7. rész - Alex

Ó jaj, nézzétek el nekem, hogy elfelejtettem részt feltenni. : D Sosem tudom milyen nap van, ma meg eléggé... fura napom volt. Egésznap furcsa érzetem volt... és a hasam is fájt. :(
Na mindegy, nem fűznék sokat a részhez, talán annyit, hogy a képet ne nagyon figyeljétek... én csináltam. XD Látszik is : D
Igen nos, találkozunk vasárnap. Addig is remélem elárosztotok pár kommentárral. (nem merem írni, hogy sok, mert úgysem irtok, lehet még nem is olvastok csak 10en max. persze annak is örülök.. ah mindig sokat rizsázok részek előtt... rossz szokás.)
na csók


Sorbamentem az emeleti szobákon, és mikor benyitottam Traviehez láttam, hogy mélyen alszik. Széthúztam a függönyt, felhúztam a rolót és ahogy besütött a nap Travie máris nyűgölődni kezdett. Rácsaptam a hátára és közöltem, hogy ideje hazamennie. Nyögött valamit, majd magára hagytam.
Benyitottam a következő szobába és láttam, hogy Nick javában öltözködik.
- Ohh. Azt hittem még alszol - nézett rám döbbenten.
- Én is ezt hittem rólad - válaszoltam. - Sietősnek tűnsz...
- Kikell nyitnom a kávézót.
- 8-kor kicsit nem késő?
- Samnek van kulcsa... nekem csak bekell mennem, mégis csak főnök vagyok vagy mi a szösz. Egyszer eljöhetnél.
- Majd talán legközelebb. Kicsit még hasogat a fejem és elkell mennem pár helyre... mármint várost nézni.
- Egyedül?
- Egyedül a legjobb.
- Hát jó. Te tudod.
- Jonathant értesítenéd, hogy holnap helyettesít Jess helyett?
- Aha... - bólintottam - Kikísérlek.
- Áh, hagyd. Kitalálok. A többieket paterold inkább haza.
- Azon vagyok.

Miután Nicholas elment, nagy nehezen sikerült mindenkit hazainvitálni. Jont nem keltettem fel ő túl részeg volt ahhoz, hogy "hajnalok hajnalán" felriasszam. És amúgy sem tudok bemenni a szobájába a titkos védelmi rendszere miatt. Így csak vállat vontam és lementem a földszintre, hogy közöljem Bertával elmegyek egy kis időre körbenézni a környéken. Természetesen óvva intett, hogy vigyázzak magamra és lehetőleg próbáljak meg nem eltévedni. Ezt nem tudtam garantálni, de végülis megígértem. Barangoltam a városban, ittam még egy kávét és átadtam magam a gondolataimnak.

A napjaim egyre csak teltek én pedig nem csináltam semmit. Úgy döntöttem amíg lehet kihasználom a nyugalom adta perceket, napokat. Ráérek még hajtani, tanulni és zenélni. A múlthéten voltunk bulizni azóta nem láttam a srácokat. Igazság szerint Bertán kívül alig látok ismerős arcokat. Kivéve egy csövest akit mindennap látok, ugyanis szokásommá vált a séta és az emberek megfigyelése. Tulajdonképpen ugyanaz van mint New Yorkban. Rohanó és figyelmetlen emberek, drogosok, csövesek, kóbor kutyák, kurvák... Mit hittem? Egyik nagyvárosból a másikba. De ez a hely annyival különbözik NY-tól, hogy élvezem itt az életet. Szeretek itt élni, és szeretem megsimogatni a szomszéd dán dogot aki figyelemfelhívóan ugat akkor amikor meglát és nyútja a nyakát egy kis simogatásért. Valószínűleg a gazdái neki is rohannak és nincs idejük rá. Végülis nem ez a lényeg. Valójában nem csak a zene miatt jöttem ide... hanem Jonathan miatt is. Mindigis nagyon szerettem őt, ő buzdított arra, hogy basszerozzak, ő tanított meg csajozni és őt hívtam fel ha valami bajom volt.

Apám helyett apámnak éreztem, és így, hogy elég idős lettem úgy döntöttem jobb nekem csak vele. És tényleg, csak hogy annyit dolgozik, hogy alig látom. A múlthéten még Nicknél is besegített, mert az egyik pincére Jess, lebetegedett és helyettesítenie kellett, mert kávézó elég jól jövedelmez, szóval forgalmas egy hely. 1 hete mondogatom magamnak, hogy egyszer elmegyek de végül mindig inkább otthon fekszem az ágyamban és alszok, vagy tvzek. Mint egy rendes 15 éves srác. Apropó akkor Jon nagyon elgondolkodva jött haza. Láttam, hogy van valami amit szívesen közölne velem csak ő maga sem biztos az egészben így hagytam a dolgot és ő is. De elég furcsán viselkedett ami engem meg kíváncsivá tett. De azóta gondolom elfelejtette, mert ugyanúgy viselkedik. Konrétan egy tapló, de csak mutatja a vagányat valójában igazán gondoskodó, persze csak azokkal akik kiérdemlik - ergo velem. Ma péntek van. Egyébként. Hétfőn kezdek az új sulimban, a san franciscoi gimnáziumban. Jonathan ott tanít mégpedig biológiát. A téma nagyon nem áll messze tőle, először ki is nevettem, hogy biztos szereti az emberi test tananyagot, de bekell valljam az egész biológiában engem is csak az tud lekötni. Nem, nem a nők nemiszerve érdekel leginkább. Azon a korszakomon már átestem. Én magát az emberi testet csodálom és az érdekel engem igazából. 

Mint említettem péntek van... ilyenkor Jonék megszoktak ejteni egy kis baráti összejövetelt, magyarán részegre isszák magukat. A múltkori esetből tanulva nem hagyom, hogy leitassanak. Nem jött be az egésznapos hasogató fejfájás, bár én voltam köztük a legjózanabb, na meg Nick. Ő nekem olyan... túl normális Jon bandájához. Ő az a tipikusan jófiú, Jonathan pedig a rossz. Biztos ezért is kedvelik őt jobban a nők. Na de mindegy. Fene se tudja.
Sokadjára említem, hogy péntek van, és igen lesz egy kis összezörrenés Nick kávézójábn. Most csak ilyen lájtosra vesszük a témát és bedobunk pár kávét és gondolom ők megbeszélik a héten zajlott munka-nő-munka-nő dolgokat. Egyértelműen. Én pedig kussolok és mosolygom az ő hülyeségeiken. De legalább elmegyek végre a kávézóba.
Este 8-kor kopogtak a szobám ajtaján.
- Gyere! - kiáltottam ki. Épp az övem csatoltam be a gatyámon amikor Jon benyitott.
- Na, kész vagy? A többiek már ott vannak most hívtak.
- Aha. Messze van egyébként?
- 20 perc kocsival...
- Óh abba rengeteg cigaretta fér bele.
- Én vagyok rád ilyen rossz hatással? - tette fel magának a költői kérdést. Elvigyorodtam. Ő szoktatott rá, mondta, hogy próbáljam ki szívjak el egy szálat. Igen és azóta függő vagyok.
- Nem tudok lejönni a szerről...
- Ezt úgy mondod mint valami kemény heroinista.
- A nikotin se olyan kispályás drog.
- Jó hagyjuk ez engem nem érdekel...
- Aha. Jóvan, engem persze nem lehet meghallgatni.
- Péntek este tudod kinak van energiája végighallgatni a mély filozófiádat... és még választ is vársz tőlem, hát hülye vagy te?
- Jólvan Jonathan úgy látam ma is ilyen kis vicces vagy. Na jó... igazán indulhatunk.

20 perces kocsikázás alatt sikerült összevesznünk a szüzességemen. Bár elmondta, hogy nem akarja erőltetni meg semmi, azóta is húz a témával és nagyon közel járt mostanában, hogy kitörjek. Természetesen ez akkor esett meg így nem volt meglepő, hogy külön mentünk be a kávézóba. Nick egyből levágta a témát és elém rakott egy üveg sört, hogy a ház vendége vagyok. Ő meg Jon társalogni kezdtek, én pedig kicsit megnyugodva körbepásztáztam a helyet. Csak most tűnt fel, hogy éjszakai bárrá alakult a nappali kávézó. Félhomály volt, kellemes zene szólt, barátságos hely volt. A pultos lány igazán szemrevaló egyed volt és jócskán tele volt a bár. Aztán a zene keltette fel a figyelmemet és a kis emelvény felé fordítottam a tekintetemet. Egyből leesett az állam és kikerekedett szemekkel mértem végig a rövidhajú lányt. Jazzt énekelt és egy virág volt tűzve a hajába. Pirosra festett ajkai lágyan ejtették ki a spanyol szavakat, teste a ritmusra járt, ha jobban megfigyeltem igazán erotikusan mozgott. Nem közönségesen, hanem finoman, nőiesen, kecsesen. Ez az amire én azt mondom szexi és erotikus. A komoly meglepődésemet a többiek is észrevették és érdeklődve fordultak felém.
- Csak nem bejön a csaj? - vonogatta a szemöldökét Travie. - Én is kivetettem rá a hálóm. Sajnos rögtön lekoppintott... de tudod kitartó vagyok - kacsintott felém. Nyeltem egy nagyot és nem tudtam elhinni, hogy újra látom őt. Már teljesen megfeledkeztem róla.
- Naaa... mivan Alex ennyire mély benyomást tett rád a csaj? - kérdezte már Carl is, de csak megráztam a fejem. Jon nem volt mellettem, Nick mellett állt aki viszont velem szemben állt. Jonathan nem akart hozzám szólni, de láttam, hogy őt is érdekli a hirtelen reakcióm.
- Szóljak az érdekedben Töki? Tudod az alkalmazattom - vigyorgott rám Nick - Bármennyire is elkell keserítselek szerintem a 15 neki kicsit fiatal falat.
- Öö nem, ne érts félre... Csak ismerős nekem - amíg nem beszélek a "piros kabátos lánnyal" akinek a nevét sem tudom, nem fogom azt mondani ismerem őt.
- Egyébként tényleg, Jon - nézett Jonra Nick - Hogy-hogy nem Alex basszerozik Sam mellett? Nem azt mondtad, hogy tud játszani? - na ez viszont engem kezdett érdekelni. - Talán visszautasítottad az ajánlatot? - fordult vissza felém.
- Nem én. Nem is tudtam az egészről. Rögtön igent mondtam volna.
- Hát akkor? Jonathan miért nem szóltál az unokaöcsédnek?
- Nem is tudom... itt volt Steve aki szinte könyörgött, hogy vegyem be... nem volt szívem nemet mondani neki.
Aha. Falduma. Szeritem szimplán nem hisz elég jónak az egészhez. Elsötétült tekintettel mértem végig és ittam egy kortyot.
- Hát most már mindegy. Steve úgy látom megállja a helyét. Csak nem attól féltél én nem tudnám? - néztem rá megvetően.
- Amíg ilyen hangon beszélsz velem nem tárgyalok veled.
- Helyes! Én sem veled!
- Gyerekes vagy... - csóválta a fejét.
- Mert talán gyerek vagyok?
- Mindig azt mondod lassan felnőtt vagy kezeljelek úgy... most meg hirtelen mégis inkább gyereknek mondod magad?!
- Vannak dolgaim amiket szeretném ha felnőttesen kezelnél, ahogy énis. De ahhoz, ogy elveszítsem a szüzességem nem érzem magam felnőttnek!
- Aaaj hát innen fúj a szél! Még mindig itt tartasz? Felejtsd már el!
- Jójó. Hallgasd el te nap mint nap, hogy egy idióta balfasz vagy nem mellesleg szűz is, "és ja tééényleg egy szar családból jött, még szerencse, hogy itt vagyok neki ééén és segítek rajta plusz be is fogadtam"! Hát köszönöm szépen Jonathan, ebből nem kérek! - levágtam a pultra a piámat és kiviharzottam a kávézóból.
Sétálgatni kezdtem fel s alá, hogy némileg megnyugodjak és oda tudjak állni - mint kiderült - Sam elé és megkérjem vegyen be a bandába, ha már a nagybátyjám haverjának dolgozik úgyis. Mély levegőket vettem, majd inkább leültem a fal tövébe. Kintre is lehetett hallani a lágy latin zenét ami csillapította a heves érzelmeimet. Valaki kijött az ajtón és elindult felém. Csak remélni tudtam,hogy nem Jonathan az. És tényleg nem ő volt.
- Ne törődj vele Alex. Tudod, hogy Jon sosem gondolja komolyan ezeket - leült mellém és megkínált egy szál cigarettával. Elfogadtam, tudtam, hogy most nagyon jól fog esni.
- Persze tudom, de akkor is ha látja hogy nem röhögök vele és nem esnek jól a szavai miért kell mindennap ugyanazt elismételgetnie?
- Mert egy barom és ezt ő is tudja, de ő már nem fog megváltozni, így kell elfogadni.
- Én elfogadom, tényleg, miatta jöttem ide, ő az egyetlen normáis rokonom a hugomon kívül csak néha már tényleg túlcsordul az a bizonyos pohár és akkor muszáj kiadnom, különben felrobbanok.
- Megértelek. Próbálj meg kibírni vele még pár hónapot és tényleg nem fogod felvenni. Na, gyere vissza és hallgasd a zenét!
- Jólvan... Jon számlájára írd az italjaimat.
- Mégjó - nevetett fel és együtt bementünk.

Egy kisebb vita lefolyása után - és némi szeszes ital elfogyasztása után - odajött hozzám Jonathan és bocsánatot kért. A beszélgetések, táncolások után sem éreztem elég bátorságot ahhoz, hogy odamenjek Samhez. Nem is tudom milyen érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem ő túl jó ahhoz, hogy mellette játsszak, és nem bírnám elviselni, ha megmondaná, hogy Steve jobb nálam. Így csak tisztes távolságból figyeltem őt és élveztem a "showt".
Hajnali 2-3 felé mikor már kezdtek szállingózni az emberek, úgy éreztem ideje lelépnem. Odamentem Travieékhez, hogyha látják Jont szóljanak neki, hogy én lelépek. Bólintottak majd Nicknek szóltam, hogy igénybe veszem a wc-t és megyek haza, nekem mára elég volt. Elvezetett a wc-ig és elköszönt.
Miután elvégeztem a dolgom, gondoltam azért még körülnézek mi van itt. Valami öltözőfélét véltem felfedezni. Láttam egy felakasztott piros kabátot, és ekkor esett le, hogy már nincs zene. Ezek szerint Sam is hamarosan hazamegy. Úgy döntöttem itt megvárom.
Kicsit háttérba húzódtam, ami azt jelentette, hogy visszamentem a wchez, ahonnan láttam, ha valaki kijött az öltözőből. Tökéletes rálátás nyílt midenre.
Már álldogálhattam ott vagy 10 perce amikor hallottam nyikordulni az ajtót.
Előjöttem a búvóhelyemről és Sam elé sétáltam. Pont akkor értem oda, amikor megforudlt és amint felismert ő is ugyanúgy megdöbbent mint én mikor láttam, hogy énekel. Boldogan elmosolyodtam és vártam a további reakcióira.
- Szia! - köszöntem végül, mire még jobban megelpődött. Olyan volt, mintha most hitte volna el, hogy tényleg én vagyok az.
- Töki - biccentett végül felém apró mosollyal a szája szegletében.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Alexander Bennett - nyújtottam kezet vigyorogva, mire ő is vigyorgásba kezdett és megrázta a kezem.
- Szintúgy. Samantha. Samantha de Roureau - tovább mosolygott, én pedig tovább fogtam a kezét. Olyan volt, mintha újra "egymásra" találnánk.
- Beveszel egy basszerost a bandádba? - kérdeztem meg határozottan, mire kicsit megdöbbent, majd újra mosolygott és válaszolt.
- Steve amúgy sem volt szimpatikus. Üdv a körünkben Kölyök.
- Csak simán Alex, Samantha - forgattam meg a szemem.
- Csak simán Sam.
- Megjegyzem. Elmegyünk valahova?
- Menjünk - bólintott, belémkarolt és együtt séltálunk ki a kávézóból.