2010. július 28., szerda

Szimpatikus Blogger díj



Kaptam egy kiváló szerkesztőset is, de mivel azt már egyszer kiraktam ide vagy a másikra ezért azt most nem tezsem ki. :)

Díjjal való teendő:

1. Megkell köszönni
2. Logót kikell tennem.
3. Bekell linkelnem akitől kaptam
4. Tovább kell adnom 7 embernek
5. Bekell linkelnem őket
6. Megjegyzést kell hagynom náluk.

1. Köszönöm Gicusnak. Tényleg. Mindig kapok tőle valamit. : D

4. Öööm én mindig ezzel vagyok bajban. Gicus, Delirium, Kata.

Mégegyszer köszönöm :)

9. rész - Alex



Sziasztok!
Ahogy ígértem, meghoztam a részt és végre rájöttem, hogy tudom megnézni az új kommentárokat a részeknél, úgy hogy nem hajtok mindig vissza... és ezért válaszoltam csak későn. :$
Nos szóval ezek a kommentárok adtak egy jó adag önbizalomcsomagot, szóval csak remélem tetszeni fog a rész. : )

A képhez csak annyit fűznék, hogy nem tudom fontos szereplő lesz-e még mert amolyan spontán írok nincs nagyobb tervezettségem... és igen ezért nem raktam még ki oldalra. Még nem tudom milyen életű lesz a blogban. Hosszú vagy rövid.

P.S.: A másik blogon is lesz rész csak kb egy óra múlva, mert Barnira kell vigyáznom : D

na.
csók



Elérkezett a várva várt nap. A nagy nap. Hétfő van, és én elmegyek az új iskolámba Jonathannel.

Remek. Új diákok, új környezet, újabb rohadék tanárok. Juhé! Alig várom a szopatásokat...

Ezekkel a gondolatokkal néztem a plafont reggel. Nehézkesen kikecmeregtem az ágyból, felkaptam egy farmert, pólót, inget elvégeztem fürdőszobai teendőimet és kész is voltam. Nem akartam túlságosan kiöltözni meg semmi, azt akartam, hogy rögtön olyannak lássanak amilyen vagyok. Menőnek. ...
Naaajóó. Vicceltem. Valójában eléggé izgatott és ideges vagyok. És...
- Tööki! - kopogott Jon a szobám ajtaján. Épp a hajamat rendezgettem és a hangos szólításra összerezzentem.
- Kész vagyok!
- Hozd a táskád és iparkodj. Korábban bent kell lennünk, hogy elvégezzük a papírmunkát! - ordibált még mindig.
- Tudod... kinyithatod az ajtót. Nem merült fel benned ez a lehetőség? - kérdeztem, mire kinyílt az ajtó.
- Eeeem. Ne mondj semmit. Kapd össze magad és menjünk.
- Felőlem indulhatunk is... - rántottam vállat és lebattyogtam a lépcsőn.
- Pénteken bulizunk - közölte lefelémenet.
- Aha. Király. Hol? Nicknél?
- Nem. A Rioban.
- Ahol a múltkor?
- Aha. Elég jó volt nem?
- Miért, emlékszel is valamire? - vontam fel a szemöldököm gúnyom kifejezése érdekében.
- Most, hogy mondod... ööö... nem sokra. De ez így van rendjén.
- Ó, vagy úgy! Értem. Hát én benne vagyok mindenesetre. Aztán ha addig összehaverkodok valakivel viszem őt is, nehogy már a vének között én legyek egyedül fiatal husi - kezdtem el vigyorogni és, hogy még hatásosabb legyek megrántottam a inggallérom. Csak a stílus kedvéért tudjátok...
- Ch... Töki - kezdett el vigyorogni - Büszke vagyok rád. Látom benned a fiatal énem!
- Öm, úgy érted a gyökér stréber énedet? Nem, nem köszi. Szerintem te nem engem nézel.
- Haha. Jó ezt most te nyerted - vallotta be szemforgatva.

Időközben a konyhába értünk és mosolyogva köszöntöttem Bertát. Nagyon megszerettem, olyan anyukás volt velem és a héten legalább egyszer a reggeli palacsinta volt. Imádtam érte. De mivel Jon siettetett, nem tudtam kényem-kedvem szerint enni, így csak pár falatot bekaptam a többit elcsomagolta nekem és már indultunk is a suliba.
Az úton odafele eléggé felszabadultunk. November vége volt, de szokatlanul jó idő volt, enyhén sütött a Nap mi pedig kiélveztük a Cabrio adta lehetőségeket. A CD lejátszóból hangosan szólt a zene amit végigüvöltöttünk, szóval a reggel ezen fele jóhangulatban telt el.
Aztán közeledni kezdtünk az iskola felé, a tető újra a fejünk felett volt a zene lelett halkítva, Jon pedig feltette a szemüvegét. "Ferde" szemekkel kísértem végig ténykedését, természetesen nem értettem minek ez az álca, rossz fényt vet rá.
- Mi van? Muszáj, hogy kicsit tanár beütésem legyen - sóhajtott fel és kanyarodott be a parkolóba. A tanár helyeknél szabad volt még pár, beparkoltunk kiszálltunk és mély levegőt vettem.
- Amúgy mire számítsak?
- Sima általános tagozaton vagy, szóval nem lesznek emelt számban tantárgyaid, van amikor egyik épületből a másikba kell rohangálnod és vigyázz ha matek tanárodnak Mr. Williamst kapod mert az egy igazi seggfej - teljes megvetés volt a hangjában és csóválta a fejét.
- Vagyis utál téged?
- Enyhén fejezted ki magad.
- Lefeküdtél a feleségével?
- A lányával.
- Ssssszzz - vágtam fájdalmas fejet - Bocs öreg, igazán megértem a tanárt. De vágom, a ronokod vagyok szóval van félnivalóm.
- Még szerencséd, hogy okos inas vagy.
- Ja. Egyéb tanács?
- Óh, az igazgató lánya lesz az osztálytársad... messziről kerüld el. Jobb ha nem evezel olyan vizeken.
- Értettem. Még valami?
- Mmmm... had gondolkodjam... Ja igen! Biosz tanárod leszek, és ne várd, hogy annyira kivételezni fogok veled. És iskolaterületen tanár-diák kapcsolat... najó csak akkor, ha más tanárok is a láthatáron vannak. Nem megy nekem a szigorú seggfej szerep.
- Te inkább azok közé tartozol akiért bolondulnak a tini lányok...
- Fején találtad a szöget! - felnevetett, elkapta a nyakam és összeborzolta a hajam. - Még valami. Ne dohányozz. Itt ne.
- Felfogtam. Szóval csak a szokásos blabla. Osztályfőnököm ki lesz, tudod?
- Aha. Egy csinos nő. Elizabeth Taylor. Milyen segge van annak a nőnek...! El se hiszem.
- Ő is biztos ezt mondja csak a szemedbe nézve - kacsintottam rá. Épp amikor válaszolni akart, szemberöhögtem és befordultam a titkársághoz. - Bocs Jon bácsi! Ezt nem hagyhattam ki - mondtam még az ajtóból visszafordulva.
- Ja persze. Ha kell valami... hát izé keress meg valahol. Valamelyik szertárban szoktam cigizni a szünetekben.
- Kössz. Cső - intettem és beléptem a szobába.

***

A titikárságon kaptam egy iskolatérképet, órarendet egy "Üdvözlünk a san franciscoi gimnáziumban!" lapot meg egy programfüzetet. Az utóbbi kettő hidegen hagyott, rögtön kezembe vettem az órarendem és éppenséggel matek órára kellett igyekeznem. Az 56-os terem felé kellett mennem, amit elég egyszerűen megtaláltam mert csak követnem kellett az ajtókat és két emelettel feljebb mennem. Még nem csengettek be, lehetett még úgy 10-15 perc az első óra kezdetéig, de gondoltam már vannak benn páran, így mély levegőt vettem és benyitottam. Minden szempár rám szegeződött és elhallgattak. Körülbelül tízen lehettek a teremben. Vettem még egy mély levegőt, behúztam az ajtót és feléjük fordultam. Intéztem egy mosolyt és intést.
- Hello! Alexander Bennett vagyok. Új diák - bólintottam is és mivel nem láttam semmi érdekrefeszítő reakciót, találomra leültem az egyik padhoz amely még üres volt. Nem mesze tőlem egy srác sziszegett egyet mire felénéztem.
- Hey! Adam vagyok. Ne törődj a többiekkel, a többség gyökér vagy sznob. Nem miattad, hanem úgy alapból. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szintúgy. Hát igazából rosszabbra számítottam. A régi osztályomban csak sznobok voltak. Vagy kurvák. Úgyhogy, valójában hozzá vagyok szokva - vállat rántottam ő felnevetett és bólogatott.
- Értelek. Értelek. Szóval kell terepszemle? Még elmehetünk... általánoson vagy?
- Aha.
- Király. Énis szóval akár mehetünk együtt mindenhová.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar találok egy normális embert.
- Hát igen. Igazából elég különcnek tartanak, majdnem mindig egyedül vagyok meg ilyenek, de ezekkel nem lehet értelmesen társalogni - húzta el a száját és felállt. - Na gyere, menjünk amíg Mr. Williams meg nem érkezik.
- Természetes... miért is ne menne minden simán? - kérdeztem halkan az orrom alatt elmotyogva, majd elmosolyodtam. Ez a tanár szét fog szedni, ha meghallja, hogy énis Bennett vagyok.
- Micsoda? - kérdezte Adam.
- Áh, semmi, semmi. Mehetünk - énis felálltam és kisétáltunk a teremből.

Igazából nem nagyon kellett mutogatni a sulit, hogy mi merre van, mert logikus volt meg nem volt egy labirintus, annyi, hogy kémiánál, fizikánál, biológiánál és tesinél másik épületbe kellett menni. Azt az utat meg úgyis együtt tesszük meg, szóval majd megmutatja mit merre, hogyan.
Csengő előtt 5 perccel (volt jelző) visszamentünk a terembe, hogy a tanár ne kifogásoljon semmit. Ekkor pillantottam meg a padomnál egy lányt.
Egy eszméletlenül csinos lányt. Szinte tátott szájjal bámultam rá és fölbegyökerezett a lábam. Gyönyörű 16 éves lány volt.
Nem tudtam sokáig szemrevételezni, mert eszembejutott, hogy én amúgy mellesleg mellette ülök...
Szóval fogtam magam meg a maradék férfi büszkeségem, "sármom" és elindultam felé. Még egy féloldalas mosolyra is futotta. Érdeklődve pillantott felém majd látta, hogy a táskámat nézem így ő is rábámult.
- Szia - köszöntem - Ne haragudj, azt hittem nem ül itt senki. Van padtársag? Mármint. Egyedül ülsz? Vagy nem? Mert akkor simán arrébb költözhetek - kezdtem el zavartan hadarni és éreztem, hogy a vér az arcomba szökik. Fantasztikus első benyomást tettem rá. Mekkora nyomi vagyok.
Míg én ezen elmélkedtem ő először csak halványan elmosolyodott a zavaromon, majd felnevetett.
- Beteg a padtársam, szóval nyugodtan ülj le... és mivel új vagy majd megmondom neki, hogy keressen egy másik helyet. Mondjuk mögöttem - nézett rám bíztatóan. Leültem mellé és feléfordultam.
- Áh, nem kell ennyi áldozatot hoznod miattam.
- Dehogynem! Hiszen új vagy itt. Kötelességem körbevinni a sulin, elmondani a főbb nevezetességet, esetleg segítek, hogyan vágódhatsz be Mr. Williamsnél - mosolygott rám sejtelmesen.
- Na, ez egy remek ötlet! Hogyan?
- Nos, elsősörban okosnak kell lenned. Hogy állsz a matekkal? - nézett rám érdeklődve. Rendkíül szimpatikus volt nekem, eleve gyönyörű volt, dehogy még rendes is legyen... azta. A régi osztályomban ez a párosítás nagyon elenyésző volt.
- Öm hát elég jól állok.
- Az nagyszerű! Azt hiszem akkor nem szól ellened semmi - mosolygott rám szélesen.
- De van valami - vágtam egy grimaszt és vettem egy mély levegőt. - Megmondanád a nevedet?
- Ja persze! Daisy Williams vagyok - mosolyodott el újra. Esköszöm nem láttam még senkit ilyen sugárzóan mosolyogni. Teljesen odavoltam érte.
- Gyönyörű neved van. Én Alexander Bennett vagyok - húztam el a számat és kezet nyújtottam neki - Örvendek.
Mialatt megfogta a kezem teljesen levolt döbbenve.
- Bennett? - vízhangozta. - Bennett? Komolyan? Atya Ég rajtad az sem segít, hogy okos vagy. Sosem fog kedvelni.
- Azt hiszem ez érthető... a nagybátyjám meghúzta a lányát.
- Nos igen, ezért a tettéért igazán nem kedvelem, de megkell mondjam, hogy a lány igenis tudta ezt. Jonathan mindig közli a szándékait.
- Honnan tudod ezt?
- A nővéremmel feküdt le - mikor ezt bejelentette, azt hittem dobok egy hátast. A nővérével?? Ezek szerint a matek tanárom egyben az igazgató is?? És Daisy a másik lánya? Mondjuk leeshetett volna a megegyező vezetéknévről, de akkoris. Nekem végem van. Jonathan!! Ez mind a te hibád!!
- Hát ezt öröm hallani... nekem végem van...tényleg végem van.
- Miért?
- Áh.. khm... semmi, semmi - nevettem fel zavartan. Beszélgettünk volna tovább is, de bejött a tanár és természetesen rögtön kiszúrt engem.

- Áh, megérkezett az új diákunk! Örömmel fogadunk téged! Állj fel és kérlek mondj magadról pár szót - rájöttem, hogy most hallom először és utoljára kedvesen beszélni hozzám. Erre a nyakamat tettem volna.
- Rendben - nyikorgott a szék amikor kitoltam és felálltam. A tenyeremet izzadság lepte el és sóhajtottam egy jó mélyet. - Szóval Alexander Bennett vagyok, de simán csak Alex. New Yorkból jöttem, és a nagybátyjámnál lakok aki itt a biológia tanár és ő segített ide bejutni. Egyébként nagyon jó ember azokhoz akiket tényleg kedvel és szeret. Nem minden a külső és a felszín - hadartam el gyorsan az utolsó mondatomat, hogy kicsit védjem a bácsikám és persze magamat. Mr. Williams arca egyre csak sötétült, ahogy a monológóm hallgatta. Végül megköszörülte a torkát és megszólalt.
- Köszönjük Mr. Bennett, üljön le!
Máris kegyetlenebb volt a hangja. Sóhajtva ültem le és teljesen elbújtam előle. Daisy mellettem kuncogott, amit valamiért képes volam megbocsájtani neki.

Ez az óra teljes mértékben... áh borzasztó volt és kész. Habár elmondta a tanár, hogy hagy időt a felzárkózásra, de ismétlő feladatokat vett elő és minduntalan engem kérdezett, egyszóval vizsgáztatott. Micsoda szerencsém van azzal, hogy reál beállítottságú vagyok, és nem mondom azt, hogy minden kérdésre tudtam válaszolni és minden feladatot megtudtam oldani, de azért jól szerepeltem Williams tanár úr előtt.
De akkor sem lélegezhettem fel, hiszen az igazgató lánya tetszik nekem és szeretnék vele majd járni... bizonyára nem fogja megengedni, hiába fog megismerni és fog rájönni, hogy más vagyok, mint Jon. Elvégre a vér nem válik vízzé. Nem de bár?

2010. július 27., kedd

Díj + Blogról



Megírod, hogy kitől kaptad.
Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.

Köszönöm szépen, hogy megkaptam ezt a díjat Gicustól! Örültem neki. :)
De mivel elcsesztem a chatet mindkét blogomnál megjelent az üzi, szal nem vágom melyikre értette, de mivel itt van fenn több rész ide rakom be a képet. (:
5 dolog magamról?

1. 16 leszek augusztus 7-én : D Jön a Sweet Sixteen.
2. Szenvedélyem az írás bár nem úgy mint másoknak... én nem érzem szükségét, hogy mindennap írjak. Én akkor írok amikor az ihlet adja na meg az érzelmeim.
3. Sokszor szívesen élném más életét... főként ezért írok. Mert az lehetek aki csak akarok.
4. Mindig azt mondom kedvenc színem a kék, de nem érzem hogy az lenne... nincs is sok kék cuccom. Csak elvétve. Amolyan berögzöttség, hogy ezt mondom.
5. Ballagásomon belesültem az idézetembe mer 1 nappal előtte kaptam meg és mikrofonba kérdeztem nevetve, hogy: Hogy is van tovább?
Ehm. : DDD Hát ennyi.

Nem fogok másolgatni ide be embereket, mert egyszerűen nem olvasok sok blogot és mindig csak 3 emberre tudok gondolni, ha ilyen díjakról van szó, szóval csak szavakban: Delirium, Kata és Gicus. :)

Most pedig a BLOG!
Na, nagyon szépen köszönöm a türelmeteket, bár nem vagyok egészen biztos benne hanyan is olvastok engem : D A követőket elnézve 9 + néhány fő. : D
Szóval köszi a türelmet, szerdán már lesz rész ahogy a mások blogomon is. :)
Áh csak ennyi.
csók

2010. július 21., szerda

Blog

Sziasztok!

Csak azért ugrottam fel, hogy elmondjam megnyitotta kapuit a Twilightos blogoldalam. :)

(Nem meglepődni a chatet elcsesztem és ugyanazt a kódot másoltam be... majd azon még ténykedek. xd)

Szóval oda is várok mindenkit szeretettel, aktív frissel ugyanúgy, mint itt szerdán és vasárnap. :)

Remélem tetszeni fog nektek, nem is beszélek többet...

szóval.

www.danielleprofenty.blogspot.com

csóóóóókszi.

2010. július 20., kedd

8. rész - Sam


Sziasztok!
Nos, beteg voltam/vagyok ezért keveset gépezek, emiatt nem volt rész vasárnap. Amúgyis gondolkodtam, hogy feltegyem-e mert alig kapok visszajelzést, meg elfogytak a tartalékrészeim.
Szóval most még rakok fel részt, (ami igencsak rövidre sikeredett : S) de kérnék pár nap türelmet, hogy legalább 1 rész mindig legyen meg tartalékban.
Legkésőbb péntek-szombat-vasárnap jön a következő rész, aztán minden lesz úgy ahogy eddig. : )
Egyébként folytatom a Twilightos blogot is. Ez sokaknak nem jelenthet semmit, mert nem olvashatták, ugyanis az freeblogon volt publikálva.
Csináltam neki egy blogspotos oldalt, nem sokára fellesz téve oda is az 1. rész, majd informálom a jónépet.
Na, csak ennyit szerettem volna, megértéseteket köszönöm. : )
csók



Beszarás, hogy Tökivel futottam össze.

Jójó, persze valahol a lelkem mélyén már számítottam a felbukkanására, hiszen Jonathan unokaöccse őt meg már ismerem valamennyire. A múltkor mikor bejött dolgozni sok időnk akadt beszélgetésre és szinte mindig szóba hozta Alexet. Látszott rajta, hogy kedveli, rajtam meg, hogy egyre jobban kedvelem Jont. De erről valamiért nem tehettem. Magával ragadott a szexi sármja meg kisugárzása.

Szóval Töki. Mintha kicsit komolyabban nézne ki kívülről mióta nem láttam... jót tett volna neki ez a 2 hét itt? Lehet, hogy csak eltűnt róla az izgatottság és a mohó gyerekszemek sincsenek a helyükön. De tényleg nagyon örültem neki. Jó volt belékarolva sétálni. Olyan... büszkének éreztem magam, mintha csak az én kisöcsém lenne. Pedig csak 4 év van köztünk, de máris elhagyott engem magasságban. Elkezdtünk beszélgetni. Vagyis hagytam, hogy ő beszéljen én meg lazán somolyogtam mellette. Ecsetelte a kanbulit a Riverában vagy hol nem jegyeztem meg a nevét, ahol Carlt segítette becsajozni Jon.
Amíg ő beszélt én kicsit elkalandoztam. Azon kívül, hogy a vonaton együtt utaztunk, most találkoztunk először mégsem érzem így. Nagyon meglepő mennyire természetes számomra, hogy egymásba karolva sétálgatunk. Szerintem ez neki nem tűnt fel. Végülis mindegy, de ha belegondolok abba, hogy sosem voltam az az ember aki könnyen barátkozik és nyílik meg, Alexszel valahogy más volt. Ráadásul fiatalabb nálam. Itt nyilvánul meg az, hogy a kor egyáltalán nem számít - és nem csak a szerelemben.
Elmosolyodtam és felnéztem rá. Lepillantott rám és megállt a beszédben.
- Miaz?
- Az elmúlt 5 percnyi beszédedből egy szót sem hallottam... - vallottam be vigyorogva.
- Minek járatom én a számat?
- Énis ezt kérdezem.
- Aha. Tehát... nem is érdekellek? Csak kiakarsz használni, miii? Az én drága tehetségemet akarod felhasználni a bandádban, hogy berobbanj mint híres énekesnő és mi a háttérbe szoruljunk a többiekkel! Valld be, hogy ezt tervezted!
- Most rájöttél a körmönfont tervemre! A fenébe Alex, hogy te milyen okos vagy!
Ciccegtem és csóváltam a fejem ő meg közben elnevette magát.

Elérkeztünk a kedvenc kisboltomhoz ahol mindent lehetett kapni, plusz éjjel - nappaliként funkcionált és mindig itt vettem a cigarettáimat, amiről persze lekellene szoknom, most, hogy zenei pályám is beindulni látszott.
Mind a ketten kértünk forrócsokit és miután megkaptuk őket kimentünk a bolt elé és leültünk a padra.
- Tudod, akkor az állomáson... hová tűntél olyan hirtelen? - kérdezte Töki miközben kortyolt a forró nedűből.
- Nem volt az olyan hirtelen. Te mentél Jonathenhez én meg a taximhoz. És nem tűntem el.
- De beakartalak mutatni neki...
- Már megismerkedtünk - kezdtem el mosolyogni és eszembe jutottak a flörtölései amiket leszokott velem játszani.
- Aha. Ismerem ezt a nézést!! Minden nő így néz Jonra. Az arcodra van írva, hogy odavagy érte - mutatott rá a lényegre és egy mélyet sóhajtott. - Már te is...
- Én NEM vagyok oda érte... - reagáltam kissé hevesen. Azt hiszem kezdek nagyon rosszul hazudni. - Csupán.... csak tetszik. Úgy elvagyok vele...
- Szívem, nagyon rosszul hazudsz - mosolyodott el és a sapkámat a fejembe húzta.
- Héé - szóltam rá és már a nyelvemen voltak a megfelelő szitokszavak amikor csörgött a telefonom - Ha Nick az megverem. Mindig ő zakla... - nem fejeztem be a mondatomat, mert amikor megláttam a telefonom kijelzőjén Eathen nevét, elakadt a lélegzetem, hatalmasat dobbant a szívem és beurott a Szeretlek szó amit mondott nekem. Mély levegőt vettem, felcsúsztattam a telefonom és beleszóltam, hogy:

- Igen?
- Samantha? - kérdezte halkan, csendesen ahogy szokta. Egyedül ő meg az apám hívott mindig a teljes nevemen. A Samet fiúsnak gondolták, bár megesett, hogy így hívtak.
- Szia Eathen - Töki levágta, hogy fontos emberrel beszélek, mert egy szót sem szólt csak mély érdeklődéssel fürkészte a tekintetemet ami bizonyrára teljesen ellágyult volt, mert borzasztóan örültem a hívásának. Már kezdtem azt hinni, hogy egy újabb szerettemet veszítettem el, de most egy kis reményt látok az ellenkezőjére.
- Kijössz elém az állomásra? - tette fel a kérdést és hallottam egy halk, elfolytott kuncogást. A kérdés hallatára felugrottam és elejtettem a poharat.
- Rohanok - lecsaptam a telefont és hevesen dobogó szívvel Alex felé fordultam. - Ööö... egy régi barátom hívott aki new yorki. Kikell mennem elé az állomásra. Elkísérsz?
- Azt hiszem ez amolyan "újra együtt" dolog lesz, és csak feszengenék mellettetek, szóval nem. Örülök, hogy végre találkoztunk... legközelebb a próbán. Majd hívj - mert persze volt számcsere is.
- Jó oké, persze. Hívlak. De most... sietek. Ne haragudj. Szia! - gyorsan hadartam és futni kezdtem. Nem gondolkodtam taxi fogáson, mert semmi értelme nem volt. Már nem volt messze az állomás és a motel sem ahol lakom.

Lihegtem, szúrt az oldalam és majd kiszakadt a lábam, de nem érdekelt mert Eathen. Ittvan. Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzik. Mindig eszembe jutott, és arra gondoltam milyen régen láttam és hallottam felőle. És mennyire szeretem. Csak nem úgy, ahogyan ő engem.
A telefont azóta is a kezemben szorongattam, és amikor az állomásra értem próbáltam rendszerezni a lélegzetvételeimet. Nem sikerült. Meggörnyedve, a kezemet a térdemre támasztva próbáltam levegőhöz jutni. Valaki egy flakon vizet tartott elém és mikor felnéztem láttam, hogy Eathen az.
- Nem vártam el, hogy a "rohanokot" szó szerint vedd.
- De muszáj volt.
- Buta vagy... - csóválta a fejét. Felegyenesedtem és közelebb léptem hozzá.
- Örülök, hogy látlak.
- Én is... én is - mosolyodott el.
- Rég nem hallottam felőled.
- Te is hívhattál volna - vonta meg a vállát. Megráztam a fejem, lábujjhegyre álltam és átkaroltam a nyakát. Teljesen hozzábújtam, ő pedig szorosan visszaölelt.
- Nem tudtam otthon maradni - súgta, én pedig felsóhajtottam - Szükséged van egy basszerosra...
- Az a helyzet, hogy basszerosom már van - válaszoltam nevetve.
- Ah. Persze. Bocs. Akkor egy gitárosra.... meg menedzserre.
- Jól beszélsz - kibontakoztam az ölelésből és rávigyorogtam. Úgy gondoltam tegyük félre az érzelmeinket és próbáljuk meg viccesre venni a figurát.
- Tudod, jósoltam neked egy hónapot, de úgy látszik még annyit sem bírtál ki nélkülem - pimaszul mosolyogtam és vártam az ő beszólását, de csak elnézően mosolygott és terelni kezdett kifelé a másik kezével meg húzta a bőröndjét.
- Vigyél el abba a hotelba.
- Motel.
- Akkor abba. Egy szobába leszünk, jó?
- Nekem tökéletes - bólintottam - Semmi visszaszólás?
- Csak vezess, merre kell menjek.
- Rendben... - sóhajtottam, átkaroltam a derekát és együtt elhagytuk az állomás kapuit.

2010. július 14., szerda

7. rész - Alex



Ó jaj, nézzétek el nekem, hogy elfelejtettem részt feltenni. : D Sosem tudom milyen nap van, ma meg eléggé... fura napom volt. Egésznap furcsa érzetem volt... és a hasam is fájt. :(
Na mindegy, nem fűznék sokat a részhez, talán annyit, hogy a képet ne nagyon figyeljétek... én csináltam. XD Látszik is : D
Igen nos, találkozunk vasárnap. Addig is remélem elárosztotok pár kommentárral. (nem merem írni, hogy sok, mert úgysem irtok, lehet még nem is olvastok csak 10en max. persze annak is örülök.. ah mindig sokat rizsázok részek előtt... rossz szokás.)
na csók



Sorbamentem az emeleti szobákon, és mikor benyitottam Traviehez láttam, hogy mélyen alszik. Széthúztam a függönyt, felhúztam a rolót és ahogy besütött a nap Travie máris nyűgölődni kezdett. Rácsaptam a hátára és közöltem, hogy ideje hazamennie. Nyögött valamit, majd magára hagytam.
Benyitottam a következő szobába és láttam, hogy Nick javában öltözködik.
- Ohh. Azt hittem még alszol - nézett rám döbbenten.
- Én is ezt hittem rólad - válaszoltam. - Sietősnek tűnsz...
- Kikell nyitnom a kávézót.
- 8-kor kicsit nem késő?
- Samnek van kulcsa... nekem csak bekell mennem, mégis csak főnök vagyok vagy mi a szösz. Egyszer eljöhetnél.
- Majd talán legközelebb. Kicsit még hasogat a fejem és elkell mennem pár helyre... mármint várost nézni.
- Egyedül?
- Egyedül a legjobb.
- Hát jó. Te tudod.
- Jonathant értesítenéd, hogy holnap helyettesít Jess helyett?
- Aha... - bólintottam - Kikísérlek.
- Áh, hagyd. Kitalálok. A többieket paterold inkább haza.
- Azon vagyok.

Miután Nicholas elment, nagy nehezen sikerült mindenkit hazainvitálni. Jont nem keltettem fel ő túl részeg volt ahhoz, hogy "hajnalok hajnalán" felriasszam. És amúgy sem tudok bemenni a szobájába a titkos védelmi rendszere miatt. Így csak vállat vontam és lementem a földszintre, hogy közöljem Bertával elmegyek egy kis időre körbenézni a környéken. Természetesen óvva intett, hogy vigyázzak magamra és lehetőleg próbáljak meg nem eltévedni. Ezt nem tudtam garantálni, de végülis megígértem. Barangoltam a városban, ittam még egy kávét és átadtam magam a gondolataimnak.

A napjaim egyre csak teltek én pedig nem csináltam semmit. Úgy döntöttem amíg lehet kihasználom a nyugalom adta perceket, napokat. Ráérek még hajtani, tanulni és zenélni. A múlthéten voltunk bulizni azóta nem láttam a srácokat. Igazság szerint Bertán kívül alig látok ismerős arcokat. Kivéve egy csövest akit mindennap látok, ugyanis szokásommá vált a séta és az emberek megfigyelése. Tulajdonképpen ugyanaz van mint New Yorkban. Rohanó és figyelmetlen emberek, drogosok, csövesek, kóbor kutyák, kurvák... Mit hittem? Egyik nagyvárosból a másikba. De ez a hely annyival különbözik NY-tól, hogy élvezem itt az életet. Szeretek itt élni, és szeretem megsimogatni a szomszéd dán dogot aki figyelemfelhívóan ugat akkor amikor meglát és nyútja a nyakát egy kis simogatásért. Valószínűleg a gazdái neki is rohannak és nincs idejük rá. Végülis nem ez a lényeg. Valójában nem csak a zene miatt jöttem ide... hanem Jonathan miatt is. Mindigis nagyon szerettem őt, ő buzdított arra, hogy basszerozzak, ő tanított meg csajozni és őt hívtam fel ha valami bajom volt.

Apám helyett apámnak éreztem, és így, hogy elég idős lettem úgy döntöttem jobb nekem csak vele. És tényleg, csak hogy annyit dolgozik, hogy alig látom. A múlthéten még Nicknél is besegített, mert az egyik pincére Jess, lebetegedett és helyettesítenie kellett, mert kávézó elég jól jövedelmez, szóval forgalmas egy hely. 1 hete mondogatom magamnak, hogy egyszer elmegyek de végül mindig inkább otthon fekszem az ágyamban és alszok, vagy tvzek. Mint egy rendes 15 éves srác. Apropó akkor Jon nagyon elgondolkodva jött haza. Láttam, hogy van valami amit szívesen közölne velem csak ő maga sem biztos az egészben így hagytam a dolgot és ő is. De elég furcsán viselkedett ami engem meg kíváncsivá tett. De azóta gondolom elfelejtette, mert ugyanúgy viselkedik. Konrétan egy tapló, de csak mutatja a vagányat valójában igazán gondoskodó, persze csak azokkal akik kiérdemlik - ergo velem. Ma péntek van. Egyébként. Hétfőn kezdek az új sulimban, a san franciscoi gimnáziumban. Jonathan ott tanít mégpedig biológiát. A téma nagyon nem áll messze tőle, először ki is nevettem, hogy biztos szereti az emberi test tananyagot, de bekell valljam az egész biológiában engem is csak az tud lekötni. Nem, nem a nők nemiszerve érdekel leginkább. Azon a korszakomon már átestem. Én magát az emberi testet csodálom és az érdekel engem igazából. 

Mint említettem péntek van... ilyenkor Jonék megszoktak ejteni egy kis baráti összejövetelt, magyarán részegre isszák magukat. A múltkori esetből tanulva nem hagyom, hogy leitassanak. Nem jött be az egésznapos hasogató fejfájás, bár én voltam köztük a legjózanabb, na meg Nick. Ő nekem olyan... túl normális Jon bandájához. Ő az a tipikusan jófiú, Jonathan pedig a rossz. Biztos ezért is kedvelik őt jobban a nők. Na de mindegy. Fene se tudja.
Sokadjára említem, hogy péntek van, és igen lesz egy kis összezörrenés Nick kávézójábn. Most csak ilyen lájtosra vesszük a témát és bedobunk pár kávét és gondolom ők megbeszélik a héten zajlott munka-nő-munka-nő dolgokat. Egyértelműen. Én pedig kussolok és mosolygom az ő hülyeségeiken. De legalább elmegyek végre a kávézóba.
Este 8-kor kopogtak a szobám ajtaján.
- Gyere! - kiáltottam ki. Épp az övem csatoltam be a gatyámon amikor Jon benyitott.
- Na, kész vagy? A többiek már ott vannak most hívtak.
- Aha. Messze van egyébként?
- 20 perc kocsival...
- Óh abba rengeteg cigaretta fér bele.
- Én vagyok rád ilyen rossz hatással? - tette fel magának a költői kérdést. Elvigyorodtam. Ő szoktatott rá, mondta, hogy próbáljam ki szívjak el egy szálat. Igen és azóta függő vagyok.
- Nem tudok lejönni a szerről...
- Ezt úgy mondod mint valami kemény heroinista.
- A nikotin se olyan kispályás drog.
- Jó hagyjuk ez engem nem érdekel...
- Aha. Jóvan, engem persze nem lehet meghallgatni.
- Péntek este tudod kinak van energiája végighallgatni a mély filozófiádat... és még választ is vársz tőlem, hát hülye vagy te?
- Jólvan Jonathan úgy látam ma is ilyen kis vicces vagy. Na jó... igazán indulhatunk.

20 perces kocsikázás alatt sikerült összevesznünk a szüzességemen. Bár elmondta, hogy nem akarja erőltetni meg semmi, azóta is húz a témával és nagyon közel járt mostanában, hogy kitörjek. Természetesen ez akkor esett meg így nem volt meglepő, hogy külön mentünk be a kávézóba. Nick egyből levágta a témát és elém rakott egy üveg sört, hogy a ház vendége vagyok. Ő meg Jon társalogni kezdtek, én pedig kicsit megnyugodva körbepásztáztam a helyet. Csak most tűnt fel, hogy éjszakai bárrá alakult a nappali kávézó. Félhomály volt, kellemes zene szólt, barátságos hely volt. A pultos lány igazán szemrevaló egyed volt és jócskán tele volt a bár. Aztán a zene keltette fel a figyelmemet és a kis emelvény felé fordítottam a tekintetemet. Egyből leesett az állam és kikerekedett szemekkel mértem végig a rövidhajú lányt. Jazzt énekelt és egy virág volt tűzve a hajába. Pirosra festett ajkai lágyan ejtették ki a spanyol szavakat, teste a ritmusra járt, ha jobban megfigyeltem igazán erotikusan mozgott. Nem közönségesen, hanem finoman, nőiesen, kecsesen. Ez az amire én azt mondom szexi és erotikus. A komoly meglepődésemet a többiek is észrevették és érdeklődve fordultak felém.
- Csak nem bejön a csaj? - vonogatta a szemöldökét Travie. - Én is kivetettem rá a hálóm. Sajnos rögtön lekoppintott... de tudod kitartó vagyok - kacsintott felém. Nyeltem egy nagyot és nem tudtam elhinni, hogy újra látom őt. Már teljesen megfeledkeztem róla.
- Naaa... mivan Alex ennyire mély benyomást tett rád a csaj? - kérdezte már Carl is, de csak megráztam a fejem. Jon nem volt mellettem, Nick mellett állt aki viszont velem szemben állt. Jonathan nem akart hozzám szólni, de láttam, hogy őt is érdekli a hirtelen reakcióm.
- Szóljak az érdekedben Töki? Tudod az alkalmazattom - vigyorgott rám Nick - Bármennyire is elkell keserítselek szerintem a 15 neki kicsit fiatal falat.
- Öö nem, ne érts félre... Csak ismerős nekem - amíg nem beszélek a "piros kabátos lánnyal" akinek a nevét sem tudom, nem fogom azt mondani ismerem őt.
- Egyébként tényleg, Jon - nézett Jonra Nick - Hogy-hogy nem Alex basszerozik Sam mellett? Nem azt mondtad, hogy tud játszani? - na ez viszont engem kezdett érdekelni. - Talán visszautasítottad az ajánlatot? - fordult vissza felém.
- Nem én. Nem is tudtam az egészről. Rögtön igent mondtam volna.
- Hát akkor? Jonathan miért nem szóltál az unokaöcsédnek?
- Nem is tudom... itt volt Steve aki szinte könyörgött, hogy vegyem be... nem volt szívem nemet mondani neki.
Aha. Falduma. Szeritem szimplán nem hisz elég jónak az egészhez. Elsötétült tekintettel mértem végig és ittam egy kortyot.
- Hát most már mindegy. Steve úgy látom megállja a helyét. Csak nem attól féltél én nem tudnám? - néztem rá megvetően.
- Amíg ilyen hangon beszélsz velem nem tárgyalok veled.
- Helyes! Én sem veled!
- Gyerekes vagy... - csóválta a fejét.
- Mert talán gyerek vagyok?
- Mindig azt mondod lassan felnőtt vagy kezeljelek úgy... most meg hirtelen mégis inkább gyereknek mondod magad?!
- Vannak dolgaim amiket szeretném ha felnőttesen kezelnél, ahogy énis. De ahhoz, ogy elveszítsem a szüzességem nem érzem magam felnőttnek!
- Aaaj hát innen fúj a szél! Még mindig itt tartasz? Felejtsd már el!
- Jójó. Hallgasd el te nap mint nap, hogy egy idióta balfasz vagy nem mellesleg szűz is, "és ja tééényleg egy szar családból jött, még szerencse, hogy itt vagyok neki ééén és segítek rajta plusz be is fogadtam"! Hát köszönöm szépen Jonathan, ebből nem kérek! - levágtam a pultra a piámat és kiviharzottam a kávézóból.
Sétálgatni kezdtem fel s alá, hogy némileg megnyugodjak és oda tudjak állni - mint kiderült - Sam elé és megkérjem vegyen be a bandába, ha már a nagybátyjám haverjának dolgozik úgyis. Mély levegőket vettem, majd inkább leültem a fal tövébe. Kintre is lehetett hallani a lágy latin zenét ami csillapította a heves érzelmeimet. Valaki kijött az ajtón és elindult felém. Csak remélni tudtam,hogy nem Jonathan az. És tényleg nem ő volt.
- Ne törődj vele Alex. Tudod, hogy Jon sosem gondolja komolyan ezeket - leült mellém és megkínált egy szál cigarettával. Elfogadtam, tudtam, hogy most nagyon jól fog esni.
- Persze tudom, de akkor is ha látja hogy nem röhögök vele és nem esnek jól a szavai miért kell mindennap ugyanazt elismételgetnie?
- Mert egy barom és ezt ő is tudja, de ő már nem fog megváltozni, így kell elfogadni.
- Én elfogadom, tényleg, miatta jöttem ide, ő az egyetlen normáis rokonom a hugomon kívül csak néha már tényleg túlcsordul az a bizonyos pohár és akkor muszáj kiadnom, különben felrobbanok.
- Megértelek. Próbálj meg kibírni vele még pár hónapot és tényleg nem fogod felvenni. Na, gyere vissza és hallgasd a zenét!
- Jólvan... Jon számlájára írd az italjaimat.
- Mégjó - nevetett fel és együtt bementünk.

Egy kisebb vita lefolyása után - és némi szeszes ital elfogyasztása után - odajött hozzám Jonathan és bocsánatot kért. A beszélgetések, táncolások után sem éreztem elég bátorságot ahhoz, hogy odamenjek Samhez. Nem is tudom milyen érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem ő túl jó ahhoz, hogy mellette játsszak, és nem bírnám elviselni, ha megmondaná, hogy Steve jobb nálam. Így csak tisztes távolságból figyeltem őt és élveztem a "showt".
Hajnali 2-3 felé mikor már kezdtek szállingózni az emberek, úgy éreztem ideje lelépnem. Odamentem Travieékhez, hogyha látják Jont szóljanak neki, hogy én lelépek. Bólintottak majd Nicknek szóltam, hogy igénybe veszem a wc-t és megyek haza, nekem mára elég volt. Elvezetett a wc-ig és elköszönt.
Miután elvégeztem a dolgom, gondoltam azért még körülnézek mi van itt. Valami öltözőfélét véltem felfedezni. Láttam egy felakasztott piros kabátot, és ekkor esett le, hogy már nincs zene. Ezek szerint Sam is hamarosan hazamegy. Úgy döntöttem itt megvárom.
Kicsit háttérba húzódtam, ami azt jelentette, hogy visszamentem a wchez, ahonnan láttam, ha valaki kijött az öltözőből. Tökéletes rálátás nyílt midenre.
Már álldogálhattam ott vagy 10 perce amikor hallottam nyikordulni az ajtót.
Előjöttem a búvóhelyemről és Sam elé sétáltam. Pont akkor értem oda, amikor megforudlt és amint felismert ő is ugyanúgy megdöbbent mint én mikor láttam, hogy énekel. Boldogan elmosolyodtam és vártam a további reakcióira.
- Szia! - köszöntem végül, mire még jobban megelpődött. Olyan volt, mintha most hitte volna el, hogy tényleg én vagyok az.
- Töki - biccentett végül felém apró mosollyal a szája szegletében.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Alexander Bennett - nyújtottam kezet vigyorogva, mire ő is vigyorgásba kezdett és megrázta a kezem.
- Szintúgy. Samantha. Samantha de Roureau - tovább mosolygott, én pedig tovább fogtam a kezét. Olyan volt, mintha újra "egymásra" találnánk.
- Beveszel egy basszerost a bandádba? - kérdeztem meg határozottan, mire kicsit megdöbbent, majd újra mosolygott és válaszolt.
- Steve amúgy sem volt szimpatikus. Üdv a körünkben Kölyök.
- Csak simán Alex, Samantha - forgattam meg a szemem.
- Csak simán Sam.
- Megjegyzem. Elmegyünk valahova?
- Menjünk - bólintott, belémkarolt és együtt séltálunk ki a kávézóból.

2010. július 13., kedd

Kreatív Blogger Díj :)



Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
Gicus16. Nagyon szépen köszönöm az első ilyen díjamat :)
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
Ezt már megtettem. :)
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
gicus16
4. Írni kell magadról 7 dolgot!

Öm... hetet? Olyan sokat? : D

- Az első írásom lényege az Inuyasa volt és 11 éves voltam. Papírra írtam és az iskolatársaim olvasták : D
- Hamar elmegy a kedvem és ihletem, beleunok az írásba és volt amit már félbe is hagytam, de nem tudok leszokni az írásról, mert a lényem része, ha meglátok valami érdekeset a gondolataim már akörül forognak, miképpen lehetne róla írni.
- 16 éves vagyok, és néha vagy túl kicsinek és naívnak vagy túl korosnak érzem magam. Elég bonyolult személyiségem van : D
- Zenei stílusom kicsit furcsa, klasszikus-komoly zene, pop, és minden ami jó. Sokan megbotránkoznak, hogy tudok Beethovent hallgatni, de imádom a hegedű és zonogra dallamosságát. :)
- Anime rajongó vagyok. Yaoi fan IS vagyok :$ :D
- Családcentrikus vagyok, már túl-túl. Nem tudom elképzelni az életemet a szüleim nélkül.
- És végül. Sosem voltam még szerelmes, ebből kifolyólag még senkim sem volt, mégis mindig a szerelemről írok mert azt "annyira egyszerű szavakba önteni". :)

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nem olvasok hét blogot... így azt linkelem amit olvasok.

gicus16

Delirium

Edward Riley

Kata - Taste me, dirnk my soul - show me all the things that I shouldn't know

Biztos vagyok benne, hogy Ti már megkaptátok a díjat és nem várom le az újabb procedúrát, csak én nektek szánom :D

És bár neki nincs blogja... de Őt egész álló nap eltudnám olvasni, mert imádom azt amit ír, őt pedig mégjobban. :) Kisdinnye alias Eszter. ♥

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a díjat gicusnak, írtó jól esett, mert még sosem kaptam ilyesfajta elismerést. : ))

Sajnálom, hogy nem volt rész vasárnap de VB volt és nyertek a Spanyolok egy elég gyatra meccs alatt : D De azért gratula nekik :) ♥
Holnap lesz rész :)

Végezetül pedig... keresek valamit Esztertől, (az engedélye nélkül.igen.) hogy megmutathassam nektek. :)

Tudom, hogy még finomítani akar rajta, mert túlságosan maximalista de szerintem így jó ahogy van és már másolom is. !!! : D
De előtte:

(21:57) B{o}londe:és a zeneami mozgatórugó
(21:57) B{o}londe:mondom
(21:58) B{o}londe:amikor kiadod a könyvet, akkor vannak ezek a "Misinek, mert tudod hogy te vagy a legjobb" és hasonló ajánlások
(21:58) Adrienn (: ::D
(21:58) B{o}londe:a tieden euz fog állni:
(21:58) B{o}londe:Kisdinnyének, mert tudom, hogy érzi a jazzt!!!
(21:59) Adrienn (: :::D:D:D:D
Természetesen:Ű


Tehát:

Lassú az Idő. Nyolc bőröndöt cipel maga után, közben ki is önt egyet-kettőt, s ezekből hátraküldi a másodperceit, azok összepakolnak, ő meg ránehezedik Perc Úrra, kitámasztja az állát, néha belevakargat a szakállába - mert képzeletemben az Idő férfi, egy tehetlen, kiszámíthatatlan férfi - és áll. Áll, én meg fekszek az ágyban, becsukom a szemem, aztán a digitális órára nézek, és várok vegetálva. Lassú lélgezetek, apró szempillarebbenések... s az idő nem akar elindulni, továbbmenni, tenni köteles dolgát, amit már azóta tesz, amióta van, tehát minimum emberemlékezet óta. Mr. 4. Dimenzió, Lord Súly Az Emberiség Vállán pont szusszanni óhajt, én meg beleizzadok. Benedvesedik a hátam, a homlokom, a talpam meg hónaljam. És olyan messze van a reggel. És annyira nem akarok elaludni.

Tulajdonképpen nem szeretek aludni. Az alvás valahogy a halál asszociációja, egy olyan része a működésemnek, amit még annyira sem értek meg, mint az időt. Tudom, hogy ilyenkor kikapcsolunk, leengedünk, tudom, hogy egészséges, de engem nyugtalanít, mindig is nyugtalanított. Mi zajlik le ilyenkor? Miért nem emlékszünk rá? Miért nem tudom, melyik pillanat volt melyik, miért folyik össze, miről, mi alapján álmodunk, és ha nem, akkor miért nem? És ha úgy kelek fel, hogy csak az előző nap lefekvés-pillanatára emlékszem utoljára, hova tűnt a többi? Amiről tudom, hogy van, mert hát az idő jár, és az este elmúlik.

Jesse ilyenkor mindig azt mondja, szedjek altatót, járjak terapeutához, vagy lőjem főbe magam, mert nem vagyok normális. Nem hiszem, hogy igaza van, bár mikor ennek hangot adok, többnyire olyan nézéssel tapos a betonba, hogy már nem csak nemnormálisnak, hanem egyenesen szúnyognak képzelem magam, akik a világ legidegesítőbb lényei. És ilyenkor előkerül a szégyenérzetem, és becsukom a szám.

Tehát várom az éjszaka végét, a reggelt, azt, hogy Jesse megérkezzen, besunnyogjon a házba, lássam, épen van, nem zuhant le a repülőgép, amivel Virginiáig repült, meg vissza - ugyanis, a repüléstől is félek. Szerintem morbid, hogy egy vasdarab, kerozintartállyal felszerelt, undok nagy gépezet, mindenféle zsinór nélkül megmarad a levegőben, olyan magasságban, amitől nemhogy megszédülnék - mert a magasságtól is félek - hanem egyenest elájulnék. Természetesen tudom, hogyne tudnám - a működési elve logikus, fizikán-kémián alapuló, igen kipróbált és mindenféleképpen működő - de akkoris. Morbid. Bizarr. Erről viszont neki sem beszéltem, mert nem akartam megrémíteni repülés előtt... mintha ő megrémült volna... Van egy olyan érzésem, hogy semmitől sem fél, ezért is néz olyan nagyon hülyének, mikor én bevallok neki ezt-azt. Például amikor megemlítettem neki - csak úgy mellékest, sikítva - hogy a papagája beleragadt a hajamba és nem jön ki, ő egyszerűen megvonta a vállát, köszönt Trippernek - tényleg ez a neve, és tényleg illik arra a szörnyű madárra - majd elsétált mellettem. Amikor meg zihálva, borzadva, fél marék hajjal könnyebben utánatrappoltam, és elküldtem a fenébe, mert 1: a hajam, 2: a lelkivilágom 3: az ő trippere 4 : és nekem van madárfóbiám, akkor hátravetette a fejét, vigyorgott, és megkérdezte: Az is?

Jesse szerint kiskoromban, miután fejreejtettek, úgy döntöttek apámék, hogy burokba óhajtanak növeszteni, hol aztán a külső hatások elkerültek, és nem lettem elég ellenálló az Életre.

Ezt igazán nem érzem jogos megállapításnak, és általában felvont szemöldök formájában próbálom félvállról venni csípős kis megjegyzéseit. Jó, lehet, ismétlem, lehet, hogy nem vagyok tökéletes. Vannak hibáim. Vannak fogyatékosságaim. De Jesse - aki képes felülni egy repülőre, jó, csak Virginiáig meg vissza - az én szememre halszálkát se vessen! Lehet, hogy én fóbiás vagyok meg zizi, és csodabogár... ő viszont keménykedős, okoskodós, cinikus férfi, s már csak a neme miatt kétszer rosszabb, mint én.

Nem főz. Nem takarít. Mindenféle hülye extrémsportokat próbálgat ki, fogadok, az én bosszantásomra: jégbúvárkodott már, ejtőernyőzött, bungi-jumpingolt - hogy csak a kevésbé veszélyeseket említsem... Egyszer volt egy olyan abszurd ötlete hogy elutazik Tibetbe, s miután kitisztította a lelkét, könnyűn és erejének teljében megmássza oxigén-palack nélkül az Everestet. Miután biztosítottam nem-támogatásomról, s elköltözéses, kapcsolat-megszakításos kilátásokat helyeztem előtérbe, erről a tervéről lemondott: de azért Virginiába elment egy hétre - szülei meglátogatása az alibi, egyébként meg tudom, hogy a Gauley folyóban raftingol...

A víz nem tartozik a paráim közé, viszont azóta nem tartok vele az élményhabzsolásba, mióta három helyen eltört a csuklóm egy csúnya kőnek-csapódás következményeképpen.
Már csak három óra, és besettenkedik a szobába, ledobja a sporttáskáját a szekrény mellé, kibújik a kabátjából, azt is a földre dobja, lábujjhegyen közelebboson hozzám, megállapítja, hogy élek, nem csúnyultam meg nagyon, és csak egy kicsit tűnök idegroncsabbnak, mint távozása előtt. Jobb napjain még puszit is kapok tőle, bár ha Virginiából jön, tehát a szüleitől, ilyenre nem igazán számítok.


Nem tudtam abbahagyi, így elég nagy részletet másoltam be. : D De remélem azért tetszik nektek.

2010. július 7., szerda

6. rész - Alex


Az az igazság, hogy nézem a VB-t és hajrá Spanyolország (KL) Azért jöök ilyen későn, aztán kéept keresek ami nagy feladat, ezt is klipből vágtam ki, mert nem találtam egy normálisat.
De meghoztam a következő részt és szeretnék sok-sok kommentárt, mert alig írtok.. Legyen szívetek :)
Igenés. lehet privátban is : $ elle.pro@citromail.hu
csók



Ahogy elaludtam szinte rögtön álmodni kezdtem. Semmi különös... egy aranyhallal utaztam a buszon meg a gitárommal és folyamatosan a halhoz beszéltem Jon bácsikámról. És épp amikor kezdett izgalmas lenni, mert leszálltam a buszról - felrázott valaki.
- Töki megjöttem kelj fel! - keltett fel Jon.
- Kit érdekel hagyjál aludni.
- De már reggel van...
- Mi? - ültem fel hirtelen. - Hova lett az esti buli ötlete?
- Még este van - kezdett el vigyorogni - Úgy látom könnyen elhiszel ezt-azt. Szóval 9 van a legjobb klubok most nyitnak. Szedd magad rendbe hívok pár havert és indulhatunk.
- De én fáradt vagyok...
- Az előbb még lelkes voltál, most meg hirtelen fáradt? Ugyan már ne parázz. Nem vagyok egy részeges állat aki egyből elpletykálja, hogy még nem szexszeltél.. - vigyorgott rám továbbra is. Sóhajtottam egy mélyet.
- Miért? ... Miért? ... Ah. Baj, hogy még szűz vagyok? Mi kivetnivalót látsz abban, hogy egy lassan 16 éves fiatal fiú még szűz?
- Jólvan, ne kapd fel a vizet... csak poénkodok. Legyél csak szűz, ha ennyi a vágyad!
- Nem fogok lefeküdni egy kurvával, hogy elégedett legyél velem Jonathan - néztem rá elsötétült tekintettel. Csak megvonta a vállát és hátatfordított, hogy kimehessen. Rögtön bemutattam neki.
- Ne mutogasd felém a középső ujjad, kölyök - mondta halkan és behúzta az ajtóm.
Rámeredtem az ujjamra és csodálkozva ökölbe szorítottam a kezem. Honnan tudta, hogy bemutattam neki? Hihetetlen ez az ember.

***

Vele, meg 3 elmekárosodott haverjával, Nickkel, Travievel és Carllal megkörnyékeztük az egyik hülye nevű helyi klubbot. Igen, mint várható volt Jon úgy mutatott be, hogy "figyelem ő itt az én szűz unokaöcsém". Gondolhatjátok mennyire néznek férfinak...
Nem is ez a lényeg. Elvette a kedvem a bulizástól, pedig látni akartam hogy megy errefelé, de persze már nem olyan a hangulatom. Hogy miért mondtam, hogy a barátai elmekárosodottak? Kérlek, hiszen Jonathanről van szó!
Nem az, hogy én lenézem meg egy hülye gyerek lenne... nem. Igazából okos és értelmes csak az a dolog rosszoldala, hogy akkora seggfej el sem lehet mondani. Nagyon barom és nem veszi észre. Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy a haverjai is ilyenek, de az esetek 90 %-ban így szokott lenni. Így hát énis erre alapozok és nem remélek sok jót az estétől...

Hatalmas tömeg volt odabent, cigaretta, izzadtság szaga fogadott és az eszméletlenül fojtogatóan fülledt levegő. Már akkor azt mondtam kösz inkább kint maradok... de végül bementem. Követtem Jont, aki egy külön boxba vitt bennünket egy emelettel feljebb. Senki nem szólt egy szót se, nem állítottak meg minket, senki nem kért tőlem személyigazolvánt. Egyszerűen mentünk, ami azt jelenti Jon sokszor megfordul itt.
- Ne rettentsen el a szag és a levegő, mi általában fent vagyunk és ott jobb a hangulat - mosolygott rám Nick bátorítólag.

Máris megértettem miért. Amint felértünk, csinos pincérlányok szinte semmiben hordták ki a rendelt italokat, és ugyanolyan hangulat volt fent mint lent. Csak tekintve, hogy ide az "elitebbek" jutnak fel, nem volt semmilyen szag meg fülledtség. Egészen kellemesnek volt mondható. Mire feleszméltem már rég egy üveg sör figyelt a kezemben és a pincérlánynak csapta a szelet Jon. A maga részéről - mivel még nem dolgoztam fel Annaval való szakításomat - csak figyeltem a tömeget. Nem akartam én se táncolni, semmi, csak ülni, inni, kicsit azért siránkozni és nézni a tömeget.
- Na?! Milyen helyre hoztalak? - fordult felém Jon vadul vigyorogva.
- Remek majdnem egy sztriptízbár! - bólintottam felé, megemeltem az italom és meghúztam.
- Aahh kitűnő ötlet! Legközelebb oda megyünk.
- Fizetsz neki egy különtáncot? - kérdezte Travie. Na ne.
- Hogynemár. Megérdemli az én kisöcsém. Olyan terrorban élt, hogy kijár neki egy kis mulatság.
- Ennyire megakarod rontani? - húzta fel a szemöldökét Nick. - Azért tekintsünk már vissza milyen voltál te 16 évesen...
- Ugan már én akkor is menő voltam.
- Aha. Valahol a kukában hagyhattad a menőségedet. Tudod Alex, az a helyzet, hogy Jon bácsikád 16 évesen egy lúzer kis stréber volt. Igazából mindenki oltotta, ő írta a házikat és senki nem beszlt vele... a lényeg, hogyha én nem vagyok most is csak félve szólna az emberekhez. Igaz te csira? - lökte meg Jont aki vigyorogni kezdett.
- És nézd meg most hol tartok!
- Akkor nem értem milyen alapon nézel le engem, mikor fogadjunk 21 voltál mikor valaki megerőszakolt. Még csak nem is önszántadból tetted. Vagy ha igen olyan hamar elsültél, hogy a csaj még élvezni se tudte azt a 10 percet.
- Micsoda rosszindulat sugárzik belőled. Azt hittem kedveljük egymást. Úgy látszik rossz benyomást keltettem benned... Nézd. Én nem nézlek le azért mert szűz vagy. Sőt, tedd azzal és akkor amikor akarod és úgy érzed oké, felkészültem. Nem 21 voltam, hanem 19 és életem legrosszabb szeretkezése volt... de hát istenem mit várt egy amatőrtől? A gáz az, hogy ő nem tudta, mennyire kezdő vagyok a témában. Annyit tudtam amennyit Nick mondott el, ő meg amilyen kis konzervtív nem sokat mesélt a szexuális életéről, így maradt az újság, internet meg pornó. A csaj persze dobott utána, de aztán jött másik... és másik.... és másik. Na mindegy, a lényeg, hogy nem akarom ráderőltetni a dolgokat. Bírlak és azt akarom, hogy jó úton haladj az élet felé.
- Nélküled is azon vagyok. Nem elszöktem a szüleimtől? - vigyorogtam rá. Az, hogy elmesélte milyen béna volt jobb kedvre derített. Mindigis azt hittem ő egész életében ilyen laza seggarc volt, de most kiderült, hogy nem. Ő is csak olyan volt mint én, kivéve, hogy engem szerettek és voltak haverjaim... meg barátnőim. Őket kicsit sajnálom, hogy otthagytam de hát ez van. Muszáj volt. - Na jólvan. Akkor... iszunk még egyet? - mutattam az üres üvegem.
- Alig 10 perce hozták - nézett rám Carl.
- Tudod Carl nem tudom legyőzni a szomjúságom - kacsintottam felé. Mégse olyan baromarcok, bár Nick tűnik a legnormálisabbnak.
- Na jólvan. Bulizzunk! - állt fel Jon, kapta el az arra járó pincérlányt és kért még pár italt. Az kicsit szédelegve és zavartan hadovált valami helyeslés félét és elment.
- Ahhoz képest, hogy lúzer voltál úgy látom elég nagy hatással vagy a nőkre - csóváltam a fejem. Kezdett fájni a torkom a kiabálástól, de nem bántam. Úgy éreztem egy kicsit jobban megnyílt előttem Jon és jobban megismertem.
- Tanultam ezt-azt az évek során - mosolygott sejtelmesen, majd elkapott egy közeli lányt és táncolni kezdett vele.
- Nem hiszem el. Azzal a csajjal 10 perce szemezek! - háborodott fel Carl. - Jon! Jonathan! - pattant fel és ment utána.
- Igen és ezt Jon valószínűleg tudja... - sóhajtott fel Nick.
- Mindig ez van. Carl kinéz valakit akivel nem képes beszédbe elegyedni. Jon pedig segít azzal, hogy "elhoppolja" előle. Persze Carl van olyan hülye, hogy ez nem esik le neki... pedig minden egyes alkalommal ez történik.
- Hát akkor Carl se az akinek hittem.
- Minek hitted? - fordultak felém mindketten.
- Egy nőcsábász idiótának. - feleltem szűken, vigyorogva.
- Óóó telibetaláltál. Csajokkal is elvan csak néha elkél neki a segítség. Hülye az meg biztos - erre mind felnevettünk.

Ahhoz képest elég jól szórakoztam, és egész tűrhetően telt el az este. Hajnal körül estünk haza, én, Jon és valami lány, Nick, Travie és persze Carl azzal a bizonyos lánnyal akinek még most sem árulták el a nevét. Valószínűleg nem is szükséges, tekintve, hogy reggelre már emlékezni se fogunk nem hogy a nevére, de még rá se. Ezt biztosíthatom.

***

A reggelem kávéval, reggelivel, és egy marék fejfájáscsillapítóval indult. Berta nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy rosszalja az ivászatot. Mivel anyuka gondolom nagyobb szigorral van a gyerekeire - akik már nem élnek vele - így abszolút úgy érzi rajtam kell segítenie és kigyógyítani a másnaposságból és rábeszélni arra, ne legyen több ilyen alkalom. Ezt nem csak feltételezem, mert a reggelim elfogyasztása után rögtön elkezdett anyai prédikációt tartani.
- Berta, Berta! Nagyon jól esik a gondoskodásod, és az aggódásod, sőt még a szigor is tetszik a hangodban, mert eddig nem sok odafigyelést kaptam a szüleimtől. De majdnem felnőtt józan gondolkodású ember vagyok. Jóó, oké most nem a legjózanabb de nem sűrűn szoktam kirúgni a hámból és teljesen lerészegedni. Segít, ha azt mondom a többiek között én voltam az egyetlen aki eltudta mondani a taxisofőrnek hova vigyen minket?
- Ajánlom is! Fiatal vagy te meg az ivászathoz. A bácsikádnek se kellene minden hétvégén ezzel rongálni a máját, de hát beszélhetek én neki reggeltől estig, egyik fülén be a másikon ki. Annyit beszéltem már a fejével, csodálkozom, hogy nem küldte még el ezt a "hibbant vénasszonyt". Gyakran neveznek így a barátai, tudom én!
- Jaj Berta, ne edd magad a többiek miatt. Tényleg jól leszek, és ígérem nem fogok berúgni minden alkalommal amikor elmegyek Jonnal valahova.
- Jon is ezt mondta eleinte... persze persze. Na jólvan, menjél zuhanyozz le hideg vízzel az felfrissít. A fiam fejét is sokszor dugtam hideg víz alá, elhiheted, hogy segít. Na iparkodj ám!
- Jólvan, jólvan. Megyek. Köszönöm a reggelit, mennyei volt - felálltam az asztaltól, a hirtelen lendület miatt kicsit imbolyogtam, de aztán sikerült nem elesnem és felérni az emeletre a szobámhoz. Igaz, a két perces útból tíz lett, de legalább balesetmentesen támolyogtam be a fürdőbe. Szinte másodpercek alatt dobtam le magamról a pólót és boxert majd álltam a hideg víz alá. Felkiáltottam a hidegtől, de kényszerítettem magam, hogy ne ugrojak ki a zuhany alól. Szembefordultam a vízsugárral és pár szitok szó hagyta el a számat. Nagyon nem tetszett a hideg zuhany, nem is folyattam sokáig magamra a vizet. Úgy 5-10 perc után rohantam be a szobámba, hogy felkaphassak valami ruhát, majd úgy döntöttem felkeltem a bagázst és hazazavarok mindenkit, ha már a ház ura ezt nem teszi meg.

2010. július 4., vasárnap

5.rész - Sam


Sajnálom, hogy ennyire későn éjfél előtt 15 perccel, de nemrég kerültem gépközelbe. :D
Csináltam új fejlécet. Meglepődik az ember, néha milyen ügyes olyanban amihez egyáltalán nem ért... xd higyjétek el, ez egy műalkotás : DDD Szóval remélem tetszik (:
Egyébként örülök, a 7 követőnek... véletlen egyszer rákattintottam és azóta énis követője vagyok a saját blogomnak. Kicsit gáz, de nemtudom törölni onnan, szal mindegy.
Kommentárok viszont alig jönnek, gicus mindig ír, neki nagyon szépen köszönöm (:
Persze a többieknek is, akik írni szoktak. ^^ Akik még olvasnak és nem írnak azok legyenek szívesek kifejezni a véleményüket. Köszönöm.
na csók :)




A pénzből amit magammal hoztam kiszámoltam, hogy 3-4 napig elleszek belőle. De most, hogy kaptam munkát igazán nincs okom panaszra. Nem mondom, hogy olyan jól fizető állás, de a hely elég zsúfolt, szóval népszerű és a borravalókkal együtt egészen elégedett lehetek. Nickkel megbeszéltem, hogy hetente legyen fizetés, hogy ne haljak éhen és tudjam fizetni a hotelszobát. Majd. Mert Eathen kifizette helyettem. Hálás vagyok neki, tényleg rengeteget segít nekem. Nem tudom mivel teszem majd jóvá a kedvességét. A napok telni kezdtek én pedig beleszoktam a mókuskerékbe. Eathen és a banda viszont borzasztóan hiányzik. De mióta itt vagyok nem hallottam felőlük. Eathannel érkezésem napjakor beszéltem utoljára. Jonathan pedig állandóan a gondolataimban van és sunyi módon a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel a lelkiszemeim előtt. Nem tudom kitörölni őt az emlékezetemből. A munka és a nyüzsgés miatt viszont kevesebbet dohányzom... és ez egy jó dolog. Nagyon jó dolog. Így már kitart 4-5 napig egy doboz, szóval ezen is tudok spórolni.

Ez a napom is teljesen egyszerűen indult... felkeltem fél 6-kor, felöltöztem és egy "jó reggelt" cigi kíséretében elindultam dolgozni. 6-ra beértem, mert gyalogolni szoktam. Mindig. A taxi rohadt drága én pedig nem vagyok abban a társadalmi helyzetben, hogy taxival furikáztassam magam. Bármennyire is fáj minden reggel kábán sétálgatni. Ez van.

Mire beértem már Nick is bent volt. Egy rendkívül ismerős fickóval társalgott. Megtorpantam az ajtóban és hitetlenkedve bámultam a férfit. Aztán Nick észrevett és elmosolyodott.
- Á Sam! Jó reggelt! - köszönt a megszokott isteni, vidám mosolyával.
- Neked is - feleltem kissé zavartan. Sikerült kipréselnem magamból valamit. Természetesen nem engedtem meg magamnak, hogy bármiféle érzelem tükröződjön az arcomon.
- Egek! Késtél! - ráncolta viccesen a szemöldökét. Elmosolyodtam.
- Az a 10 perc! Rúgd ki! MOST! Késett!!! - szólt közbe Jonathan. Isteni hangja van, olyan akár Nick mosolya.
- Bocs főnök. Ma a szokottnál is kábább vagyok. A csípős reggel sem volt képes eléggé felébreszteni. Igazság szerint rám férne még egy jó reggelt szál. Megengeded?- ergo had menjek innen mert pillanatokon belül felrobban a szívem.
- Jó. De előbb beszeretném mutatni neked az egyik barátomat, Jonathant. Jon ő Sam... Sam ő Jon. Besegít, mert Jess lebetegedett.
- Szia - biccentettem, teljes nyugalommal. Azt hittem összeesek a térdem remegése miatt, de sikerült kezet nyújtani.
- Hello szépségem - aaah. Dobott felém egy szívdöglesztő mosolyt. Beharaptam az alsó ajkam és kezet ráztam vele. Puha, bársonyos kéz, hosszú ujjakkal. Tökéletes. - Mondd csak... találkoztunk mi már valaha? - kérdezte hirtelen összeszűkített szemekkel.
Megállt egy pillanatra a szívem. Vagyis emlékszik rám. Vagyis rémlek neki. 
- Úristen, Jonathan van ennél jobb szöveged is, nem? - nevetett fel Nick. Ja... tényleg. Ő is itt van.
- Kivételesen komolyan kérdezem - meleg mosollyal fordult vissza felém. Mivel még mindig fogtuk egymást kezét, a hüvelykujjával körözni kezdett a kezemen, miközben a szemembe nézett.
- Mi? Öööm... nem. Nem hiszem - válaszoltam végül. Barom. Miért nem mondtál igent? Grr. hülye.
- Biztos? - engedte el a kezem. Mondom, hogy egy idióta vagyok. Pedig olyan jól esett... francba.
- Azt hiszem.. - ez milyen válasz? Megbolondultam.
- Najó. Térj észhez Jon. Beszélnem kell veled Sam.
- Máris kirúgsz? - meresztettem rá nagy szemeket, mire felnevetett.
- Dehogy!
- Jó. Valamiből fizetnem kell a hotelszobát - fújtattam megkönnyebbülten. - Úgy gondolom stresszelsz engem Nicholas. Szóval szükségem van a cigimre - felültem az egyik bárszékre, közel húztam magamhoz a hamust és megkínáltam őket a cigimmel. Jonathan elvett egy szálat. Tüzet is adtam remegő kezekkel. A sajátomat alig tudtam meggyújtani.
- Biztos nem kérsz főnök? - válaszul megrázta a fejét. - Helyes. Drága mulatság, szóval nem is adtam volna - mondtam halkan, hogy oldjam a feszültséget.
- Hogy te milyen vicces vagy! Tehát. Mit csinálsz este?
- Hiábavaló próbálkozás. Tudom, hogy vonzó személyiség vagyok.. de a főnökömmel sosem kezdek ki. És amúgy sem vagy a zsánerem. Sajnálom - rántottam vállat. Jonathan vadul vigyorgott Nick meg piszmogott az arra alatt.
- Olyan vagy, mint Jon csak nőben. Irritáló... szóval. Jól tudom, hogy énekelsz?
- Múlt időben főnök - rendben. Összeszedtem magam... helyes.
- Nagyszerű! Látod Jon? Mondtam, hogy meglesz az énekesünk.
- Mi? Várjunk! Mivan? - kérdeztem.
- Apám bárként akarja funkcionálni a kávézót este 8 után. Hogy nagyobb legyen a bevétel.. és ehhez kell háttérzene. És a banda énekese te leszel.
- De én nem éneklek.
- Miért is jöttél ide?
- Hát hogy... - na itt elakadtam.
- Ugye-ugye.
- És te pont rám gondoltál?
- Pontosan.
- Micsoda nagylelkűség. Hagy foglaljam össze... ez egy olyan ajánlat... amit elfogadok... vaaagy. Elfogadok!
- Rátapintottál a lényegre! - kacsintott rám Jon. Jesszummária.
- Nos. Ez mind szép és jó drága főnök úr, addig a pontig amíg nem tájékoztatlak, hogy mindössze másfél hete vagyok itt. Egyedül. Vágod? A zenekarom New Yorkban maradt.
- Nem számít. A többit majd én elintézem.
- Az unokaöcsém tud zenélni... - jegyezte meg Jon. Hm. Töki. Ezen elmosolyodtam.
- Alex? Remek. Fél zenekar meg is van!
- Nem érted. Én.. ah mindegy. Oké. Köszönöm, hogy gondoltál rám, rendkívül kedves tőled! - odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára. Elmosolyodott. Az idő amit eddig itt töltöttem Nick nagyon jó barátommá vált. Sosem kedveltek a lányok, így nincs okom meglepődni azon, hogy rögtön egy fiú az első barátom.
- Na.. elmegyek átöltözni - leugrottam a székről, bementem az ajtón, hátra az öltözőbe. Leültem a padra.

- Tejóisten - suttogtam - Most még helyesebb, mint akkor volt. Még mindig hevesen ver a szívem...

***

- Jon? Mivan veled? Mi ez a nagy csend?
- Áh. Csak gondolkodom. Biztos vagok benne, hogy láttam már őt valahol. Egészen biztos vagyok benne...
- Hát nem tudom. Én megjegyezném az biztos. Különös ismertetőjele a piros kabátja meg a rövid haja. Ha feléd jön olyan érzeted van, hogy.. engedd elmenni... ne állj az útjába. Nem?
- Ja. Szexi.
- Hé. Állj le. Hagyd őt békén. Jó barátom..
- Persze. Énis a barátod vagyok.
- Az más. Te mocskos vagy... nagyon mocskos vagy. Ő meg csak kicsit. Ne piszkítsd be jobban.
- Aha... Hol vannak az ingek?
Nicholas felsóhajtott és a homlokára tette a kezét.
- Reménytelen alak. Hátul.. Ott ahol ő is van. De mégegyszer mondom. Hagyd. Őt. Békén.
- Felfogtam öreg.. jólvan már.