2010. szeptember 28., kedd

Pillantás & Vándor éji dala

Igen. Hát elérkezett a pillanat, hogy életjelet adjak magamról.

Sokan utáltok, már ott tartunk, hogy Twilightos blogot többen olvassák : D Ahova szintén nem raktam részt nyár óta. :$

Bocsánatot kérek.

Mióta elkezdődött a suli kis időhiányban szenvedek meg kedvtelenségben, alig várom, hogy kész legyen a házim és máshova tereljem a gondolataimat és sajnos az írás emiatt háttérbe szorult.
Tudom, hogy nem kenhetem az egészet erre, hiszen akiket olvasok még most is aktívan blogolnak velem viszont mindig így van : D Ne aggódjatok befogom befejzni, mert Jon, Alex, Sam, Nick és Eathen túlságosan a szívemhez nőttek és nem tudnám félbehagyni a blogot. Szóval befogom fejezni. Részt hétvégére próbálok írni. És maradjunk a heti egy frissben.. megpróbálok hosszú részeket írni.

De most felszeretnék tenni egy régi novellámat (de nem végig, mert a végét elrontottam.xd) és egy verset amit a holnapi irodalom órámra kellett írni, és facebookon már megosztottam és a tanárom is megdícsért ami hatalmas örömöt okozott, szóval Neki köszönjétek, hogy ez a bejegyzés megszületett. : D

Tehát. Novella. Mindjárt keresek valami képet
.
csók. :)



Pillantás

Jól emlékszem. 19 éves voltam. Felnőtt, csinos, magabiztos és rendkívül erős nő. Bár ez csak a látszat volt. Magabiztos? Igen csak kérdéses. Komolyabb dolgokban nem tudtam magabiztos lenni és döntőképes. Befolyásolható voltam ezért könnyen rávettek azokra a dolgokra amiket ők láttak jól. És igazuk lett. Erős nő? Ugyan kérlek...
Mutatni mindent nagyon egyszerű... de érezni. Átélni. Én nem tudtam. Csendesnek mondható lány voltam. Sosem szóltam, ha nem kellett. Nem szerettem beszélni.
Inkább voltam gyenge mint erős. Jobban illett rám a zárkózott és furcsa jellem mint a magabiztosság.

Egyetlen perc. Egy nap. Egy meleg nap. Egy férfi és egy nő.

Ki gondolta volna, hogy elég sétálni és már rálelhetsz arra az emberre, akivel eltudod képzelni az egész életed? Aki számodra jelentheti a szőke herceget? Gondoltad volna? Te sem gondoltad. Elég volt egy pillantás. Egyetlenegy hosszú pillantás ahhoz, hogy tudd ő kell neked. Tudtad ki ő? Nem. Megszerezted? Nem. Láttad még őt valaha az életben? Soha többet. Akkor honnan tudtad, hogy ő a mindened? Sehonnan. Magyarázat? Nincs.

Forró nyári nap volt Miamiban. A karomra vetettem a kosztümöm zakóját és leljebb gomboltam a fehér blúzomon pár gombot. Izzadtam és szomjas voltam. Minnél hamarabb haza akartam érni. A hűvös lakásomba, eldőlni a kanapén és inni egy pohár hideg ásványvizet. Úgy ahogyan minden áldott nap.
Ehelyett egészen más történt. Kapkodva levegő után, sietősebbre vettem a lépteim, hogy elérjem még a zöld lámpát és nyugodtan átsétálhassak a zebrán. Mint általában történni szokott, most is pirosat kaptam mire odaértem. Duzzogtam, hogy nem értem oda időben és bosszankodtam a magassarkúm miatt ami törte a lábamat. A hajamhoz kaptam, hogy kisimítsam a kósza tincset a szememből. Körbepillantottam és megakadt a szemem egy jóvágású fiatalemberen. Tetőtől talpig végigmértem. Illetve fordítva. Mindig lentről haladok felfelé...
Nike cipő, farmernadrág ami kicsit lógott rajta, egy általam elnevezett izomtrikóval. Fehér színű. Teljesen kiemelte a mellkasát, lapos hasát és a vállait. Nem volt az - az izompacsirta típus, de azért szégyenkeznie sem kellett. A homlokát törölte meg, amikor feltételezem észlelte, hogy valaki nézi így hát körbepillantott. Az ő szeme rajtam akadt meg. Jól láttam, hogy ugyanúgy mint az imént én teljesen végigmér. Egy furcsa grimasz után a szemeimbe nézett.

Hogy mit éreztél akkor? Te magad sem tudtad. De az biztos volt, hogy a szívverésed felgyorsult szinte már a füledben dobogott, kellemesen bizsergő érzés áradt szét a testedben a pillantásától.
A gyomrod a térdeiddel együtt remegett. A torkod teljesen kiszáradt és abból a tekintetből mindent leszűrtél. Azt érezted, hogy ismered Őt. Attól a pillanattól tudtad, hogy az ismeretlen fiú belopta magát a szívedbe. Amint a szemeiben kutakodtál, feltűnt neked, hogy az egyik szeme kék a másik pedig zöld. Nem volt elenyésző különbség a színek között, mert Te is csak akkor vetted észre amikor a Nap belesütött a gyönyörű mandulavágású csillogó szemekbe. Teljesen elvarázsolt téged.
Arra gondoltál... talán a fiú is azt érezte amit te. Talán...talán.
Egy röpke pillanat és szerelembe estél.

Elmosolyodott a kedves idegen és biccentett egyet felém. Mit tehettem volna? Egy kicsit megszeppentem, de örültem, hogy észrevett így hát szélesen elmosolyodtam és visszabiccentettem. A lámpa zöldre váltott és könnyedén a zebrára lépett. Mialatt én ott maradtam és a fiú arcát elraktároztam az agyamban. Tudtam, hogy milliók az 1-hez az esélye annak, hogy újra lássam, de reménykedtem benne. Mikor újra észbekaptam az álmodozásból, a kocsik már régen száguldoztak előttem szóval rájöttem, hogy a lámpa ismét pirosra váltott.


Vándor éji dala

Oly nyugodt itt minden
a béke cirógatja lelkem.
Hűs szellő fújdogál,
arcomon jóleső mosoly fut át.
Tollam a papíron megáll,
Felnézek, s egy madár száll alább.
Ekkor érzem azt, hogy az éj leple alatt
az örök nyugalom vár reám.

(Az eredeti vers Goethe - Vándor éji dala Szabő Lőrinc fordításával).

2010. szeptember 1., szerda

Halihó.

Jöttem szólni, hogy én most nem tudok írni.

Egyszerűen képtelen vagyok arra koncentrálni.

Sajnálom... de... kicsit elfajultak bizonyos dolgok amiket nehéz feldolgoznom és megbirkóznom vele. Szükségem van egy kis időre.

Tudom, hogy itt állandóan csúszok, de most tényleg muszáj szünetelnem, nem akarom, hogy az ami bennem játszódik le a történetet rovására menjen.

Twilightnál viszont lesznek frissek, hiszen előre megírt részek vannak....

csók.