Hiii!
Hajnali 1:12 van, most fejeztem be a részt, hát nem tökjófej vagyok?
Csak azért írok ilyenkor, mert nem megyek suliba. Bibibííí. : P
Öm, mit is mondhatnék... ja persze. Tekintsétek úgy, hogy ez a 18. rész egy negyede. De komolyan. Csak valahogy elveszett az ihlet a folytatáshoz, amit megkell még keresnem, meg úgy gondoltam ez valahogy egy egészet alkot így feltettem.
Konkrétan ha végérvényesen befejezem a 18. részt, onnantól kezdve lesznek gázok, mert nem tudom, hogyan tovább : DD Szóval kérem szépen a múzsámat, Esztikét, hogy sűrűbben lépdessen fel fészbúúkra vagy msnre. Értette kedves hölgyem? Na.
Egyébként hogy tetszik az új fejléc? Jó, mi? Nekem tetszik, bár Sam uccsó képe kicsit gagyi, de sebaj. Záróakkordként egy favicc amolyan "apa mondta az vicces volt én meg röhögtem mint a hülyegyerek dolog."
Hogy hívják a japán tűzoltót?
(képzeljetek ide hatásszünetet)
Naaa? Telefonon!
Hahahahaha. Most büszke vagyok. : d
na csumi. ^^
csók. :)Még nem öltött teljes képet a fejemben lévő emléksorozat, próbáltam elnyomni amennyire csak lehet, bár nem tudtam úgy összpontosítani, mint ahogy szoktam hasonló esetekben. Most lefoglalt Travis, aki különös módon nem vette észre lassuló mozdulataimat, tartózkodóbb viselkedésemet. Cseppet sem viszonoztam a csókját olyan intenzitánssal mint amilyennek nekiindultunk. Valahogy mégsem állítottam őt le, az a szép az egészben, hogy fogalmam sincs miért nem parancsoltam álljt neki. Hiszen tudtam, tudom, tisztában voltam azzal, hogy mi fog történni. Hogy véletlenül se legyen téves az elméletem, Travis is a tudtomra adta szándékát. Éreztetni kezdte, hogy a csóknál nem fogunk leállni. Próbáltam valamivel megmagyarázni a beleegyezésemet. Talán a részegség? Vagy tényleg ennyire szerettem volna felejthetetlenné tenni a 21. születésnapját? Vagy csak szimplán a hülyeség szülte ezt a helyzetet?! Nem tudom. Felesleges ezen elmélkednem, amikor a barátom szorosabban kezdett ölelni, magához szorított és úgy csókolt tovább, szenvedélyesen, szakadatlanul. A mellkasa az enyémhez préselődött, már-már kényelmetlen volt az ülő pozíció, de mindet feledtette velem az, amikor megéreztem szívének heves dobbanásait. Oltári tempóban dübörgött a szíve, és ettől keserédes mosoly futott át az ajkaimon. Megmosolyogtatott, hogy ennyire izgtott, de keserű volt számomra mert önmagamra emlékeztetett. Ugyanakkor szégyellni is kezdtem magam. Mert az eddig elnyomott emlékkép kezdett feltörni a fejemben, és akaratlanul kezdtem el Braddal összehasonlítani Travist. Akkor tudtam, hogy véglegesen elvesztem amikor Travie a mellemhez ért és ez elindított egyfajta lavinát az agyamban. Először csak összehasonlítottam, majd emlékezni kezdtem. Bármennyire is próbáltam elkerülni ezt az egészet.Arra a megállapításra jutottam, hogy semmiben sem hasonlítanak. Talán, csak hogy mindketten kedvesek, vagyis Brad ugye már csak volt... Még az is az eszembe ötlött, hogy persze nem dobogott a szívem, mint akkor, Travis csókjai megráztak, mert kért ember feltudja egymást tölteni elektromossággal, de nem éreztem úgy, mintha konektorba nyúltam volna... Ellenben Bradnél. Mégis volt az a kísérteties hasonlóság, nem a csókok közt, nem az érzéseimben - csak a fejemben. Csodás csütörtöki nap volt, épp próbáltunk, és természetesen miattam és a záróizmom miatt szünetet kellett tartanunk. Egy fontos fellépésre készültünk, amit Eathen szervezett le. Nagyon hálásak vagyunk neki, amiért cipeli a vállán a banda okozta nyomást. Mi csak zenélni jövünk, abszolút ő a banda feje, a vezér, az alfahím, az isten. Igen. Köszi Eat. Szóval, nem tudom mi történt addig amíg én szükségleteimet végeztem el, de amikor mosolyogva visszatértem, Brad és a barátnője Adrien olyan szenvedélyesen veszekedtek, hogy ilyet még soha nem láttam. Azért használom ezt a jelzőt, mert ahogy ordítoztak zengett az egész terem, hevesen gesztikuláltak és mindkettejük szemében ott lángolt a düh. Adrien spanyol származású volt, és tudtuk, hogyha ő az anyanyelvén ordítozik akkor igen csak komoly problémáról lehet szó. Lényegében neki köszönhetem a spanyol tudásomat, így minden egyes szót értettem amit Bradről mondott. Kivettem valami harmadik személyt, rengeteg káromkodást, ócsárolást, majd Adrien se szó se beszéd hátat fordított és eltűnt a szemünk elől olyan gyorsan és hirtelen mint ahogyan érkezett. Síri csend követte a veszekedést.Mind utáljuk, ha a magánéletünkről vagy szerelmi életünkről kell nyilatkozni, ne adj isten faggat valaki, legyen az barát vagy nem barát, így szépen elfordultunk Bradtől, tenni-venni kezdtünk és annyiban hagytuk a dolgokat. Ha akar valamit mondani akkor majd megteszi. Bármennyire is furdalt a kíváncsiság nem kérdeztem rá mégis mi vagy ki váltotta ki a veszekedést. A próbát végül kisebb-nagyobb nehézségek árán befejeztük, aztán a többiek gyorsan leléptek "randi, munka, otthon várnak" okok miatt. A szemetek. Így ketten maradtunk Braddal, hogy mindent visszarakjunk a helyére. Szótlanul csináltunk rendet, majd amikor végeztünk egy bíztató mosollyal akartam búcsúzni, de a tekintete megtorpanásra késztetett. Rövidesen meg is szólalt.- Nem iszunk meg valamit? - kérdezte halk, hívogató hangon.- Alkoholra gondolsz? - kérdeztem vissza rezzenéstelen arccal.- Tudod... nincs hangulatom a magányhoz. Gondoltam jobb nem egyedül berúgni.- Nem tudok dajkálást vállalni, ugyanis nem állítom, hogy én józan maradok. Pocsék hetem volt, már csak a fellépést várom. - Ez mégjobb ötlet, mint enyém - válaszolta nyugodtnak palástolt hangon mégis kihallottam mögüle a szomorúságot. Vállat rántottam és intettem a fejemmel, hogy induljunk. Kint leintettünk egy taxit, mely elszállított minket a város szívébe, egy nagyon ötletes és eredeti New York Pub nevű bárba. Nem mentünk semmi flnacos helyre, mert nem is engedte meg a pénztárcánk az effajta luxust, másrészt nem is volt az a stílusunk. Nekünk megtette ez az egyszerű kis bárocska is. Hangulatos zene szólt, leültünk a pulthoz és rendelni kezdtük az italokat. Tapasztalt ember lévén, elővigyázatosságból felfirkantottam egy cetlire a lakhelyem címét és tettem félre pénzt taxira. Addig ittunk amíg már kettőig sem láttunk tisztán, az üres pohár látványa nevető-, és sírógörcsöt váltott ki belőlünk, és egymás vállára dőlve dűlöngéltünk a lassú zenére. - Szeretlek Samantha - lehelete a fülembe az alkoholtól aléltan. Hangosan felnevettem, majd egy csókot nyomtam a nyakára. - Énis szeretlek Brad - feleltem rekedtes hangon. Cseppet sem voltam annyira részeg, mint amilyennek látszottam. De komolyan. Valamennyire még tudtam gondolkodni. Megállapítottam, hogy bár ő is komolyan gondolja, csak nem úgy ahogyan én. És ez fájdalommal töltött el.- Tényleg szeretlek. Te vagy a legeslegjobb női barátom - mondta érzelgős hangon. Ha valaki eddig nem volt biztos a tényben, hogy részeg, most az száz százalékosan megbizonyosodhatott róla, ugyanis egy fiatal, jóképű, magabiztos kicsit hiú férfias férfi csak akkor mond ilyeneket. Már énis megszoktam az ilyesfajta megnyilvánulásait, csak hát ez amolyan tőr volt a szívembe, jó sokszor megforgatva. Ilyenkor úgy éreztem, bármit megtettem volna, ha érzem, hogy kicsit is komolyan gondolja a szavait. Másként komolyan, úgy ahogyan én. - Nálad aludhatok?- Persze, édesem. Persze - megsimogattam a hátát, és intettem a csaposnak, hogy hívjon nekünk egy taxit. Próbáltam beazonosítani az időt a telefonom kijelzőjén, de nem láttam tisztán, így hagytam az egészet a francba.A kocsiban miközben még mindig ontotta magából a szavakat, a vállamnak dőlt és kényelembe helyezte magát. - Szomorú vagyok.- Csak részeg - simogattam a haját nyugtatás céljából. Tudtam, hogy imádja. - De én tényleg szomorú vagyok!- Tudom drágám.- Én szeretem Adrient - jelentette ki halkan.- Ezt is tudom - sóhajtottam egy mélyet.- De téged is. Olyan gyönyörű vagy. Annyira kedvellek! - simított végig az arcomon csillogó szemekkel. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. - Énis kedvellek - úgy éreztem mindjárt megfulladok a légszomjtól, ezért vettem egy újabb mély levegőt.- Még sosem figyeltem meg mennyire szép vagy.- Brad a szokottnál is hülyébb vagy - annyira zavarban éreztem magam, el is pirultam. Teljesen megbolondított. Egy kis időre csend telepedett közénk, már épp kezdtem megnyugodni, hogy abbahagyja az egész "hogyan zavarjuk össze méginkább Samet?" akciót. De tévednem kellett.- Szeretkezel ma este velem? - kérdezte halkan, miközben megszorította az egyik kezemet. Lassan fordítottam felé a fejemet, döbbenten meredtem bele a szép barna szemekbe, és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. - Te...tessék? - kérdeztem frappánsan.- Le akarok veled feküdni - mondta félig lehunyt pillákkal. - Még ma este - tette hozzá. Hebegtem mint egy rakás szerencsétlenség, majd megráztam a fejem és idegesen válaszoltam.- Eldugulnál?? Kérlek! Köszönöm. Ennyi marhaságot még soha életedben nem hordtál össze! Részeg vagy az istenért! És énsem vagyok sokkal jobb állapotban nálad! Ja de, bocs! Maradt még némi józan gondolkodásom! - szinte kiabáltam vele. A szavaimnak a fele se volt igaz olyan értelemben, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy oké rendben, én benne vagyok. Így inkább azt mutattam mennyire megsértett ezzel a mondatával. - Nemár Samantha. Nem lehetsz ilyen kegyetlen. Szükségem van rád! Kérlek, légyszi!Nézett, mégsem éreztem, hogy teljesen rám koncentrál. Nem is nagyon érdekelte a válaszom. Amint kimondta ezeket a szavakat, az arcával már csak pár centire volt az enyémtől. Könnyű szerrel hidalta át a távolságot kettőnk között, lehunyta a szemeit és erőszakosan megcsókolt. Hiába tudtam miért teszi azt amit tesz, mik lesznek a következmények, nem kellett sokat hadakoznia velem, bolondul hittem, hogy ez még változhat és viszonozhatja az érzéseimet, így én viszonoztam a csókját. - Iszonyú ütemben dobog a szíved - szakította meg a csókot emiatt a mondat miatt. A kezét ráhelyezte a szívemre és mosolyogva megcsóválta a fejét. Én éppenséggel a csók hatása alatt voltam, megszólalni nem tudtam így csak zavartan vállat rántottam, keserűen elmosolyodtam és hagytam, hogy újra megcsókoljon.
Sziasztok!
Nem fogjátok elhinni, de megjöttem a 17. résszel. Két nap két rész, azért jó vagyok, nem? : D
Ez amolyan bevezető rész, szóval nem is valami hosszú, de felakartam tenni, nem akarok délutánig várni, ugyansi 1:26 van és fogalmam sincs hogy fogok visszaállni emberi módba. Mármint... Reggel 5:45-ös kelés hétfőtől.. hojjoj. Két verset kell tudnom, hétfőre de csak egyet tudok. Gáz nem? :| Holnap megkell valahogy tanulnom. : D
Szóval rész. Remélem élvezitek majd és élvezettel írtok is pár kommentárt! :)
csók. Joggal mondhatom, hogy a szavak embere vagyok. Joggal. Van egy védőmechanizmusom. Ha úgy érzem, hogy idegen emberek vesznek körbe, akikben nem bízhatok akkor nem mondhatnám, hogy a kedves modomról híresülök el. New Yorkban inkább úgy ismertek, hogy a Jégkirálynő, aki ritkán beszél, de ha igen akkor általában mindenkinek megmondja a mágáét. Túl sok sérelem ért ott, nem tudtam más arcomat mutatni.Itt viszont végre otthon érzem magam, tudom, hogy bízhatok pár emberben, hogy senki nem akar bántani, így a védőmechanizmusom szétfoszlott, általában kedves vagyok mindenkivel. Ez egy hatalmas változás számomra. Ezt csak azért hoztam fel, hogy elmondjam, itt arról vagyok híres, hogy még a képtelen helyzetekben is rengeteget beszélek. Mindigis újságírónak vagy riporternek készültem, de végül nem mentem egyetemre így maradt a zenélés.Említettem, hogy képtelen helyzetekben sztár vagyok? Mindig tudok mondani valamit.Most viszont, csak álltam farzsebre vágott kezekkel, zavartan toporogtam, majdhogynem megizzadtam pár szóért. Mégsem mondtam semmit. Én akartam... csak amikor megéreztem az akarást, rögtön fel is adtam azt hiszem. Így egészen addig vártam amíg Travis meg nem fordult és megrökönyödött tekitettel nem nézett rám. Pár percig szótlanul meredtünk egymásra, én harapdáltam az alsóajkam és esdeklő tekintettel néztem rá. Majd végre kinyögtem valamit:- Kérlek... - az egyik kezemmel hátrafésültem a hajam és sűrűn pislogtam felé. Annyira lehetetlen helyzetbe hoztam magamat, hogy a sírás fojtogatta a torkomat.- Ne most - emelte fel a kezét és elment mellettem. - Csak hagyj békén! - tette hozzá még a lépcső aljánál. Ez a mondat térített észhez és sietősre fogva a lépteimet, követni kezdtem. - Kérlek Travis! Hallgass végig! - megakartam fogni a vállát, de még gyorsabb tempóra váltott így nem értem el. - Ne már, légyszíves állj meg! Beszélnünk kell. - Nem, szerintem nem kell. Elég egyértelmű voltál kint is, felfogtam, oké? Csak menj haza és hagyj engem békén - kinyitotta az egyik ajtót és beakart menni, de nem hagytam. Megfogtam a csuklóját és kényszerítettem, hogy felém forduljon. Unott arccal nézett rám én pedig elképedve vettem egy mély lélegzetet.- Nem hagyhatlak itt úgy, hogy tudom haragszol rám. Egyszerűen nem megy. Fájt az egómnak, hogy azt mondtad nem vagyok a barátnőd, pedig én ezt hittem - megálltam egy pillanatra és felnéztem rá, ugyanis eddig a padlót kémleltem. Sóhajtottam egy mélyet, miután láttam, hogy az arca nem változott semmit sem. - Feldúlt voltam, kicsit talán zavarodott is, aztán láttalak azzal a lánnyal táncolni és hiába mondtam Jonnak, hogy nem vagyok féltékeny... engem zavart, hogy nem velem táncolsz úgy. Aztán csak úgy megcsókolt én pedig hagytam magam. Nézd, tudom, hogy hibás vagyok meg minden, kint is szemét voltam, csak akartam, hogy tudd ezeket. Nem érzem magam biztonságban, ha nem magyarázhatom meg az olyan dolgokat mint például ez. Idegesen tördeltem az ujjaim, majd a zsebembe süllyesztettem őket és néztem Traviere. Nem szólt egy szót sem, még csak megsem rezzent az arca így feladtam. Elhúzott szájjal bólintottam egyet, megfordultam és lementem a lépcsőn, ki a házból és hazamentem. Travis pedig nem jött utánam. ***A kanapén ültem és dohányoztam. Néztem ahogy elég a csikkem vége és ahogy füstölög. Ez már a 3. szál egyhuzamban. Bebeszéltem magamnak, hogy a cigi megnyugtat, így amikor szívtam úgy éreztem rendben lesz minden, nincs miért aggódnom. A tv halkan szólt, ránéztem a képernyőre. Éjszakai híradó ment, ugyanis közeledtünk az éjfél felé. Tudósítottak bennünket egy újabb tinédzserhalálról, vagyis gyilkosságról, boltrablásról és efféle dolgokról. Feltettem a zoknis lábamat a dohányzóasztalra és azon kezdtem el gondolkodni, hol lehet Eathen. Mindegy, ő legalább jól érzi magát. Feltehetőleg. Elnyomtam a cigimet a hamustálba, felálltam és a konyhába mentem. Elővettem egy üveg bort és visszamentem a tévéhez.Bár ezen az estén már megfogadtam egyszer, hogy nem iszok többet, úgy éreztem van még fél órám éjfélig, elég ha az ígéretem holnaptól lép érvénybe. Kisebb nehézségek árán felbontottam az üveget és úgy pohár nélkül inni kezdtem. Nem foglalkoztam semmiféle élvezettel, ízlelgetéssel, csak úgy ittam. Egyébként utálom a bort. A legrosszabb alkohol a világon a sör után. Mert hogy azt is utálom, mégis egész este azt vedeltem most meg borozgatok magamban. De azt hallottam, az ember kiütheti magát tőle könnyedén, nekem meg erre volt most szükségem. Nyugodt, álomtalan álomba akartam zuhanni némi nemű alkohol segítségével, mert bűntudatom volt, meg rosszkedvem és egyszeriben minden rosszra váltott. Fél üveg bor elfogyasztása után sem éreztem még semmi bódultságot, talán egy kis bizsergést az egész testemben. Ekkor szólalt meg a csengő. A tévére pillantva beazonosítottam az időt. 0:27 volt. Ki lehet az és mit akarhat ilyenkor? Fogtam az üveget, felálltam és siettem ajtót nyitni. A kukucskálón kilestem, nehogy valami gyilkost engedjek be a házba, de megláttam Traviet a küszöbön ácsorogni, meglepve nyitottam ajtót és néztem rá kérdő tekintettel.- Átgondoltam a szavaidat - nézett rám komoly arccal. - Bemehetek? - Öm. Persze - álltam arréb, hogy bejöhessen tőlem. Kilestem a folyosóra, amely kihalt volt és becsaptam az ajtót. Előhalásztam a konyhából két poharat és még egy üveg bort szükség esetére, majd követtem őt a nappaliba. Mire beértem ő már kényelembe helyezte magát, én pedig letelepedtem mellé. - Bort? - lengettem meg előtte az üveget, miután hosszan kifújtam a levegőt. - Miért is ne? Persze, tölts csak - töltöttem neki, ő elvette húzott belőle egy jó nagyot, énis követtem a példáját. - Azt mind egyedül ittad meg? - mutatott rá a félig üres üvegre, mire vállat vontam.- Meglehet. - Hát jó... nézd, sajnálom. Talán kicsit túlreagáltam tényleg. - Komolyan? - kérdeztem döbbenten.- Aha. Nem tudtam mit rontottam el, amiért úgy érezted valaki mással kell csókolóznod. És az a valaki személy szerint Jon volt. Úgy éreztem, ennyi volt, vele nem versenyezhetek... - De hát miért? Azt mondta csomószor nyúltad már le a nőit...- Samantha te nem ismerted azokat a nőket. Ők csak olyan egyszer haszálatosak voltak magányos napokra. - Óh! Értem - húztam össze a szemöldököm. - Lehet, hogy túlreagáltad, mégsem kellett volna azt mondanom, hogy drámázol.- Azt valóban nem. Az nagyon feldühített. Ahogy korábban mondtad, ez a dolog nekem is megfúrta az önérzetem. - Sajnálom. De tényleg. Vonzódom Jonathanhez. Kár tagadnom is, de hiszen te ezt tudod. Tudnod kellett az elejétől... de aztán elkezdődött ez a valami kettőnk között és nem akartam szétbarmolni. Szóval. Sajnálom. - Énis sajnálom, hogy olyan kegyetlen voltam veled a házban.- Az inkább fura volt. Ott esdekeltem a bocsánatodért neked meg a szemed sem rebbent.- Sokkos állapotban voltam - mosolyodott el.- Szerintem szimplán hülye vagy - ittam ki a poharam tartalmát és töltöttem újra. Szó nélkül tettem ezt az ő poharával is. - Berúgunk? - fordultam felé.- Jól hangzik - nevetett fel és az egyik kezével átkarolt. Megpuszita a homlokom a másik kezével pedig elvette a poharát és megkeződött az ivászat. Amikor az óra kettőt ütött már elhomályosodott elmével fordultam Travis felé. Akkor már elég beszámíthatatlan állapotban voltunk mindketten. Mindenen mosolyogtunk és nevettünk amit a másik mondott, mégsem tudom mikor kerzdett komolyra fordulni a szituáció. - Tudod annyira szép vagy - mondta Travis rekedtes hangon. Már alig bírt beszélni a sok ordítozástól és nevetéstől. Énis hasonlóképpen voltam.- Ó, köszönöm szívem. Te is nagyon helyes vagy. - Nem tudok betelni veled. Úgy érzem szükségem van rád - amikor ezt kijelentette elhallgattam. Az arcom komorrá vált és vártam a folytatást. - Itt az ideje, hogy megkérjelek járj velem. - Szíves örömest - bólintottam felé, bár a tekintetem nem változott. Szerintem nem tűnt fel neki a változás. Letette a poharat az én és az ő kezéből az asztalra, közelebb csúszott hozzám és megcsókolt. Olyan igazi, elmélyülő csókot váltottunk. Kezemet az arcára simítottam, majd áttértem a tarkójára. Olyan könnyeden és lágyan csókolt. Annyira jólesett. Annak ellenére, hogy részegek voltunk, a csókot teljes intenzitással viszonoztam és élesen beleégett a memóriámba. Travis szorosan tartotta a derekamat, és nem engedett el. Bár nem is akartam, hogy elengedjen. Mégközelebb csúsztam hozzá, mindkét karommal átkaroltam a nyakát és úgy döntöttem átadom magam az élvezetnek. Kísértetiesen hasonlított a helyzet egy régi esetre, amit mindennél jobban szerettem volna elfelejteni.
Sziasztok!
Remélem méltányoljátok, hogy 0:57 van de én még most is írtam, szóval most fejeztem be a részt.
Remélem tetszik, bár a nagyja még hátra van. Lehet, hogy hétvégén hozok mégegyet... lehet.
Feladom a reménykedést, mint Csokonai A Reményhez c. versében.
Írjon akinek kedve van aztán ennyi... bár már ebben sem reménykedem.
A számlálón a számok gyarapodnak szóval: Thank you so much!
csók.Tulajdonképpen izgatott voltam. Már viszonylag megszoktam a közönség előtt való fellépést, hiszen a kávézóban felszoktunk lépni a bandával - aminek a nevén még mindig gondolkodunk - csak hát ez mégis csak Travie születésnapi bulija. Ez más. Jó, leszámítva azt, hogy a társaság háromnegyede már nem tudja, hogy hol van én mégis izgultam azért, hogy tetszedjünk nekik. Miután Jonathan üvöltözött párat a mikrofonba Travis után, és ő felverekedte magát a "színpadra", elmondtam, hogy tőlem ezt kapja ajándékba. Felejthetetlenné teszem számára ezt a születésnapot. Amikor ezt kijelentettem nemes egyszerűséggel megcsókolt mindenki szeme láttára ami még nekem is elég megdöbbentő volt. Aha. Akkor most mégis csak együtt vagyunk? Ezt később még tisztáznunk kellesz. Eljátszottunk pár számot, majd hagytuk, hogy tovább bulizhasson kedvére a nép. Azt kell mondjam, elég jól sikerült. Mármint, tetszett az embereknek a zenénk és ez boldoggá tett. Elégedett vagyok. De komolyan. Még az sem érdekel vagy bánt éppenséggel, hogy csókolóztam Jonathannel, majd mindenki előtt Travissel.És persze, hogy elfogom mondani neki. Amint vége ennek az egész szülinaposdinak közlöm vele. De azért fura, hogy nincs bűntudatom. Na mindegy is, elhatárzotam, hogy jól fogom magam érezni. Épp a mikrofont tettem vissza az állványba, amikor szemem sarkából észrevettem, hogy közelít felém Aaron nyakában a gitárral. Vagyis ez nem pontos meghatározás, mert nem a nyakában volt, de hát értitek ti. - Hello Sam - mosolygott rám szélesen.- Hello Aaron - válaszoltam kicsit gyanúsan méregetve. - Mi van?- Hello Samantha! - karolta át a derekamat Eathen.- Hello! Te hol a francban voltál? Tűvé tettem érted az egész udvart! - förmedtem rá enyhén szólva. Válaszul csak vigyorgott és megpaskolta a derekamat. - Itt voltam - vont vállat. - Úgy hallottam, hogy nem érezted jól magad eddig. - Hát nem. Részben neked köszönhetően.- Egyből én vagyok a hibás mindenért?? - kérdezte felvont szemöldökkel és megköszörülte a torkát.- Hát igen, mert képes voltál itt lézengeni, amikor én egyedül voltam!- Áh, értem, ez esetben ne haragudj ez többet nem fordul elő... - forgatta a szemét és nyomott egy puszit az arcomra.- Naa. Remélem is. Helyes. Nem derült ki, hogy végülis Aaron miért méregetett olyan furcsa szemekkel, de lementünk a teraszról elmentünk enni valami kaját amit ott "felszolgáltak" meg ittunk sört. Igazából nem vagyok egy nagy sörös, de most úgy éreztem kell valami pia, hogy megadjam magamnak az alaphangulatot.Amikor már eléggé beszámíthatatlanná váltam, akkor történt az, hogy Aaron és Eathen egyszerűen megfogták kezem lábam és felemeltek földről - mert ott ültünk.- Hééé! Mit csináltok? Tegyetek le, de rögtön! Szólok Travisnak! TRAVIIIS!! TRAVIEEE! - igen. Öhm, kellőképpen felhívtam magamra a figyelmet. Próbáltam kiszabadulni a szorításukból, egyszóval ficánkoltam mint a patra vetett hal, de ők csak nevettek rám. Részben mert élvezték, másrészt mert félig ittas állapotban voltak. - Mit akartok velem művelni??? - nem adtam fel, és tovább sikítoztam, úgy ahogy rám egyáltalán nem vall. Na ezért nem fogok én inni a közeljövőben. Furcsa dolgokat vált ki belőlem. Pl.: Sikítozok mint valami hisztigép. - Szerintem Travie élvezné ezt, ha látná - röhögött Eathen és amikor ezt kimondta már benne is voltam a medencében. Amit először érzékeltem, hogy csobbanok, a víz hideg, nem kapok levegőt, értelemszerűen eláztam és megakartam ölni Aaronékat. Amikor felbukkantam a ví felszínén ördögi mosoly húzódott az arcomra és gyilkos pillantásokkal illettem az említett galád, rossz nagy rossz fiúkat. Ja persze mindenki röhögött rajtam, de nem voltam valami sokáig a figyelem középpontjában. Hamar túltették magukat rajtam. - Ti ketten! Gyertek csak ide! Segítsetek kimennem!- Dehogy segítek hülye vagy?! - nevetett fel Aaron és távolabb húzódott. - Amint talajt érsz üldözőbe veszel és meggyilkolsz.- Ó, gyerünk már! Ilyennek ismersz? - tettem fel a kezem majd csaptam vissza a vízbe. - Eliserem megérdemeltem, ki is józanított és ma már fürödnöm sem kell. Na. Kérlek titeket. Hideg van itt így - sóhajtottam fel és átöleltem magam, hogy ezzel bizonyítsam tényleg fázok.- Apropó nem úgy volt, hogy nem tudsz úszni? - kérdezte Aaron felvont szemöldökkel és közelebb merészkedett Eattel együtt. Ő nem szólt semmit ugyanis annyira nevetett, hogy nem tudott sajnos kommunikálni. Nem értem, szerintem sokat ivott ugyanis annyira vicces látvány csak nem lehetek. - Hát... hazudtam? - néztem rá ártatlanul pislogva. Megcsóválta a fejét, majd kezet nyújtott és Eathen is. Ekkor jöttem én, és amint megfogtam a kezüket berántottam őket a vízbe. - Ősi trükk. Balfékek - mondtam egyszerűen és kimérten. A lépcső felé indultam és már megis tettem az első fokokat amikor hátulról elkapták a derekamat és visszarántottak a vízbe. Nem mondom, nem adják fel egykönnyen.Bizony, végül vizesen végeztem de legalább jól szórakoztam. Úgy fél órát harcolhattunk a vízben de tényleg jót tett nekem. Komolyan élveztem. Amikor már csak úgy voltunk a vízben, megvoltunk harc nélkül és beszélgettünk feltűnt Jonathan és Travis is. Úgy érezték ideje csatlakozniuk hozzánk. - El sem hiszitek, de ma este tapadnak rám a nők! - tárta szét a karját Jon, lesett rám titkosnak szánt dologgal, de szerintem mindenkinek feltűnt. - Komolyan? - kérdezte Eathen és ő cseppet sem leplezve nézett rám. Jól rámfordította a fejét, hogy mindenkinek feltűnjön. - Én honnan tudhatnám? - kérdeztem feltett kezekeel semmit sem csináltam arccal, de amikor Eathen grimaszolni kezdett és én mindent tudok arcccal nézett rám felsóhajtottam.- Jójó oké vettem az üzenetet! Csókolóztam Jonathannel és akkor? - húztam fel magam és indultam meg kifelé a vízből. Nem azért voltam mérges, mert kiderült.. nem. Azért, mert nem így akartam elmondani Travisnek és nem úgy, hogy mindenki tudjon róla. Na meg mert Eathen buktatott le, ő tényleg mindig mindent tud rólam. De tényleg. Mindig tudja milyen hangulatban vagyok és olyankor mit szabad és mit nem szabad mondania vagy tennie. Amikor kiértem a vízből és elsuhantam Jon mellett egy törölközőért nem felejtettem el a vállammal nekimenni.- Boccs - vetettem oda cseppet sem sajnálkozva.- Állj! Mivan? - kérdezte Travie teljesen összezavarodott tekintettel. - Te megcsókoltad Samet? Na de... Mi? Miért? - tette fel az újabb kérdéseket én pedig mára már sokadjára sóhajtttam fel.- Könyörgöm nem kell a dráma. A taxiban simán azt mondtad nem vagyok a barátnőd. Most meg féltékeny vagy? Különbsen is te táncoltál úgy azzal a szőkével mintha helyben leakarnád teperni! - Ezek után te mersz engem vádolni? Egy tánccal? Mégis milyen drámázásról beszélsz Sam? Csókolóztál a legjobb barátommal! - Jaj istenem csak egy csók volt, nem feküdtem le vele - vágtam a székra a törölközőt amivel eddig törölköztem és tettem karba a kezemet.- Hát ezt jó tudni. De akár meg is tehetted volna... - megcsóválta a fejét legyintett egyet majd hozzátette halkan, hogy: Boldog Születésnapot Travis. Mekkora szívás bassza meg... Aztán csak úgy elsétált. Eltolt az útjából pár embert és csak úgy elsétált. Nem értettem miért kerítenek ennek az egésznek olyan nagy feneket, hiszen csak két fiatal megcsókolta egymást, de semmi több! Jó, nekem van valakim... vagy valami olyasmim, de ezért nem tettem semmi mást. És azt hittem Travis megfogja érteni, vagy legalább Eathen, de nem, itt valójában én vagyok a hibás. Gondolja ezt mindenki. Senki nem veszi észre, hogy én a szegény elcsábított bárányka vagyok. Ha tudom előre, hogy Jonathan megakar csókolni akkor lehet, hogy nem hagyom magam. Lehet. De nem tudtam. Az egyik pillanatban még beszélgettünk, a másikban meg már meg is csókolt. Hogy is lehetnék ebben a helyzetben én a hibás?! Jézusom... Ezt nem tudom elhinni.A legszebb az egészben az, hogy a bűntudat ami eddig elkerült, most teljes erőből lecsapott rám és hiába próbáltam menteni magamat saját magam elől, már csak azt tudtam mondani, hogy igen hibás voltam, vádolnom kell magam mert egy hülye vagyok. Emelett még az is szép, hogy Jon jót kuncogott az egészen. - Téged kicsit sem bánt a dolog? - kérdezte Alex aki ez alatt az este alatt nem beszélt valami sokat. Ott ültek körülötte a barátai is, de a tekintetéből ítélve nem sok jött neki össze Daisyvel. Tekintve, hogy Daisy valami fiúval társalgott. A kérdést pedig nagybátyjának címezte.- Őszintén? Szerintem felfújja a dolgot. Ő is csinált már ilyet az én nőimmel... sőt nem is eggyel - vont vállat.- A nőiddel? - kérdeztem megütközve. - Én Travisnak nem amolyan kis nőcskéje vagyok. Én a Barátnője vagyok! - hangsúlyoztam ki, hogy megértse. - Vagyis valami olyasmije - vontam össze a szemöldököm. - Mindegy, a lényeg, hogy a két dolgot ne hasonlítsd őssze. Nézd, nem akarok képmutatónak tűnni, mert tényleg élveztem a csókot és szerintem nem csinálnék másként semmit, leszámítva, hogy máshol és máskor mondanám el neki akkor amikor jobb a befogadóképessége. Szóval annak ellenére, hogy élveztem, nekem kell Travie. De tényleg. Szóval mostmár bánom és... igen nekem meg kell őt keresnem, hogy elmondjam mekkora barom vagyok és bocsánatot kell tőle kérnem. - Szerintem akkor is csak felfújja.- Jólvan Jonathan elsőre is felfogtam, hogy téged az iyen dolgok nem érdekelnek mert nincs szíved - néztem rá nem törődöm arckifejezéssel és elmentem mellette. Otthagytam őket, hogy megkereshessem Travist és elmondhassam a fent említetteket. Csak remélni tudtam, hogy nem ment haza és még idejében megtalálom őt. Nem az, mert ha hazamenne oda is követném, csak félek, hogy annyira megbántottam, hogy most egy másik lány karjaiba menekülne és felvinné őt magához. Igen. Az azért fájna. Igaz, hogy azt mondtam felejthetetlenné szeretném tenni számára ezt a születésnapot és minden bizonnyal így is történt, nem ezen a módon akartam ezt valóra váltani. Joggal mérges rám, énis tökre kiakadnék ha a pasim a legjobb barátnőmmel kezdene ki és csókolná meg. Mert ami a taxiban folyt csak egy kis cívódás volt, nem lett volna szabad komolyan vennem. De annyira bántotta az önérzetemet, hogy elhitettem magammal nem lesz semmi baj, ha flörtölök valaki mással és csinálok vele ezt-azt. Talán Travis hamarabb megbocsájtana, ha az a valaki nem Jon lenne. Mialatt végigpörgettem magamban az eseményeket és újra összeszidtam magam, természetesen kerestem őt az udvaron. Annyi ember között azért nem volt egy könnyű feladat. Telefonnal meg sem próbálkoztam, tudtam, hogy nem venné fel, vagy ha igen úgysem hallanék semmit. Sms-t is felesleges írnom, mert nem válaszolna rá. Így maradt az egyetlen mód: kétségbeesetten keresgéltem és szólítottam le olyan embereket, hogy látták-e őt, akikkel már találkoztam az este folyamán és látásból már ismertem őket. Amikor majdnem felestem egy fekvő emberben, akkor gondoltam bele mégis mennyi ismerőse van Jonathannek és Travnek. Na mindegy ez nem lényeg.Hosszas keresgélés után láttam megvillanni egy alakot, amint épp bement a házba így követtem őt. Reméltem, hogy Travis az és nem csinálok magamból totálos idiótát. Próbáltam lelkiekben felkészülni a nagy szónoklatra, de tudtam, hogy nem számít mit gondolok ki, mert ha ránézek mindent elfelejtek és elkezdek valami teljesen másat mondani. Átléptem a küszöböt, bezártam magam mögött az ajtót és majdnem csend fogadott. Bentre nem lehetett behallani a zenét, csak hogy valami dübörög odakinn és amikor körbenéztem összeráncolt homlokkal kérdeztem meg magamtól mégis honnan a fejnéből volt pénze Jonnak egy ilyen házra? Meg tejóisten hangszitelt a ház vagy mi? Najó, az biztos nem, de hogy nem hallani bentre a zenét annyira az biztos. Na mindegy, most nem ezzel kell foglalkoznom. Rájöttem, hogy először vagyok ebben a házban, fogalmam sincs merre mit találok de az előszobában nem volt senki így tovább mentem. A nappaliba érve találtam egy párt, akik a kanapén fekve nagyon elmélyültek egymás szájában, így őket próbáltam nem zavarni.Tovább mentem és nem messze, pulttal elválasztott konyhába érkeztem és megpillantottam az emberem. Csak nem kellett végigjárnom a házat. A hűtőből vett ki egy doboz dinnyelevet és töltött egy pohárral magának. Megakartam szólítani, vagy legalábbis valami hangot kiadni magamból, de egyszerűen lefagytam, nem tudtam hogyan kezdjek hozzá és csak álltam ott mögötte mint egy rakás szerencsétlenség, vártam, hogy megforduljon, észrevegyen és ő mondjon valamit, mert szemmel láthatóan nekem ez nem jött össze.
