Sziasztok!
Kicsit félek feltenni a részt, de mivel izgatott is vagyok felrakom. Kértem Esztert jöjjön fel msnre, nem tudom hol van, mit csinál szükségem lett volna a bátorítására vagy segítségére, hogy esetleg min kell változtatni. De ez már így marad. :D
Huh, tehát félek, ezért kérlek titeket írjatok kommentet. Légyszii. ^^
csóók. :)
Amikor Jonathan házának ajtójában ácsorogtam megkérdeztem magamtól mit keresek én itt? A válasz nem volt túl egyértelmű a számomra, talán féltem. Nem tudom. Eathenre másképp nézek mióta volt az a baleset... egy hete történt és azóta kerülgetjük egymást, nevetségesen viselkedünk a másikkal. Nem beszélünk, nem nézünk egymásra, nem is vagyunk szívesen egy légtérben, mert kínos. Tehát meguntam ezt, Jonathan pedig szexi, eleven és felcsigáz. Azt hiszem ezért állok most itt.
Alex nyit ajtót, nem Jon. Meghökkenek, majd elmosolyodom.
- Rég láttalak kölyök - megsimogattam a haját és magamhoz öleltem.
- Hát igen. Ti, felnőttek, mindig elvagytok foglalva valamivel. Csak nem sikerült elcsábítania annak a seggfejnek? - nem tagadta, hogy rosszalja a dolgot. Nem viccnek szánta.
- Ööö... mégis miből gondolod ezt? - összevoltam zavarodva, nem igazán tudtam helyes-e amit teszek.
- Itt állsz, mondjuk ebből. A tekinteted tele van zavartsággal, mégis szexisen vagy felöltözve. Nem egy lányt láttam már így itt.
- Ne butáskodj, öcsi. Nincs jobb dolgod véletlenül? - felnevettem és tovább meredtem rá. Beletalált velejébe, az már igaz.
- Csak ne csalódj túl nagyot, még mindig kedvellek. A nappaliban van. Elmentem Daisyhez. Ja, köszi a múltkorit, rámhajtott és összejöttünk.
- Örülök. Jók vagytok együtt - biccentett egyet, mosolygott és távozott.
Sóhajtottam egy mélyet, majd beléptam a házba. Nem kezdtem el a nevét ordibálni, hiszen tudtam, hogy a nappaliban van, pontosabban a kanapén ült és tv-t nézett. Amikor rámemelte zöldeskék tekintetét, bátorságot mímelve lépdeltem felé, kecsesen, magabiztosan, mint aki tudja éppen mi a fenét művel.
- Megbeszéltünk volna egy találkozót, kedves? - fennhéjázóan nézett rám, legszívesebben fejberúgtam volna a magassarkú cipőmmel, helyette bájosan elmosolyodtam és válaszoltam.
- Nem bírja tovább a libidóm. Szükségem van egy erős férfi kényeztetésére.
- Hoppá. Tudtam, hogy eljön még egyszer ez a nap.
- Ó, én mondta neked, hogy lefogok veled feküdni, csak nem akkor amikor te próbálkoztál.
- Nagyon magabiztosnak tűnsz.
- Pedig nem vagyok az. Dacból is visszautasíthatsz, bármelyik pillanatban, én pedig elsüllyedhetek szégyenemben.
- Szerencséd van, nem kenyerem a dacolás.
- Reménykedtem benne - kezdetnek mélyen a szemeibe néztem és megnyaltam az ajkamat. Felesleges lett volna kertelni, mindketten tudtuk, hogy ebből a kapcsolatból egyelőre nem származhat semmi sem csak is testiség. Szex. És bár nem hangzik a legjobban - legalábbis nem az én füleimnek - tapasztalatból tudom, hogy ha nem szerelemből tesszük, semmi értelme, mégis belementem, mert nem volt más választásom.
Igazából nem tudom mikor siklott ki ennyire az életem. Mikor vettem fel ezt a fonalat. De olyan lettem, akár egy elszabadult vonat - megállíthatatlan. Legalábbis ebben a szent momentumban. Az ajaknyalás elegendő volt Jonathan számára. A szemüvegén megcsillant az ablakon át besütődő napfény, ajkai pimasz mosolyra húzódtak és felállt. Csípőre tettem a kezem és kihívóen néztem rá. Végigmértem őt tetőtől - talpig és vissza.
Magas, kisportolt test, lehengerlő kisugárzás, helyes arc, divatos haj... sütött róla, mennyire hiú és milyen sokat foglalkozik a külsejével. Kicipároztam a passzos bőrdzsekimet, majd lecsúsztattam a vállaimról. A dzseki, nyikorgó és susugó hangot hallatva ért földet. A vállaim immáron fedetlenek voltak, egy pántnélküli fekete csipkés fűző volt rajtam. Felvonta az egyik szemöldökét, elvigyorodott, majd közel lépett hozzám. Kezét rásimította a derekamra és magához vont.
És semmi.
A múltkor ennyi elég volt ahhoz, hogy a testem lángra kapjon és epedezzek a csókjáért - de most semmi.
A másik kezével a tarkómat cirógatta, majd közelhajolt és száját az enyémre nyomta. Rögtön viszonoztam, nyelvével utat tört a számba és cseppet sem gyengéd módon fejezte ki szándékait. Viszonoztam, visszacsókoltam és erőltettem azt az érzést, amit élvezetnek hívunk. De még ekkor is teljesen nyugodt voltam, nem hevült fel a vérem, nem lett gyorsabb a pulzusom, de nem foglalkoztam vele túlzottan.
Én ma ide szexszelni jöttem, és fogok is. Majd élvezem később, kit érdekel. A mellkasán barangoltak kezeim, miközben odaadóan csókoltam és hozzádörgölőztem. Elégedett morgás tört fel a torkából, és belemarkolt a fenekembe. Az egyik lábamat a dereka köré csavartam, hogy jobban feltüzeljem őt, bár már éreztem, hogy férfiúi büszkesége készen áll bármire. Jobb kezemmel kigomboltam a farmerját és becsúsztattam a kezem a boxerjébe.
- Berta? - szólaltam meg hirtelen.
- Hátul, a kertben. Virágokat öntöz.
- Neked vannak virágaid?
- Muszáj beszélgetnünk? - zihálta és megfogta a kezemet, hogy álljak le. Szaporán szedte a levegőt és a következőket susogta:
- Vakmerő vagyok, ez tény, de azt nem akarom, hogy a házvezetőnőm szívinfarktusban elhalálozzon ha belép ide. Menjünk fel.
- Megnyerő gondolat. Követlek - motyogtam és belecsókoltam a nyakába. Felkaptam a dzsekimet a földről és követtem őt fel a lépcsőn. Elfordult balra - bár tudtam, hogy a szobája jobbra van... furcsa - és benyitott az egyik szobába. A falak világoszöldek voltak, hatalmas franciágy volt középen, szép hálószobabútor is helyet kapott a szobában, és egy nagy ablak, amin bátran ömlött be a nappali fény. Szép szoba volt, csak olyan jellemtelen. Inkább volt vendégszoba, mint sem hálószoba.
- A hálószobám, olyan állapotban van, hogy inkább nem oda viszlek. Ez sokkal meghitteb kis zug.
- Kis zugnak nem mondanám - nevettem és átkaroltam a nyakát. - Nekem mindegy hol vagyunk Jonathan.
- Ezt örömmel hallom, akkor... hol is hagytuk abba? - ez olyan volt, mintha egy filmből lopott szöveg lenne, majdnem felnevettem, de hogy elkerüljem az attrocitásokat, megcsókoltam és rálöktem az ágyra. Lerúgtam a magassarkú cipőimet valahova a szoba sarkába, majd elkezdtem kigombolni a nadrágomat. Amint rájött arra, hogy mit teszek, nyomban lekapta a pólóját és sietősen elkezdett ő is vetkőzni.
Perceken belül anyaszült meztelenül álltam előtte és elkezdett hevesen verni a szívem. Kiálltam vizslató tekintetét, de ilyen zavarban már régen éreztem magam. Legszíveseben eltakartam volna magam a takaróval, de tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Nem kellett volna idejönnöm. Édes istenem, hallgatnom kellett volna Eathenre. Amikor megkérdezte hova megyek így kiöltözve, válaszoltam és nagyon nem helyeselte a döntésemet. Életemben először tapasztaltam azt, hogy igazán megvet engem. És nem segített a helyzetemen még Jonathan szexi felsőteste sem. De amilyen virágot szakítottam, olyat kell szagolnom ugyebár.
Jon az ölébe húzott és gyengéden megcsókolt. Megdöbbentett ez a hirtelen jött érzékiség és gyengédség, és kezdtem azt gondolni talán még élvezni is fogom majd.
Igazam lett, ugyanis élveztem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem, mert nem így volt, mégis... mégis hiányzott valami az egészből és egyből bűntudatom lett. Amint legördült fáradt testemről, elfordítottam a tekintetem és azon kezdtem el gondolkodni, miért jöttem el ide!? Hogy ezeket érezzem? Nincs semmi értelme. Bármennyire is volt jó Jon technikája és tapasztalata, hiába volt kívánni valóan szexi és helyes, mégsem éreztem helyénvalónak azt mit tettünk. Nem könnyebbültem meg, nem voltam feldobva és legfőképpen nem tisztázódtak a bennem lévő érzések. Nem tudtam megérteni magamat.
Nem tartott tovább fél óránál az aktus, de úgy éreztem mintha kiszipolyozták volna belőlem az összes erőmet és lélekjelenségemet. Megbántam? Igen. De biztos vagyok benne, hogy mégegyszer megtenném, mert ... mert ha visszautaznék az időben úgy, hogy nem emlékszem a jelenre, valószínűleg ugyanígy döntenék és azt nem bánom. Legalább megtudtam, hogy nem a szex a problémám és nem az, hogy eddig epekedtem Jonathan után.
Nem akartam a házban maradni, de nem bírtam mozdulni. Sokként ért, amikor gyengéden cirógatni kezdte a hátamat, csókkal hintette a nyakam és magához húzott. Megölelt. A nyakamba bújt, mint egy kisfiú és ezt álmaimban sem gondoltam volna róla.
- Ne haragudj, ha kicsit meggyötörtem a tested, kívántalak, eszméletlenül és elvesztettem az önuralmam - susogta rekedtes hangon, válaszul felnyúltam és végigsimíttam az arcán. Féltem megszólalni is.
- Legközelebb figyelmesebb és gyengédebb leszek - csókokkal borította be az arcom, nyakam, vállam és közben simogatta a derekamat. Kikerekedett a szemem, teljesen letaglózva éreztem magam. Lesz legközelebb?
Ha belegondolok azóta tetszik nekem Jon, mióta először megpillantottam. Haragudtam rá, amiért nem vette a célzatos megnyilvánulásaimat, és amiért más nőket keresett szórakozásra, holott én is ott voltam. Közel áll hozzám, bármekkora bunkó is, kedvelem és szeretem, mint barátot. De szexuálisan vonzódom hozzá - ő is hozzám. Tehát mi félnivalóm van? Jonathan helyes, szexi, intelligens elég megbízható személy, tehát miért ne?
Bár nem fogadtam kitörő örömmel ezeket a tényeket és a szavait, egyszeri alkalomnak hittem a kettőnk közti ... kapcsolatot, mégis más sült ki belőle és én belementem.
Elhíresültem a rossz döntéseimről, a hibáimról. Elvégre, abból tanul az ember, nem? Kár, hogy ez rám nem igaz.
Este volt, amikor hazaértem, nem várt meglepetésként ért, amikor megpillantottam Eathent a konyhában az asztalnál ülve. Amikor beléptem rámpillantott, súlyos volt a tekintete - rám várt. Elszégyeltem magam, szerintem el is pirultam és már indultam is a szobámba, amikor megszólított.
- Állj! - nem volt erélyes a hangja, nem kiabált, az egyáltalán nem vallott rá, kimért volt és hideg, ami méginkább megijesztett. Követtem az utasítást. - Fordul. Leül ide - mindet teljesítettem. Végigmért a tekintetével, újra láttam a megvetést a szemeiben, ugyanúgy, mint délután és ettől majdnem sírva fakadtam. De erősnek kellett maradnom. Annyiszor látott már összetörten, gyengén, gyámoltalanul és szánalmasan - elég volt.
- Mi az, Eathen? - kérdeztem egy fáradt sóhaj kíséretében és az asztallapra tettem a kezem.
- Még te kérdezed? Mondd, Samantha, kedvesem teljesen elment az a csöppnyi eszed is?
- Mire célzol?
- Neked most már komolyan mindegy, kinek az ágyába fekszel bele!?
- Mi jogon vádolgatsz engem, ha? Ki vagy te, az apám? - felháborodást tettettem, belül pedig egyre szomorúbb lettem, mert igaza volt.
- Mi történt veled? 3 hónapja vagy itt és rád sem ismerek! Mire volt jó, hogy elköltözz New Yorkból?? Zenei karrier? Pff.. hülyeség! Sosem fogsz megélni belőle, miért nem látod be?
- Tudod, mit? Baszd meg. Hagyj békén. Nincs jogod kérdőre vonni engem.
- Mekkora kultúráltság, mondhatom. Basszam meg... oké... sosem engedted - metsző él volt a hangjában, mely durván gyomorszájon vágott.
- Állj le. Elég volt - lehajtott fejjel álltam fel az aszaltól, bár még nem mentem el. Ökölbe szorítottam a kezeim, próbáltam urrá lenni a remegésen, de nem ment valami könnyen.
- Mióta Brad meghalt - életedben egyetlen jó döntés ő volt, bár neki is volt barátnője, mindegy, meggondolatlanul, nem törődöm módon ugrasz bele kapcsolatokba. És nem tanulsz a hibáidból!
- Miért hántorgatod fel ezt nekem most?
- Mert elegem van. Meguntam a szeszélyességed. Jonathan a legalattomosabb figura akivel valaha találkoztam. Nem jó ember. Mégis kivel fekszel le? Vele!
- Semmi közöd hozzá kivel fekszem le.
- Óóó, dehogyis nem van. Én vagyok az egyetlen ember aki kitart melletted minden szarban, de ezt nem tűröm. Elmondjam valójában mi a problémád?
- Most már a fejembe is látsz? Elmondod helyettem? Kérlek!
- Félsz - kimondta és megfagyott a levegő. Eltalálta. - Célba találtam igaz? Az arcodra van írva - győzelemittasan mosolyodott el én pedig mégjobban megijedtem. - Amikor eljöttél volna ide, emlékszel a beszélgetésünkre? Azt mondtam szeretlek, te pedig sírva fakadtál. Bolond vagyok, de igaz, tényleg szeretlek, még most is, annak ellenére, hogy hibát hibára halmozol és beleugrasz hülye kapcsolatokba, holott itt vagyok én is. A múlthéten valami történt köztünk, pont itt. Ne mondd, hogy nem érezted, mert tudom, hogy hazudnál. Kívántál minden porcikáddal, de nem úgy ahogy Jonathant. Megijesztett, hogy Brad után kelt benned valaki más ilyesfajta érzelmeket, ráadásul az a valaki én vagyok, ezért végső elkeseredésedben Jonhoz rohantál. És sosem éreztem még így veled kapcsolatban, de most megvetlek. Nem félhetsz örökké az érzelmeidtől. Brad meghalt - lépj túl rajta.
- Ennyi? Befejezted? - kérdeztem halkan, lehajtott fejjel.
- Még nem. Ez az utolsó esélyed Sam: Jon... vagy én?
Válasz nélkül hagytam őt, besétáltam a szobámba és összeroskadtam. Mind mind igaz volt amit elmondott - ezért ijedtem meg ennyire. Nem tudom. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer nála is befog telni a pohár, de logikus, hogy így érez. Annyira sokkolva érzem magam, hogy azt sem tudom most miket gondoljak.
Átöltöztem és bebújtam az ágyba. Merőn néztem a plafont, üres tekintettel és aggyal. Nem bírtam gondolkodni. Nem ment. Nem voltam rá képes. De egy dolog konkrétan megfogalmazódott bennem: abszolút rosszul tettem, hgy elmentem Jonathanhez.
