatársaim olvasták : D
- Hamar elmegy a kedvem és ihletem, beleunok az írásba és volt amit már félbe is hagytam, de nem tudok leszokni az írásról, mert a lényem része, ha meglátok valami érdekeset a gondolataim már akörül forognak, miképpen lehetne róla írni.
- 16 éves vagyok, és néha vagy túl kicsinek és naívnak vagy túl korosnak érzem magam. Elég bonyolult személyiségem van : D
- Zenei stílusom kicsit furcsa, klasszikus-komoly zene, pop, és minden ami jó. Sokan megbotránkoznak, hogy tudok Beethovent hallgatni, de imádom a hegedű és zonogra dallamosságát. :)
- Anime rajongó vagyok. Yaoi fan IS vagyok :$ :D
- Családcentrikus vagyok, már túl-túl. Nem tudom elképzelni az életemet a szüleim nélkül.
- És végül. Sosem voltam még szerelmes, ebből kifolyólag még senkim sem volt, mégis mindig a szerelemről írok mert azt "annyira egyszerű szavakba önteni". :)

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nem olvasok hét blogot... így azt linkelem amit olvasok.

gicus16

Delirium

Edward Riley

Kata - Taste me, dirnk my soul - show me all the things that I shouldn't know

Biztos vagyok benne, hogy Ti már megkaptátok a díjat és nem várom le az újabb procedúrát, csak én nektek szánom :D

És bár neki nincs blogja... de Őt egész álló nap eltudnám olvasni, mert imádom azt amit ír, őt pedig mégjobban. :) Kisdinnye alias Eszter. ♥

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat gicusnak, írtó jól esett, mert még sosem kaptam ilyesfajta elismerést. : ))

Sajnálom, hogy nem volt rész vasárnap de VB volt és nyertek a Spanyolok egy elég gyatra meccs alatt : D De azért gratula nekik :) ♥
Holnap lesz rész :)

Végezetül pedig... keresek valamit Esztertől, (az engedélye nélkül.igen.) hogy megmutathassam nektek. :)

Tudom, hogy még finomítani akar rajta, mert túlságosan maximalista de szerintem így jó ahogy van és már másolom is. !!! : D
De előtte:

(21:57) B{o}londe:	és a zeneami mozgatórugó
(21:57) B{o}londe:	mondom
(21:58) B{o}londe:	amikor kiadod a könyvet, akkor vannak ezek a "Misinek, mert tudod hogy te vagy a legjobb" és hasonló ajánlások
(21:58) Adrienn (: :
(21:58) B{o}londe:	a tieden euz fog állni:
(21:58) B{o}londe:	Kisdinnyének, mert tudom, hogy érzi a jazzt!!!
(21:59) Adrienn (: :	Természetesen

Tehát:

Lassú az Idő. Nyolc bőröndöt cipel maga után, közben ki is önt egyet-kettőt, s ezekből hátraküldi a másodperceit, azok összepakolnak, ő meg ránehezedik Perc Úrra, kitámasztja az állát, néha belevakargat a szakállába - mert képzeletemben az Idő férfi, egy tehetlen, kiszámíthatatlan férfi - és áll. Áll, én meg fekszek az ágyban, becsukom a szemem, aztán a digitális órára nézek, és várok vegetálva. Lassú lélgezetek, apró szempillarebbenések... s az idő nem akar elindulni, továbbmenni, tenni köteles dolgát, amit már azóta tesz, amióta van, tehát minimum emberemlékezet óta. Mr. 4. Dimenzió, Lord Súly Az Emberiség Vállán pont szusszanni óhajt, én meg beleizzadok. Benedvesedik a hátam, a homlokom, a talpam meg hónaljam. És olyan messze van a reggel. És annyira nem akarok elaludni.

Tulajdonképpen nem szeretek aludni. Az alvás valahogy a halál asszociációja, egy olyan része a működésemnek, amit még annyira sem értek meg, mint az időt. Tudom, hogy ilyenkor kikapcsolunk, leengedünk, tudom, hogy egészséges, de engem nyugtalanít, mindig is nyugtalanított. Mi zajlik le ilyenkor? Miért nem emlékszünk rá? Miért nem tudom, melyik pillanat volt melyik, miért folyik össze, miről, mi alapján álmodunk, és ha nem, akkor miért nem? És ha úgy kelek fel, hogy csak az előző nap lefekvés-pillanatára emlékszem utoljára, hova tűnt a többi? Amiről tudom, hogy van, mert hát az idő jár, és az este elmúlik.

Jesse ilyenkor mindig azt mondja, szedjek altatót, járjak terapeutához, vagy lőjem főbe magam, mert nem vagyok normális. Nem hiszem, hogy igaza van, bár mikor ennek hangot adok, többnyire olyan nézéssel tapos a betonba, hogy már nem csak nemnormálisnak, hanem egyenesen szúnyognak képzelem magam, akik a világ legidegesítőbb lényei. És ilyenkor előkerül a szégyenérzetem, és becsukom a szám.

Tehát várom az éjszaka végét, a reggelt, azt, hogy Jesse megérkezzen, besunnyogjon a házba, lássam, épen van, nem zuhant le a repülőgép, amivel Virginiáig repült, meg vissza - ugyanis, a repüléstől is félek. Szerintem morbid, hogy egy vasdarab, kerozintartállyal felszerelt, undok nagy gépezet, mindenféle zsinór nélkül megmarad a levegőben, olyan magasságban, amitől nemhogy megszédülnék - mert a magasságtól is félek - hanem egyenest elájulnék. Természetesen tudom, hogyne tudnám - a működési elve logikus, fizikán-kémián alapuló, igen kipróbált és mindenféleképpen működő - de akkoris. Morbid. Bizarr. Erről viszont neki sem beszéltem, mert nem akartam megrémíteni repülés előtt... mintha ő megrémült volna... Van egy olyan érzésem, hogy semmitől sem fél, ezért is néz olyan nagyon hülyének, mikor én bevallok neki ezt-azt. Például amikor megemlítettem neki - csak úgy mellékest, sikítva - hogy a papagája beleragadt a hajamba és nem jön ki, ő egyszerűen megvonta a vállát, köszönt Trippernek - tényleg ez a neve, és tényleg illik arra a szörnyű madárra - majd elsétált mellettem. Amikor meg zihálva, borzadva, fél marék hajjal könnyebben utánatrappoltam, és elküldtem a fenébe, mert 1: a hajam, 2: a lelkivilágom 3: az ő trippere 4 : és nekem van madárfóbiám, akkor hátravetette a fejét, vigyorgott, és megkérdezte: Az is?

Jesse szerint kiskoromban, miután fejreejtettek, úgy döntöttek apámék, hogy burokba óhajtanak növeszteni, hol aztán a külső hatások elkerültek, és nem lettem elég ellenálló az Életre.

Ezt igazán nem érzem jogos megállapításnak, és általában felvont szemöldök formájában próbálom félvállról venni csípős kis megjegyzéseit. Jó, lehet, ismétlem, lehet, hogy nem vagyok tökéletes. Vannak hibáim. Vannak fogyatékosságaim. De Jesse - aki képes felülni egy repülőre, jó, csak Virginiáig meg vissza - az én szememre halszálkát se vessen! Lehet, hogy én fóbiás vagyok meg zizi, és csodabogár... ő viszont keménykedős, okoskodós, cinikus férfi, s már csak a neme miatt kétszer rosszabb, mint én.

Nem főz. Nem takarít. Mindenféle hülye extrémsportokat próbálgat ki, fogadok, az én bosszantásomra: jégbúvárkodott már, ejtőernyőzött, bungi-jumpingolt - hogy csak a kevésbé veszélyeseket említsem... Egyszer volt egy olyan abszurd ötlete hogy elutazik Tibetbe, s miután kitisztította a lelkét, könnyűn és erejének teljében megmássza oxigén-palack nélkül az Everestet. Miután biztosítottam nem-támogatásomról, s elköltözéses, kapcsolat-megszakításos kilátásokat helyeztem előtérbe, erről a tervéről lemondott: de azért Virginiába elment egy hétre - szülei meglátogatása az alibi, egyébként meg tudom, hogy a Gauley folyóban raftingol...

A víz nem tartozik a paráim közé, viszont azóta nem tartok vele az élményhabzsolásba, mióta három helyen eltört a csuklóm egy csúnya kőnek-csapódás következményeképpen.
Már csak három óra, és besettenkedik a szobába, ledobja a sporttáskáját a szekrény mellé, kibújik a kabátjából, azt is a földre dobja, lábujjhegyen közelebboson hozzám, megállapítja, hogy élek, nem csúnyultam meg nagyon, és csak egy kicsit tűnök idegroncsabbnak, mint távozása előtt. Jobb napjain még puszit is kapok tőle, bár ha Virginiából jön, tehát a szüleitől, ilyenre nem igazán számítok.


Nem tudtam abbahagyi, így elég nagy részletet másoltam be. : D De remélem azért tetszik nektek.