16. rész - Sam

Sziasztok!

Remélem méltányoljátok, hogy 0:57 van de én még most is írtam, szóval most fejeztem be a részt.

Remélem tetszik, bár a nagyja még hátra van. Lehet, hogy hétvégén hozok mégegyet... lehet.

Feladom a reménykedést, mint Csokonai A Reményhez c. versében.
Írjon akinek kedve van aztán ennyi... bár már ebben sem reménykedem.
A számlálón a számok gyarapodnak szóval: Thank you so much!

csók.




Tulajdonképpen izgatott voltam. Már viszonylag megszoktam a közönség előtt való fellépést, hiszen a kávézóban felszoktunk lépni a bandával - aminek a nevén még mindig gondolkodunk - csak hát ez mégis csak Travie születésnapi bulija. Ez más. Jó, leszámítva azt, hogy a társaság háromnegyede már nem tudja, hogy hol van én mégis izgultam azért, hogy tetszedjünk nekik.
Miután Jonathan üvöltözött párat a mikrofonba Travis után, és ő felverekedte magát a "színpadra", elmondtam, hogy tőlem ezt kapja ajándékba. Felejthetetlenné teszem számára ezt a születésnapot. Amikor ezt kijelentettem nemes egyszerűséggel megcsókolt mindenki szeme láttára ami még nekem is elég megdöbbentő volt. Aha. Akkor most mégis csak együtt vagyunk? Ezt később még tisztáznunk kellesz.

Eljátszottunk pár számot, majd hagytuk, hogy tovább bulizhasson kedvére a nép. Azt kell mondjam, elég jól sikerült. Mármint, tetszett az embereknek a zenénk és ez boldoggá tett. Elégedett vagyok. De komolyan. Még az sem érdekel vagy bánt éppenséggel, hogy csókolóztam Jonathannel, majd mindenki előtt Travissel.
És persze, hogy elfogom mondani neki. Amint vége ennek az egész szülinaposdinak közlöm vele. De azért fura, hogy nincs bűntudatom. Na mindegy is, elhatárzotam, hogy jól fogom magam érezni.

Épp a mikrofont tettem vissza az állványba, amikor szemem sarkából észrevettem, hogy közelít felém Aaron nyakában a gitárral. Vagyis ez nem pontos meghatározás, mert nem a nyakában volt, de hát értitek ti.
- Hello Sam - mosolygott rám szélesen.
- Hello Aaron - válaszoltam kicsit gyanúsan méregetve. - Mi van?
- Hello Samantha! - karolta át a derekamat Eathen.
- Hello! Te hol a francban voltál? Tűvé tettem érted az egész udvart! - förmedtem rá enyhén szólva. Válaszul csak vigyorgott és megpaskolta a derekamat.
- Itt voltam - vont vállat. - Úgy hallottam, hogy nem érezted jól magad eddig.
- Hát nem. Részben neked köszönhetően.
- Egyből én vagyok a hibás mindenért?? - kérdezte felvont szemöldökkel és megköszörülte a torkát.
- Hát igen, mert képes voltál itt lézengeni, amikor én egyedül voltam!
- Áh, értem, ez esetben ne haragudj ez többet nem fordul elő... - forgatta a szemét és nyomott egy puszit az arcomra.
- Naa. Remélem is. Helyes.

Nem derült ki, hogy végülis Aaron miért méregetett olyan furcsa szemekkel, de lementünk a teraszról elmentünk enni valami kaját amit ott "felszolgáltak" meg ittunk sört. Igazából nem vagyok egy nagy sörös, de most úgy éreztem kell valami pia, hogy megadjam magamnak az alaphangulatot.
Amikor már eléggé beszámíthatatlanná váltam, akkor történt az, hogy Aaron és Eathen egyszerűen megfogták kezem lábam és felemeltek földről - mert ott ültünk.
- Hééé! Mit csináltok? Tegyetek le, de rögtön! Szólok Travisnak! TRAVIIIS!! TRAVIEEE! - igen. Öhm, kellőképpen felhívtam magamra a figyelmet. Próbáltam kiszabadulni a szorításukból, egyszóval ficánkoltam mint a patra vetett hal, de ők csak nevettek rám. Részben mert élvezték, másrészt mert félig ittas állapotban voltak. - Mit akartok velem művelni??? - nem adtam fel, és tovább sikítoztam, úgy ahogy rám egyáltalán nem vall. Na ezért nem fogok én inni a közeljövőben. Furcsa dolgokat vált ki belőlem. Pl.: Sikítozok mint valami hisztigép.
- Szerintem Travie élvezné ezt, ha látná - röhögött Eathen és amikor ezt kimondta már benne is voltam a medencében. Amit először érzékeltem, hogy csobbanok, a víz hideg, nem kapok levegőt, értelemszerűen eláztam és megakartam ölni Aaronékat. Amikor felbukkantam a ví felszínén ördögi mosoly húzódott az arcomra és gyilkos pillantásokkal illettem az említett galád, rossz nagy rossz fiúkat.
Ja persze mindenki röhögött rajtam, de nem voltam valami sokáig a figyelem középpontjában. Hamar túltették magukat rajtam.
- Ti ketten! Gyertek csak ide! Segítsetek kimennem!
- Dehogy segítek hülye vagy?! - nevetett fel Aaron és távolabb húzódott. - Amint talajt érsz üldözőbe veszel és meggyilkolsz.
- Ó, gyerünk már! Ilyennek ismersz? - tettem fel a kezem majd csaptam vissza a vízbe. - Eliserem megérdemeltem, ki is józanított és ma már fürödnöm sem kell. Na. Kérlek titeket. Hideg van itt így - sóhajtottam fel és átöleltem magam, hogy ezzel bizonyítsam tényleg fázok.
- Apropó nem úgy volt, hogy nem tudsz úszni? - kérdezte Aaron felvont szemöldökkel és közelebb merészkedett Eattel együtt. Ő nem szólt semmit ugyanis annyira nevetett, hogy nem tudott sajnos kommunikálni. Nem értem, szerintem sokat ivott ugyanis annyira vicces látvány csak nem lehetek.
- Hát... hazudtam? - néztem rá ártatlanul pislogva. Megcsóválta a fejét, majd kezet nyújtott és Eathen is. Ekkor jöttem én, és amint megfogtam a kezüket berántottam őket a vízbe. - Ősi trükk. Balfékek - mondtam egyszerűen és kimérten. A lépcső felé indultam és már megis tettem az első fokokat amikor hátulról elkapták a derekamat és visszarántottak a vízbe. Nem mondom, nem adják fel egykönnyen.

Bizony, végül vizesen végeztem de legalább jól szórakoztam. Úgy fél órát harcolhattunk a vízben de tényleg jót tett nekem. Komolyan élveztem.
Amikor már csak úgy voltunk a vízben, megvoltunk harc nélkül és beszélgettünk feltűnt Jonathan és Travis is. Úgy érezték ideje csatlakozniuk hozzánk.
- El sem hiszitek, de ma este tapadnak rám a nők! - tárta szét a karját Jon, lesett rám titkosnak szánt dologgal, de szerintem mindenkinek feltűnt.
- Komolyan? - kérdezte Eathen és ő cseppet sem leplezve nézett rám. Jól rámfordította a fejét, hogy mindenkinek feltűnjön.
- Én honnan tudhatnám? - kérdeztem feltett kezekeel semmit sem csináltam arccal, de amikor Eathen grimaszolni kezdett és én mindent tudok arcccal nézett rám felsóhajtottam.
- Jójó oké vettem az üzenetet! Csókolóztam Jonathannel és akkor? - húztam fel magam és indultam meg kifelé a vízből. Nem azért voltam mérges, mert kiderült.. nem. Azért, mert nem így akartam elmondani Travisnek és nem úgy, hogy mindenki tudjon róla. Na meg mert Eathen buktatott le, ő tényleg mindig mindent tud rólam. De tényleg. Mindig tudja milyen hangulatban vagyok és olyankor mit szabad és mit nem szabad mondania vagy tennie.
Amikor kiértem a vízből és elsuhantam Jon mellett egy törölközőért nem felejtettem el a vállammal nekimenni.
- Boccs - vetettem oda cseppet sem sajnálkozva.
- Állj! Mivan? - kérdezte Travie teljesen összezavarodott tekintettel. - Te megcsókoltad Samet? Na de... Mi? Miért? - tette fel az újabb kérdéseket én pedig mára már sokadjára sóhajtttam fel.
- Könyörgöm nem kell a dráma. A taxiban simán azt mondtad nem vagyok a barátnőd. Most meg féltékeny vagy? Különbsen is te táncoltál úgy azzal a szőkével mintha helyben leakarnád teperni!
- Ezek után te mersz engem vádolni? Egy tánccal? Mégis milyen drámázásról beszélsz Sam? Csókolóztál a legjobb barátommal!
- Jaj istenem csak egy csók volt, nem feküdtem le vele - vágtam a székra a törölközőt amivel eddig törölköztem és tettem karba a kezemet.
- Hát ezt jó tudni. De akár meg is tehetted volna... - megcsóválta a fejét legyintett egyet majd hozzátette halkan, hogy: Boldog Születésnapot Travis.
Mekkora szívás bassza meg...
Aztán csak úgy elsétált. Eltolt az útjából pár embert és csak úgy elsétált.

Nem értettem miért kerítenek ennek az egésznek olyan nagy feneket, hiszen csak két fiatal megcsókolta egymást, de semmi több! Jó, nekem van valakim... vagy valami olyasmim, de ezért nem tettem semmi mást. És azt hittem Travis megfogja érteni, vagy legalább Eathen, de nem, itt valójában én vagyok a hibás. Gondolja ezt mindenki. Senki nem veszi észre, hogy én a szegény elcsábított bárányka vagyok. Ha tudom előre, hogy Jonathan megakar csókolni akkor lehet, hogy nem hagyom magam. Lehet. De nem tudtam. Az egyik pillanatban még beszélgettünk, a másikban meg már meg is csókolt. Hogy is lehetnék ebben a helyzetben én a hibás?! Jézusom... Ezt nem tudom elhinni.

A legszebb az egészben az, hogy a bűntudat ami eddig elkerült, most teljes erőből lecsapott rám és hiába próbáltam menteni magamat saját magam elől, már csak azt tudtam mondani, hogy igen hibás voltam, vádolnom kell magam mert egy hülye vagyok. Emelett még az is szép, hogy Jon jót kuncogott az egészen.
- Téged kicsit sem bánt a dolog? - kérdezte Alex aki ez alatt az este alatt nem beszélt valami sokat. Ott ültek körülötte a barátai is, de a tekintetéből ítélve nem sok jött neki össze Daisyvel. Tekintve, hogy Daisy valami fiúval társalgott. A kérdést pedig nagybátyjának címezte.
- Őszintén? Szerintem felfújja a dolgot. Ő is csinált már ilyet az én nőimmel... sőt nem is eggyel - vont vállat.
- A nőiddel? - kérdeztem megütközve. - Én Travisnak nem amolyan kis nőcskéje vagyok. Én a Barátnője vagyok! - hangsúlyoztam ki, hogy megértse. - Vagyis valami olyasmije - vontam össze a szemöldököm. - Mindegy, a lényeg, hogy a két dolgot ne hasonlítsd őssze. Nézd, nem akarok képmutatónak tűnni, mert tényleg élveztem a csókot és szerintem nem csinálnék másként semmit, leszámítva, hogy máshol és máskor mondanám el neki akkor amikor jobb a befogadóképessége. Szóval annak ellenére, hogy élveztem, nekem kell Travie. De tényleg. Szóval mostmár bánom és... igen nekem meg kell őt keresnem, hogy elmondjam mekkora barom vagyok és bocsánatot kell tőle kérnem.
- Szerintem akkor is csak felfújja.
- Jólvan Jonathan elsőre is felfogtam, hogy téged az iyen dolgok nem érdekelnek mert nincs szíved - néztem rá nem törődöm arckifejezéssel és elmentem mellette. Otthagytam őket, hogy megkereshessem Travist és elmondhassam a fent említetteket.

Csak remélni tudtam, hogy nem ment haza és még idejében megtalálom őt. Nem az, mert ha hazamenne oda is követném, csak félek, hogy annyira megbántottam, hogy most egy másik lány karjaiba menekülne és felvinné őt magához. Igen. Az azért fájna. Igaz, hogy azt mondtam felejthetetlenné szeretném tenni számára ezt a születésnapot és minden bizonnyal így is történt, nem ezen a módon akartam ezt valóra váltani. Joggal mérges rám, énis tökre kiakadnék ha a pasim a legjobb barátnőmmel kezdene ki és csókolná meg. Mert ami a taxiban folyt csak egy kis cívódás volt, nem lett volna szabad komolyan vennem. De annyira bántotta az önérzetemet, hogy elhitettem magammal nem lesz semmi baj, ha flörtölök valaki mással és csinálok vele ezt-azt. Talán Travis hamarabb megbocsájtana, ha az a valaki nem Jon lenne. Mialatt végigpörgettem magamban az eseményeket és újra összeszidtam magam, természetesen kerestem őt az udvaron. Annyi ember között azért nem volt egy könnyű feladat. Telefonnal meg sem próbálkoztam, tudtam, hogy nem venné fel, vagy ha igen úgysem hallanék semmit. Sms-t is felesleges írnom, mert nem válaszolna rá. Így maradt az egyetlen mód: kétségbeesetten keresgéltem és szólítottam le olyan embereket, hogy látták-e őt, akikkel már találkoztam az este folyamán és látásból már ismertem őket.
Amikor majdnem felestem egy fekvő emberben, akkor gondoltam bele mégis mennyi ismerőse van Jonathannek és Travnek. Na mindegy ez nem lényeg.
Hosszas keresgélés után láttam megvillanni egy alakot, amint épp bement a házba így követtem őt. Reméltem, hogy Travis az és nem csinálok magamból totálos idiótát. Próbáltam lelkiekben felkészülni a nagy szónoklatra, de tudtam, hogy nem számít mit gondolok ki, mert ha ránézek mindent elfelejtek és elkezdek valami teljesen másat mondani.
Átléptem a küszöböt, bezártam magam mögött az ajtót és majdnem csend fogadott. Bentre nem lehetett behallani a zenét, csak hogy valami dübörög odakinn és amikor körbenéztem összeráncolt homlokkal kérdeztem meg magamtól mégis honnan a fejnéből volt pénze Jonnak egy ilyen házra? Meg tejóisten hangszitelt a ház vagy mi? Najó, az biztos nem, de hogy nem hallani bentre a zenét annyira az biztos. Na mindegy, most nem ezzel kell foglalkoznom. Rájöttem, hogy először vagyok ebben a házban, fogalmam sincs merre mit találok de az előszobában nem volt senki így tovább mentem. A nappaliba érve találtam egy párt, akik a kanapén fekve nagyon elmélyültek egymás szájában, így őket próbáltam nem zavarni.
Tovább mentem és nem messze, pulttal elválasztott konyhába érkeztem és megpillantottam az emberem. Csak nem kellett végigjárnom a házat. A hűtőből vett ki egy doboz dinnyelevet és töltött egy pohárral magának. Megakartam szólítani, vagy legalábbis valami hangot kiadni magamból, de egyszerűen lefagytam, nem tudtam hogyan kezdjek hozzá és csak álltam ott mögötte mint egy rakás szerencsétlenség, vártam, hogy megforduljon, észrevegyen és ő mondjon valamit, mert szemmel láthatóan nekem ez nem jött össze.