8. rész - Sam

Sziasztok!
Nos, beteg voltam/vagyok ezért keveset gépezek, emiatt nem volt rész vasárnap. Amúgyis gondolkodtam, hogy feltegyem-e mert alig kapok visszajelzést, meg elfogytak a tartalékrészeim.
Szóval most még rakok fel részt, (ami igencsak rövidre sikeredett : S) de kérnék pár nap türelmet, hogy legalább 1 rész mindig legyen meg tartalékban.
Legkésőbb péntek-szombat-vasárnap jön a következő rész, aztán minden lesz úgy ahogy eddig. : )
Egyébként folytatom a Twilightos blogot is. Ez sokaknak nem jelenthet semmit, mert nem olvashatták, ugyanis az freeblogon volt publikálva.
Csináltam neki egy blogspotos oldalt, nem sokára fellesz téve oda is az 1. rész, majd informálom a jónépet.
Na, csak ennyit szerettem volna, megértéseteket köszönöm. : )
csók ♥


Beszarás, hogy Tökivel futottam össze.

Jójó, persze valahol a lelkem mélyén már számítottam a felbukkanására, hiszen Jonathan unokaöccse őt meg már ismerem valamennyire. A múltkor mikor bejött dolgozni sok időnk akadt beszélgetésre és szinte mindig szóba hozta Alexet. Látszott rajta, hogy kedveli, rajtam meg, hogy egyre jobban kedvelem Jont. De erről valamiért nem tehettem. Magával ragadott a szexi sármja meg kisugárzása.

Szóval Töki. Mintha kicsit komolyabban nézne ki kívülről mióta nem láttam... jót tett volna neki ez a 2 hét itt? Lehet, hogy csak eltűnt róla az izgatottság és a mohó gyerekszemek sincsenek a helyükön. De tényleg nagyon örültem neki. Jó volt belékarolva sétálni. Olyan... büszkének éreztem magam, mintha csak az én kisöcsém lenne. Pedig csak 4 év van köztünk, de máris elhagyott engem magasságban. Elkezdtünk beszélgetni. Vagyis hagytam, hogy ő beszéljen én meg lazán somolyogtam mellette. Ecsetelte a kanbulit a Riverában vagy hol nem jegyeztem meg a nevét, ahol Carlt segítette becsajozni Jon.
Amíg ő beszélt én kicsit elkalandoztam. Azon kívül, hogy a vonaton együtt utaztunk, most találkoztunk először mégsem érzem így. Nagyon meglepő mennyire természetes számomra, hogy egymásba karolva sétálgatunk. Szerintem ez neki nem tűnt fel. Végülis mindegy, de ha belegondolok abba, hogy sosem voltam az az ember aki könnyen barátkozik és nyílik meg, Alexszel valahogy más volt. Ráadásul fiatalabb nálam. Itt nyilvánul meg az, hogy a kor egyáltalán nem számít - és nem csak a szerelemben.
Elmosolyodtam és felnéztem rá. Lepillantott rám és megállt a beszédben.
- Miaz?
- Az elmúlt 5 percnyi beszédedből egy szót sem hallottam... - vallottam be vigyorogva.
- Minek járatom én a számat?
- Énis ezt kérdezem.
- Aha. Tehát... nem is érdekellek? Csak kiakarsz használni, miii? Az én drága tehetségemet akarod felhasználni a bandádban, hogy berobbanj mint híres énekesnő és mi a háttérbe szoruljunk a többiekkel! Valld be, hogy ezt tervezted!
- Most rájöttél a körmönfont tervemre! A fenébe Alex, hogy te milyen okos vagy!
Ciccegtem és csóváltam a fejem ő meg közben elnevette magát.

Elérkeztünk a kedvenc kisboltomhoz ahol mindent lehetett kapni, plusz éjjel - nappaliként funkcionált és mindig itt vettem a cigarettáimat, amiről persze lekellene szoknom, most, hogy zenei pályám is beindulni látszott.
Mind a ketten kértünk forrócsokit és miután megkaptuk őket kimentünk a bolt elé és leültünk a padra.
- Tudod, akkor az állomáson... hová tűntél olyan hirtelen? - kérdezte Töki miközben kortyolt a forró nedűből.
- Nem volt az olyan hirtelen. Te mentél Jonathenhez én meg a taximhoz. És nem tűntem el.
- De beakartalak mutatni neki...
- Már megismerkedtünk - kezdtem el mosolyogni és eszembe jutottak a flörtölései amiket leszokott velem játszani.
- Aha. Ismerem ezt a nézést!! Minden nő így néz Jonra. Az arcodra van írva, hogy odavagy érte - mutatott rá a lényegre és egy mélyet sóhajtott. - Már te is...
- Én NEM vagyok oda érte... - reagáltam kissé hevesen. Azt hiszem kezdek nagyon rosszul hazudni. - Csupán.... csak tetszik. Úgy elvagyok vele...
- Szívem, nagyon rosszul hazudsz - mosolyodott el és a sapkámat a fejembe húzta.
- Héé - szóltam rá és már a nyelvemen voltak a megfelelő szitokszavak amikor csörgött a telefonom - Ha Nick az megverem. Mindig ő zakla... - nem fejeztem be a mondatomat, mert amikor megláttam a telefonom kijelzőjén Eathen nevét, elakadt a lélegzetem, hatalmasat dobbant a szívem és beurott a Szeretlek szó amit mondott nekem. Mély levegőt vettem, felcsúsztattam a telefonom és beleszóltam, hogy:

- Igen?
- Samantha? - kérdezte halkan, csendesen ahogy szokta. Egyedül ő meg az apám hívott mindig a teljes nevemen. A Samet fiúsnak gondolták, bár megesett, hogy így hívtak.
- Szia Eathen - Töki levágta, hogy fontos emberrel beszélek, mert egy szót sem szólt csak mély érdeklődéssel fürkészte a tekintetemet ami bizonyrára teljesen ellágyult volt, mert borzasztóan örültem a hívásának. Már kezdtem azt hinni, hogy egy újabb szerettemet veszítettem el, de most egy kis reményt látok az ellenkezőjére.
- Kijössz elém az állomásra? - tette fel a kérdést és hallottam egy halk, elfolytott kuncogást. A kérdés hallatára felugrottam és elejtettem a poharat.
- Rohanok - lecsaptam a telefont és hevesen dobogó szívvel Alex felé fordultam. - Ööö... egy régi barátom hívott aki new yorki. Kikell mennem elé az állomásra. Elkísérsz?
- Azt hiszem ez amolyan "újra együtt" dolog lesz, és csak feszengenék mellettetek, szóval nem. Örülök, hogy végre találkoztunk... legközelebb a próbán. Majd hívj - mert persze volt számcsere is.
- Jó oké, persze. Hívlak. De most... sietek. Ne haragudj. Szia! - gyorsan hadartam és futni kezdtem. Nem gondolkodtam taxi fogáson, mert semmi értelme nem volt. Már nem volt messze az állomás és a motel sem ahol lakom.

Lihegtem, szúrt az oldalam és majd kiszakadt a lábam, de nem érdekelt mert Eathen. Ittvan. Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzik. Mindig eszembe jutott, és arra gondoltam milyen régen láttam és hallottam felőle. És mennyire szeretem. Csak nem úgy, ahogyan ő engem.
A telefont azóta is a kezemben szorongattam, és amikor az állomásra értem próbáltam rendszerezni a lélegzetvételeimet. Nem sikerült. Meggörnyedve, a kezemet a térdemre támasztva próbáltam levegőhöz jutni. Valaki egy flakon vizet tartott elém és mikor felnéztem láttam, hogy Eathen az.
- Nem vártam el, hogy a "rohanokot" szó szerint vedd.
- De muszáj volt.
- Buta vagy... - csóválta a fejét. Felegyenesedtem és közelebb léptem hozzá.
- Örülök, hogy látlak.
- Én is... én is - mosolyodott el.
- Rég nem hallottam felőled.
- Te is hívhattál volna - vonta meg a vállát. Megráztam a fejem, lábujjhegyre álltam és átkaroltam a nyakát. Teljesen hozzábújtam, ő pedig szorosan visszaölelt.
- Nem tudtam otthon maradni - súgta, én pedig felsóhajtottam - Szükséged van egy basszerosra...
- Az a helyzet, hogy basszerosom már van - válaszoltam nevetve.
- Ah. Persze. Bocs. Akkor egy gitárosra.... meg menedzserre.
- Jól beszélsz - kibontakoztam az ölelésből és rávigyorogtam. Úgy gondoltam tegyük félre az érzelmeinket és próbáljuk meg viccesre venni a figurát.
- Tudod, jósoltam neked egy hónapot, de úgy látszik még annyit sem bírtál ki nélkülem - pimaszul mosolyogtam és vártam az ő beszólását, de csak elnézően mosolygott és terelni kezdett kifelé a másik kezével meg húzta a bőröndjét.
- Vigyél el abba a hotelba.
- Motel.
- Akkor abba. Egy szobába leszünk, jó?
- Nekem tökéletes - bólintottam - Semmi visszaszólás?
- Csak vezess, merre kell menjek.
- Rendben... - sóhajtottam, átkaroltam a derekát és együtt elhagytuk az állomás kapuit.