2011. május 28., szombat

23. rész - Sam

Nem nagyon tudom megmagyarázni hosszas eltűnésemet... de a lényeg, hogy most újra itt vagyok.

A részhez sajnos nem találtam képet...

csók :)


Nem volt olyan énekelni, mint általában. Tudtam, hogy én generáltam a feszültséget, és ettől még rosszabb volt. Tudom, hogy egyedül Eathen nem haragszik rám, mert ismer már annyira, hogy érezze miért akartam ezt az egészet.

Volt egy időszakom, amikor ugyanezt tettem. Amikor beleestem abba a hibába, hogy beleszerettem az egyik legjobb barátomba és lefeküdtem vele. Olyan szintű lelki traumát okozott nekem Brad, hogy úgy döntöttem, jobb nekem érzelmek nélkül. Rengeteg ideig bírtam flegma és nem törődöm lenni. Amikor úgy döntöttem, hogy elköltözöm New Yorkból és felszálltam a San Francisco-ba tartó vonatra.... leült mellém Töki, elkezdett beszélni és omladozni kezdtek a falaim. Az én jól bevált védő bástyáim. Mind odalettek. Pedig milyen jól elvoltam velük majdnem másfél évig.

Most pedig egy napig sem bírom.

Fura.
Fura mennyire meg tud változni az ember. Rájöttem, mennyire fontosak nekem mind. Aaronnel nincs olyan szoros kapcsolatom, most mégis bánt, hogy felém sem néz, pedig eddig nem törődtem vele. Az, hogy Alex, Jon és persze Travie más szemmel néz rám, egyszerűen elviselhetetlen.

Az egyik romantikusabb tartalmú számnál nagyot dobbant a szívem. Ismeretlen okokból kifolyólag izgulni kezdtem. Minnél előbb leakartam lépni a kis pódiumról és tisztázni a többiekkel mindent. Főleg Jonathannel. Nem hagy nyugodni a dolog. Amikor megláttam belépni az ajtón, felgyorsult a pulzusom és izzadni kezdett a tenyerem. Tudtam, hogy nem várhatok tovább. Most azonnal beszélnem kell vele. Amint befejeztük a számot, hátrafordultam és intettem, hogy várjanak.
- Öm, tudom, hogy ez furán fog hangzani, de ha kellő alkoholt döntöttetek magatokba, arra gondoltam, tarthatnánk egy amolyan karaoke estet. Na, mit szóltok? A bátor jelentkező fellép ide a helyemre, adja az instrukciókat a srácoknak és csaptok egy jó bulit! Biztos unjátok már a pofámat lesni. Úgy, hogy én most angoloson eliszkolnék...
- Sam, mit művelsz? - suttogta oda nekem Alex.
- Nézd, ne haragudj a délutániért. Kiborultam. Beszélnem kell a bácsikáddal.
- Ha ezt most hallaná megütne amiért lebácsikáztad. Nem olyan öreg ő...
- Tudod, hogy értettem...
- Jólvan, nincs semmi baj - gitárostul átölelt, adtam egy puszit az arcára és leléptem a színpadról. Odamentem a pulthoz, ahol már Nick várt mosolyogva.

- Egy martinit hölgyem? - kérdeztem.
- Kettőt legyen szíves.
- Naaa, hova ez a sietség?
- Bátorságot kell gyűjtenem.
- Szóval, karaoke? Én téged fizetlek bogaram.
- Tudom Nick de nem ment tovább. Délután nagyon elvágtam magam mindenkinél és muszáj helyrehoznom.
- Igen, hallottam a kiborulásodról - csóválta a fejét, miközben töltött nekem martinit egy pohárba. Elkeseredetten sóhajtottam és megmasszíroztam a halántékom.
- Hát igen, a rossz hírek gyorsan terjednek.
- Rossz nap?
- Ennél rosszabb nem is lehetne... Ja, de. Már volt.
- Travises eset?
- Bassza meg, te mindent tudsz? - néztem rá szégyenlősen. Ez volt az a téma amit nagyon szerettem volna elkerülni.
- A pultos srác mindig mindent tud.
- Ja, csak az a gáz, hogy te igazából nem vagy pultos srác.
- Részletkérdés.
- Persze... Na megyek, megkeresem a barátodat - ezzel a mondattal, kezemben itallal hagytam ott.

Egy ideig csak köröztam a bárrá alakult kávézóban, majd feladtam és gondoltam elmegyek wcre. Néha oda is kell. Ahogy távolodtam, egyre halkult a zene, meghallottam saját szívem dobbanásait, vettem egy mély lélegzetet. Nem tudtam, hogyan csillapíthatnám le magamat. A wc-ben locsoltam egy kevés hideg vizet az arcomra, majd belenéztem a tükörbe. Egy ideig farkasszemet néztem a tükörképemmel, majd lemondóan megcsóváltam a fejem és elindultam kifelé.
Ahogy kinyitottam az ajtót megpillantottam Jont. Már éppen ráakartam köszönni, amikor láttam, hogy idegesen járkál fel-alá és a telefonjába beszél fojtott dühvel a hangjában. Hallgatózni kezdtem.
- Nem érdekel. Oldjátok meg! Most jöttem el onnan. Mondd meg, ha nem teszi meg nem kapja meg a pénzét. Majd ez motiválja - felvontam a szemöldököm, majd tovább hallgattam. - Az istenért Travis! - ennél a résznél azt hittem dobok egy hátast. - Csillapodj, jó? Nem teszel jót a fejfájásomnak. A srácnak mondd azt, amit mondtam... a lányra meg elég ha ránézel és szépen megkéred. Honnan veszem? Oda van érted. Ha végeztetek vidd el kávézni - ezután felnevetett. - Jó, igazad van, utána már én sem nyúlnék hozzá. Nézd Travie, szükségem van egy nyugodt estére. Most is, csak beugrottam Tökit megnézni, aztán húzok haza. Jólvan. Cső - majd letette. Halkan behúzam az ajtót, visszamentem a wc-be, lehúztam, hogy hallja, megnyitottam a csapot, majd csak ezután léptem ki, mint ha észre sem venném.
- Sam? - kérdezte, mire döbbenten felpillantottam.
- Jon? Szia.
- Hozzád lehet már szólni? Tehát... önmagad vagy már? - kérdezte úgy, hogy a kezével hadonászott miközben rám mutogatott. Elfojtottam a feltörekvő könnyeimet és rámosolyogtam.
- Amúgy is beszélni akartam veled. Van egy perced?
- Hát igazából... menni készültem.
- Csak bocsánatot akartam kérni. Rendes voltál, utánam jöttél, meg minden én meg tényleg hisztis picsaként viselkedtem. Ne haragudj. Bár, azért tudod.. semmit sem teszek oktalanul. Tudtam jól mit művelek, nem egyszerű kirohanás volt. Na mindegy, a lényeg, hogy kérlek felejtsd el azt ami délután történt.
- Háááát... nem is tudooom - húzta el a száját.
- Jaj ne már. Gyerünk! Ölelj meg. Szükségem van egy erős férfi közelségére - ez igaz volt. Szerettem volna, ha megölel.
- Azt hittem a szexből egy időre eleged lett - búgta lágy hangon a fülembe, miközben szorosan magához ölelt és simogatta a hátamat. Halkan felnevettem.
- Az, hogy megölelsz nem egyenes út az ágyadba.
- Te csak azt hiszed.
- Fogadjunk?
- Na, mibe?
- Talán megengedem, hogy megcsókolj...
- Rendben. Meghívlak egy italra.
- Nem menni készültél?
- Az még várhat. Vagy tudod mit? Menjünk el hozzám.
- Gyanús vagy te nekem Bennett - vontam össze a szemöldököm. Elgondolkodó tekintetet vágtam, majd mintha semmi kedvem nem lenne az egészhez sóhajtva bólintottam.
- Nahát Samantha! Mintha kicseréltek volna délután óta. Biztos te vagy az? - kérdezte meglepett tekintettel, mire egyből visszább vettem.
- Ha továbbra is viccelődsz rádöntöm a poharam tartalmát és nem megyek veled sehova.
- Isten ments a drága ital!

Nem tudom mi lesz. Nem tudom miért egyeztem bele abba, hogy vele megyek. Nem tudom miért viselkedem így vele szemben. Nem tudom miért utálom amiért egy nagy nőcsábász és kedvelem azért amilyen pillantásokkal illet. Fogalmam sincs mi zajlik le bennem egyik percről a másikra. Őszintén? Baromira idegesít.
A gyengébbik felem elalél attól, ahogy rám néz és megérint, a másik felem meg undorodva húzódna el és lenézően csóválná a fejét. Nem tudom hogy viszonyuljak Jonathanhez. Mindegy a lényeg, hogy most zavartnak érzem magam, és amikor így érzek mindig valami hülyeséget teszek, ergo nem kéne most ebben a kocsiban ülnöm ebben a szent momentumban Jon mellett. Persze, a büszkeségem nem engedte, hogy azt mutassam elbizonytalanodtam a látogatást illetően, mégis éreztem, hogy valamivel ki kell vágnom magam. Ezért spontán elkezdtem beszélni.
- Bűntudatom van, amiért csak úgy leléptem - sóhajtottam egy aprót.
- Dehogy van - válaszolta nyugodt hangon. Ennél meglepettebb nem is lehettem volna. Ökölbe szorítottam a kezeim és törtem a fejem.
- Mmm... - taktikát váltottam. Kimondom kerek perec ezt a hazugságot ami megfordult a fejemben. - Haza kell vinned. Menstruálok és eljött az idő, hogy tampont cseréljek.
- Tartok otthon tampont - ekkor mondtam azt magamban, hogy a kurva életbe.
- Megbocsáss úgy hallottam tartasz otthon tampont...
- Jól hallottad - bólintott és figyelt tovább az útra.
Najó, úgy látszik nagy bajba kevertem magam, de már mindegy. Elmegyek hozzá... elrakok egy tampont a mosdóban azt ennyi lesz. Kitudja még jól is elsülhet ez az este. Lehet, hogy az a két martini mégis csak sok volt? Máris beszámíthatatlan vagyok?? Úristen! Mi lesz, ha tovább iszunk és rámászok?? Úristen! Bassza meg miért görcsölök ennyire az este miatt? Megvan. Leszarom és kész.
- Aggódsz valami miatt?
- Miből gondolod ezt?
- Tanár vagyok, jó megfigyelő. Kiszúrom, ha puskáznak és olyan fejet vágsz akit puskázáson kaptak.
A Francba!
- Nincs semmi bajom. Görcsöl a hasam.
- Te szegény.
Innentől kezdve nem beszélgettünk. Nem akartam semmi árulkodó jelet elejteni, mennyire izgulok, félek, pánikolok és minden bajom van... Ezért némasági fogadalmat tettem, és úgy láttam, hogy Jon ellenére sincs a dolog. Az utat bámultam, és számoltam magamban a perceket, meg könyörögtem Istenhez, hogy ne csináljak semmi hülyeséget.

A leállított motor ébresztett fel elmélkedésemből. Jonathan felé fordítottam a tekintetem, nagyon reméltem, hogy arcom az érzéseim ellentetjét tükrözik.
- Probléma? - kérdezte halkan úgy, hogy rám sem nézett. Nem válaszoltam rögtön.
- Nincs - mondtam végül. - Beinvitálsz?
- Természetesen. Éjszakára maradsz? - bár meglepett maga a kérdés pláne a nyugodt hangsúly, úgy tette fel ezt a kérdést, mintha azt mondta volna van 1 kg liszted?
- Még fenntartom a visszakozás látszatát - bólintottam, a szívem közben őrült tempóban pumpálta a vérem és úgy éreztem itt rögtön színvinfarktusban elpatkolok. De sajnos nem volt olyan szerencsém. Miért nem mondtam inkább egyszerűen nemet? Tiszta hülye vagyok... nem normális. Semmi eszem. Megőrülök.
- BERTA! - kiáltotta el magát Jon amint bementünk a házba. - Itt vagy még? - nem érkezett válasz, mire vállai megkönnyebbülten ereszkedtek le. Nem értettem magát a kérdést, hiszen kulccsal kellett kinyitnia az ajtót... ha valaki bent van akkor nyitva van az ajtó, nem? De úgy gondoltam nem osztom meg vele az észrevételeimet... - Bár az én házam ha itt van leordít, ha bent cigizek - folytatta és előhúzta a zsebéből a cigarettás dobozt.
- Ki az a Berta? - nagyon erősen próbálkoztam azzal, hogy nem törődömséget színleljek.
- Azt hiszem... életem asszonya - kedvesen elmsolyodott, majd rám nézett a reakciómat várta de álltam a tekintetét. Megszenvedtem vele, de mélyen belenéztem a szemeibe. Mielőtt folytatta volna egy óvatos félmosoly jelent meg szája szegletében - A házvezetőnőm.
Hatalmas kő zuhant le a szívemről - miééééért? nem értem - és válaszoltam.
- Aha. Értem - leültem a kanapéjára. Meggyújtotta a cigarettáját az öngyújtót a dohányzóasztalra dobta és mélyet szívott a szálból. Elbűvölve figyeltem minden egyes mozdulatát. Ez a látvány mindig borzongással töltött el, hiszen akkor is dohányzott amikor először megpillantottam. A konyhából elővarázsolt egy üveg vörösbort és két poharat, incselkedve rámkcsintott és leült mellém.
- Tölthetek?
- Még kérdezed?
- Ja ne haragudj, elfelejtettem, hogy vörösborból bármikor bármennyit.
- Azt hiszem ezt most megcáfolom. Ne állíts be alkoholostának. Nem iszom bort olyan sűrűn.. És csak mostanában vált szokásommá.
- Jólvan, értem én, ne magyarázkodj. Eszemben sem volt, hogy alkoholistának állítsalak be - felelte könnyedén és röviden felnevetett. - Na, de most már térjünk a tárgyra! - itt kezdett komollyá válni a dolog, a hangján is észrevehető volt.
- Milyen tárgy? - tudta mire akar rátérni, kezdtem magam egyre kényelmetlenebbül érezni és természetesen menekülési kényszer vett uralma alá, ezért majdnem hogy egybe lehúztam a boromat. Nem akartam beszélni róla, főleg nem vele és nem most, de hiszen tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni, ergo még mindig nem vágom mégis mi a francot keresek én itt!?
- Samantha. Játszunk nyílt lapokkal. Miért kezdtél ki a legjobb haverommal?
- Khm. Úgy hiszem Nicket kihagytam a buliból - éreztem, hogy vér kezd tolulni az arcomba és hirtelenjében túl melegnek éreztem a levegőt.
- Sam - mosolyodott el sokatmondóan. Egy reményvesztett sóhaj kísérteében hátradőltem és elfordítottam a tekintetem Jonathanről.
- Biztos, hogy most akarsz szembesítő showsat játszani? Mert egyáltalán nem fog jótteni a fejfájásodnak...
- Te kihallgattad a telefonbeszélgetésemet? - a tekintete kedvesről egy pillanatra borúsra változott. Nem nagyon értettem miért, de azért válaszoltam.
- Nem volt szándékos, épp jöttem volna ki a mosdóból. Tehát.. mi a helyzet Travissel?
- Tehát érdekel? Miért?
- Talán mert nem áll tőlem távol és mert... mert hatalmas bűntudatom van - mélyen bólintott majd kérdőn nézett rám.
- Miért?
- Jézusom mikor lettél pszichológus? Jól van, elmondom.
- Ezaz! Na, kezdjük az elején..
- Nézd. Az utóbbiakban nagyon leeresztettem, mint egy lufi. Szóval, túlontúl sebezhetővé váltam különböző okok miatt minek következétben kezdtem magam gyenge nőnek érezni. Erre a gyógymódom Travis volt. Kifejtem. Amilyen férfiakkal találkoztam eddig és valamilyen kapcsolatba kerültem velük, nem igen tudtam feltárni előttük az eredeti személyiségemet, tehát hogy kedves, törődő nő vagyok aki vágyik a szeretetre. Egyébként ezek tettek sebezhetővé is, na mindegy. Aztán jött Travis akiről azt hittem nem teljesen heteroszexuális, vagyis nem is tetszett nekem először, de adtam egy esélyt az ismerkedésre és pozitívan csalódtam benne. Teljesen más férfi volt és még mindig az. Rengeteg közös van bennünk, igazán, tényleg megkedveltem, hogy figyel rám és törődik velem. Összességében ezért jöttem össze vele.
- Aha. Tehát mert kedves srác?
- Mondhatni.
- Hát ez őszintén meglepett... Na, de ha ezeket érezted és még mindig így érzel akkor mi romlott el olyan hirtelen?
Erre a kérdésre a választ nem kapkodhattam el. Átkellett gondolnom. A poharam nyújtottam felé, értette a célzást, szótlanul töltött nekem, hiszen ez volt az a téma amihez még nem ittam eleget. Végül keserűen elmosolyodtam egy korytolás után és ránéztem.
- Szerintem Travis beavatott mindenbe... had ne ismételjem meg a történetet.
- Nem. Nem. Én Travie verzióját ismerem. Most a tiédet is szeretném hallani. Travisnak jó a szavahihetősége, de az amit ő mondott tele volt dühvel, haraggal meg miegymással, tehát szeretnék tisztán látni. De szükségem van a te verziódra is.
- Ehhez még innom kell. És időre van szükségem. Ez olyan dolog, ami szorosan kapcsolódik életem elmúlt pár évéhez, nem szeretem felemlegetni. Mondjuk így. Nem is nagyon tettem ezt meg még senkinek sem. Nem azt mondom minden részletet elmondok a múltamból, csak egy kis töredékét. Ez nehezebb, mint gondoltam. Nem szoktam csak úgy, teljesen kiadni magam.
- Van időnk. Összedobok egy szendvicset magamnak, kérsz? - megráztam a fejem. - Addig tisztázd magadban, majd kezdj hozzá, ha készen állsz.
- Rendben. De tudd, hogyha elkezdek mesélni és végighallgatsz, utána válaszolnod kell az én kérdéseimre is.
- Azt hiszem ez egy fair ajánlat. Elfogadom.
- Örülök.