13. rész

Végre összeszedtem magam és megírtam az újabb részt. De nem keresek hozzá képet mert nehéz volna keresni hozzá egy megfelelőt.

Helyette lineklgetek nektek könyveket, mert én azokba menekültem egy pár napja. : D

P.C. Cast & Kristen Cast - Éjszaka Háza sorozat.

Remek. Egyszerűen remek iromány és mindenki figyelmébe ajánlom. Földünket elárasztották a vámpíros könyvek, de ez újsongásot nyújtott nekem, aminek örültem és alig várom a 6. részét. : D

Szóval a könyvek.

1. Megjelölve.
2. Elárulva.
3. A kiválasztott.
4. A vad.
5. A préda.

Hát remélem működsőképes linkeket adtam. : D

A történettel kapcsolatban: Lesz egy kisebb változás. Úgy döntöttem nem sanyargatom magamat azzal, hogy a fantáziámat nyüstölöm, hogy Alexszel kapcsolatba találjon valamit ki. Így őt is visszanyomom mellékszereplőbe - habár kedves a szívemnek.
Ezentúl Sam viszi majd a cselekmény főszálát, habár lesznek Alexszes szemszögek is. Csak nem fogok külön részeket szentelni neki, mert már kifogytam Alexanderből.
Szóval ne lepődjetek meg ennél a résznél sem. :)

Íme.

Ja igen. Köszönöm a majdnem 300 olvasót ezalatt a pár nap alatt.
csókollak benneteket. (K)



Sam

Ahogy másnap beléptem Nick kávézójába az első fura dolog az volt, hogy Eathan és Jon beszélgettek. Eathen és Jon?? Mióta vannak ezek barátságba?
Na nem mintha zavart volna. Sőt! Valójában fel is vidultam attól, hogy az életem része - Eat - és feltehetőleg az a a személy aki majd az életem része lesz - Jon - társalogtak egymással.
A másik furcsa dolog, hogy amikor elindultam "otthonról", vagyis a szuperluxus szállodából, ami mellékesen Eathen családjáé és feltehetőleg majd az övé lesz, szóval ő azt mondta elmegy és szerez egy kocsit. Amikor elindultam, ő nyugodtan ült, kávét szürcsölt és napilapot olvasott. Erre tessék. Hamarabb beért mint én, pedig én jócskán sietősre vettem a lépteimet.

És a harmadik furcsa dolog. Nem láttam a közelben Nicket. Amikor végre visszanyertem természetes vonásaimat, odamentem a srácokhoz.
- Hát ti? Hát te? - kérdeztem hadarva, hangomban merő meglepettséggel és néztem először rájuk, majd csak lakótársamra. - Miért mondtad, hogy elmész kocsit nézni, miközben idejössz? És hol a fenében van Nick? - néztem végül körbe és elkezdtem leszedni magamról a ruhákat. Sálat, kesztyűt, cuki sapkát és a kabátomat.
- Mi csak beszélgetünk - vont vállat ismét Jon. Volt valami gyanús a hangjában.
- De ti nem is kedvelitek egymást - hunyorítottam és jelentőségteljesen Eathenre néztem - mivel ő volt a megbízhatóbb személy.
- Egymást nem is. De Travist mindketten bírjuk. És csinálunk neki amolyan meglepi bulit. De nem akartam, hogy tudd, mert elszúrod.
- Mii?? Énn? Miért?
- Mert Bradét és Anthonyét is elszúrtad - felelte Eathen kímért hűvösséggel én pedig hápogni kezdtem zavaromban és reméltem, hogy nem veszik figyelembe a pirosságot ami az arcomba szökött. Nyugodtan hihették, hogy a kinti hívűs időtől van. Titokban énis ezzel hitegettem magam.
- Hát ez... hát ez... szemenszedett rágalom!
- Hogy mi, angyalom? - nevetett fel Jon. Még mindig úgy gondoltam, hogy a nevetése egyszerűen elbolondít és ennél szexibb már nem lehet - és erre persze mindig rácáfol - de most legszívesebben bepancsoltam volna neki. Azért mert a nevetésében maró gúnyt véltem felfedezni és amiért angyalomnak hívott. Nem szerettem ha becézgetnek, főként ha az a drágám vagy az angyalom volt. Ő pedig rátapintott az egyikre. Ez is furcsa, mert én általában mindenkit ledrágámozok meg édesezek. De az is más, ha az én számból hangzik el meg az is amikor valaki rám mondja. Brrr. Azt nem bírom. Vagyis nem mindenkitől.
- Tegyünk úgy, mintha nem is hallottam volna a kérdésedet. Eathen ez egyáltalán nem fair velem szemben. Nem csesztem el a rohadt bulijukat. Egyszerűen rájöttek. Melyik épelméjű ember ne jönne rá abból, ahogy körülötte sutymorognak az emberek és hangosan azon merengenek vajon milyen ajándékkal lepjék őt meg? És furcsááán, nagyon furfangosan amikor eljön az illető születésnapja senki, ismétlem SENKI nem köszönti fel, mert "valamiért" elfelejtették, pedig egész héten ezt taglalták. Előtte. Ugyan már én csak megkíméltem őket az egész zavarodott hülyeségtől. Felesleges lett volna színlelni, hogy de már megbocsáss kibaszottul nem tudok semmit és ne reménykedj abban, hogy vagy olyan fontos a barátaidnak, hogy meglepetés bulit csináljanak neked. A tényekkel állítottak szembe engem, nem hazudhattam.
- Miért védekezel ilyen lázasan? - szakított félbe Jonathan. Érdeklődő kék szemeibe néztem - most is szemüveget viselt - és elakadt a szavam. Tényleg nem tudom miért lépett érvénybe a védekező mechanizmusom, de úgy éreztem kikell magyaráznom magam a szituból. Végül vállat vontam úgy, ahogyan ő.
- Egyszóval te vagy Eathen a hibás, mert mindig én kapom azt a szerepet, hogy elvonjam az illető figyelmét.
Eathen egy mélyet sóhajtott és leült az egyik bárpultra. A pult mögé léptem és mindegyikőjüknek töltöttem még kávét. Jonathant ismertem már annyira, hogy kávé neki is bármikor jöhet, ugyanúgy mint nekem és Eatnek. És mindannyian éltünk a dohányzás káros szenvedélyével. Ezekben nagyon hasonlítottunk egymásra. És mind nagyon de nagyon leakartunk ezekről szokni - sikertelenül.
- Az a baj babám, hogy ez a feladat most is rád fog hárulni - nézett rám reménytelin csillogó szemekkel. Furcsán hangzott a becézés a szájából, mármint másoknak. De ő mindig becézett engem valahogy, és már régen megszoktam és tudtam, nem kell a szavak mélységébe belegondolnom. Volt amikor azt mondta szerelmem. Komolyan. Megesett. De ezt hamar elhagyta, mert sokan ferde szemmel néztek bennünket. De én tudtam nincs semmi a dolog mögött. Nem lehetett semmi sem a dolog mögött. És valójában ő ragasztotta rám ezt az idegesítő szokást. Mármint, hogy másokat becézzek.
- Már megbocsáss babám - hangsúlyoztam úgy ahogyan ő, a periférikus látásommal észrevettem, hogy Jon egyik szépen ívelt szemöldöke magasra szalad, de nem volt időm foglalkozni vele - de ezt ezúttal nem vállalom. Nem fogom megint elviselni, hogy alázol, mert elbasztam egy bulit. Amit amúgy nem, csak rájöttek és szóltak, hogy "hééé ugye nem meglepi partit szerveztetek nekem?" én pedig rávágtam, hogy de és kussoljon.
- Jójó! Elég! Úgy érzem itt hamarosan előtőrnek az indulatok és annak nem akarok részese lenni. Igaza van Samnek. Simán rájöhet bárki és szerintem sincs értelme titokban tartani. Sam feladata annyi, hogy délutánra foglalja le Travet amíg berendezzük a kertemet, hogy megfelelő hely legyen.
- Pénteken lesz nem?
- De.
- Jó, mert akkor randizunk. Könnyű lesz ebédre hívni.
- Rendben. Egyébként mi ez az új dolog közted és jóbarátom között? - kérdezte Jon furcsa, reszelős hangon. Megilletődtem a kérdését hallva, mert valójában én sem tudom mi ez az új dolog köztünk. Kedveltem őt, mint egy jóbarátot és szimpatikus volt amiért normálisan viselkedett, de mindketten tudtuk, hogy Jonathan iránt éreztem erős vonzódást. Mégis furcsa érzések kerítettek hatalmába, ha azon fantáziálgattam, hogy esetleg Én és Jon... egyszer majd. Ja. A kérdésében lévő kíváncsiság és érdeklődés mellé párosult valamiféle... nem is tudom. Valamilyen megmagyarázhatatlan él ami nagyon nem tetszett mégis hízelgett, hogy feltette a kérdést.
- Öm.. nem tudom. Sodródom az árral.
- Engem is meglepett - vont vállat Eathen. Ma nagyon népszerű ez a bizonyos mozdulat. Mindenki palástolni akar vele valamit.
- Nagyon gyanúsak vagytok nekem srácok - ráncoltam a homlokom és mutattam rájuk. Kimondtam azt ami már akkor bennem volt mikor beléptem ide. Mindkettejük arcát elnézve rájöttem valamire.
- Ti nem is Travis buliját vitattátok meg!
- Deee. Mi arról beszélgettünk.
- Drágám tudhatnád, hogy átlátok rajtad. Hazudsz - fordultam karba tett kézzel Eat felé. És megint csak a drágámozás... - Ha Travis partija lenne a téma, akkor azt Jon nem veled vitatná meg. Bármennyire is kedvelitek a srácot. Ti valahogy nem szoktatok jól ellenni egymás társaságában...
- Most miért? Nézd meg milyen jó haverokká lettünk - szakított félbe Jon és összeöklözött Eattel idétlenül vigyorogva. Forgattam a szemem és folytattom a mondandóm.
- Szóval akkor Nicholasnak is itt kéne lennie, ha Trav lenne a tárgy. De nem ő az. Hanem én - amint ezt kiejtettem a számon a döbbent "haaaah" "hogy lehet ez?" "huuuhh, neeeem is" mondatokat részesítették előnyben tettetett visszakozással az arcukon. Ettől mosolyognom kellett, fölényes pillantást mértem rájuk, beletúrtam a hajama és megszólaltam.
- Jólvan. Folytassátok csak. Számotokra úgyis mindig csak beszédtéma leszek. Semmi több - rántottam vállat - ismét - vigyorogva és az öltöző felé vettem az irányt. Diadalittasan tapasztaltam a mély csendet amit magam mögött hagytam. Rémisztő volt, hogy mennyire eltaláltam, de azért reméltem vették az üzenetet, hogy nem beszélek komolyan és nagyon reméltem azt is, hogy Jon észrevette a mondatom után azt a kis pillantást amit felé intéztem. Elég nagy képmutatónak éreztem magam, Jon és Travis miatt de nem nagyon foglalkoztam vele komolyabban. Egyáltalán nem vagyok ribanc vagy hasonló, egyszerűen csak két srác is tetszik nekem és ezek közül az egyik konkrétan tett nekem egy ajánlatot: Legyek vele és elhozza számomra a boldogságot.
Én pedig rögtön fejest akartam ugrani a boldogságba.

***

Aztán rájöttem, hogy a srácok nem mondták el hol van Nicholas. De abból, hogy egésznap nem láttam és a helyét Eathen vette át - akivel szoros kapcsolatba kerültek - gondoltam biztos akadt valami elintéznivalója. Azt nem értettem Eat mellé minek van ott Jon is. Ő egésznap csak lebzselt ahelyett, hogy ment volna a sulijába tanítani. Mert, hogy tanár. Az eszem megállt amikor meghallottam. Mikor az ember meglátja őt, nem arra gondol, hogy egy unalmas tanárbácsi. Bár... nem biztos, hogy ő unalmas. Szóval, ahelyett, hogy valami hasznát vettem volna, mondjuk jött volna segíteni a konyhára, mert a Nick's Cafe elég forgalmas hely és ketten sem voltunk elég gyorsak, hogy az összes rendelést panasz nélkül elkészítsük. Jó rám amolyan szendvicseket, meg salátákat bíztak. Mert annak ellenére, hogy kávézó volt mindenféle kaját elkészítettünk a hamburgeren át a véresre sütött bélszínig. Ezért kedvelték annyira a vendégek a helyet. Mert egyhelyen volt minden, elfogadható áron, kellemes hangulattal és színvonalas ellátással. Szóval inkább a bárszéken forgott a pult előtt, játszott az ingyenes szívószálakkal, fütyörészett és idegesítette Eathent. Az én közelembe nem is jött. Amit felettébb furcsálltam, mert alapjába véve jó haveri viszony van közöttünk. Megestek kisebb flörtölések kettünk között, de sosem nyomult rám úgy Isten igazából. Persze nem igazán mutattam ki, hogy benne lennék ebbe-abba. És most, hogy Travievel összejöttek a dolgok - mármint úgy néz ki összefognak jönni a dolgok - a Jonathannel való esetleges románcomnak befellegzett.


Alex


Az a helyzet, hogy hiába szégyenített le a nagybátyjám Daisy előtt, hiába vittem el randizni, hiába gondoltam azt, hogy ezentúl sima ügy lesz... Daisy még mindig azt hiszi, csak barátként gondolok rá. És ez kiakasztó.
Úgy gondolta a felnőttek jól elviccelődtek rajtam és rajta és ez szerinte tök normális, de ne legyek emiatt zavarban sem, mert tudja, mennyire jó barátok vagyunk. Szóval fogalmam sincs hogyan fejezhetném ki ennél jobban és tisztábban miket érzek iránta.
Hát nem mondm, hogy máris teljesen belézúgtam, de baromira tetszik és ami kell nekem azt megszerzem. Daisyt pedig muszáj megszereznem. És végső elkeseredettségemben Travis bulijára hívtam meg péntekre.
Amúgy nem értem Jon miért mondta, hogy a Rioban leszünk pénteken, mikor most meg világosan elmondta nekem Nick telefonon, hogy feltétlenül részt kell vennem ezen a bulin magunknál. Furcsa volt, hogy ő hív meg egy közös haverunk bulijára magunkhoz. Nagyon furán jött ki, de csak vállat vontam, hogy oké, ott leszek. Kifejtette azt is, hogy nyugodtan vigyek embereket és bár szívesen ellettem volna Adammel, Jennyvel, Hollyval és a leszbikus Hannaval, tudtam jól, hogy ha mindnyájukat viszem akkor nem tudok kellőkléppen összpontosítani Daisyre, mert a lányok folyton elvonnák a figyelmét. De Adammel - lúzer barátommal, mert kétség kívül az volt a többiek szemében, pedig valójában nagyon jó fej srác a humorával, furcsa logikájával és a csajozási mániájával, habár még nem igazán voltak barátnői - nem tehettem meg azt, hogy kihagyom egy ilyenből. Így talán lerázhatja a homlokáról a hatalmas L betűt és azzal, hogy meghívták egy ilyen bulira, talán lesz felé nézve valami áhitat féle. És ki más hívhatná meg őket kettejüket, mint a nagybátyjám óra elején esetleg végén?!
De persze előtte szóltam nekik is. Nem tudom, hogy fogom kimagyarázni magam Hollynál és a másik két lánynál, ők miért nem jöhetnek, de ők bizony nem jöhettek. Majd Jonathanre kenek mindent.

Csütörtök volt, éppen kajaszünet amikor úgy gondoltam ideje meghívni a srácokat a bulira. Mármint hívtam volna őket meg, ha nem vágnak állandóan a szavamba és kérdezősködnek a tegnapi próbáról... Habár Daisy és Adam ott voltak. Ők amolyan törzslátogatói voltak a próbáinknak.
A bandát nem igazán zavarta, én meg örültem neki, hogy érdeklem őket. Valahogy szokássá vált, hogy amikor próbálunk akkor nem csak a bandatagok vannak jelen. Mivel Nick kávézóját vettük igénybe, érthető, hogy ő is ott volt. Jon mindig elhozott kocsival és természetesen maradt, hogy megvárjon. Mivel Jon és Nick ott volt még természetesebb volt, hogy Travie és Carl is kényelembe helyezzék magukat és minket figyeljenek. Én pedig, hogy hozzak pár korombelit, az egyik akit akartam Adam volt és egyértelmű, hogy a másik Daisy volt. Egyszóval nekünk már az lett volna furcsa, hogyha nincsen közönségünk. És amúgyis jó buli volt az egész... legelább együtt lehettünk.
- Szóval... hagyjátok, hogy befejezzem a mondandóm, vagy lovagolunk még azon a témán, hogy Jon vagy Sam volt-e a szexibb?! - forgattam a szemem és emeltem meg a hangom. Legalább 10 perce ezen folyt a vita természetesen Adam voksolt Samre, Daisy pedig Jonra. Persze a két lány is Daissel volt, csak Hanna húzogatta a vállát, mert sosem látta még Samet. Az senkit nem érdekelt, hogy szerény véleményem szerint a vita értelmetlen, abból kifolyólag, hogy Adam férfi és kötelessége a női domborulatokra voksolnia, míg ezzel szemben Daisy és barátnői lányok és nem hiszem, hogy ők is a mellekre buknának. Kivéve Hannát, de őt nem izgatta fel különösebben a téma.
- Óh. Ne haragudj. Mondd csak - mosolygott rám kedvesen Daisy. Ezért imádtam. Annyira kedves volt, okos és szexi meg gyönörű... Ó istenem. Pár pillanatig csendben szemléltem őt és a mosolyát. Túl szép, hogy igaz legyen.
- Ja, persze. Igen - kaptam észbe és vettem egy mély levegőt. - Travisnak pénteken lesz a születésnapja és Jon meg a többiek szerveznek neki egy bulit. Jon azt mondta vigyelek titeket magammal.
- Ó, ember ez komoly? - állt fel Adam vigyorogva. Bólintottam ő pedig viccesen rázni kezdte a seggét és kifejezte örömét.
- Ez nagyon kedves tőletek. Persze, hogy megyünk, igaz lányok? - kacsintott Daisy a többiekre. Hevesen bólogatni meg nevetgélni kezdtek és már el is kezdték tervezgetni, hogy mit fognak felvenni. Nem volt szívem lelombozni őket, hogy csak Daisyt és Adamet hívtam meg ezért tervet váltottam. Jenny és Holly számára szerzünk valami pasit Hanna meg hozza a barátnőjét - ja mert persze neki olyanja is van. Adam meg majd feltalálja magát.

Ebéd után következett a biológia. Helyünkön ültünk. Én Daisy mellett, mellőle Jenny átült Adam mellé és így minden rendben volt. Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy Jonathan nyíltan akarja meghívni a barátaimat a bulira, egészen addig a pillanatig amíg benem lépett a tanterembe. Lányok sorozata kezdett sutyorgásba és sóhajtozásba, vagy egyszerűen lélegzet visszafojtva szívták magukba a látványt. Jon nagybácsikán látványát. Ezért annyira irigyeltem. Akárhova ment mindig elaléltak érte a nők. Mit meg nem tettem volna azért, hogy ilyen kisugárzásom legyen.
- Sziasztok. Nem húzom felesleges bejelentésekkel az órát. Röpdogaaaaa! - vigyorgott a képünkbe és legyezgette maga előtt a papírokat. Mélyet sóhajtottam és vártam, hogy letegye elém a lapot. Az osztályt meglepte a röpdoga gondolata, hiszen egy szóval sem mondott előtte semmit. Azt hiszem mindenki szemében felfedezte a félelmet, így leharvadt a vigyor a képéről és sóhajtott egyet. A papírokat visszarakta az asztalára, csípőre tette a kezét - újabb sóhajtásokat hallottam - és teljesen felénk fordult.
- Mi a szart csináljak, hogy végre tanuljatok? Biztos jobb vagyok mint a matek tanárotok érdekesség szempontjából - kezdett el pimaszul vigyorogni. Mellettem Daisy felkuncogott és egy "olyasmi" választ motyogott, amitől nekem is mosolyognom kellett. Habár nem vittem túlzásba a matekra való felkészülést, és nem is nagyon erőlködtem, hogy bevágódjak Mr. Williamsnél, úgy látszik észrevette, hogy én kicsit különbözök a nagybátyjámtól. Természetesen nem tud arról, hogy randizom a lányával, de tudja, hogy barátok vagyunk és eddig nem állt elém fenyegető tekintettel, hogy szálljak le a lányáról.
- Najó. Módszert váltunk. Lehet, hogy laza vagyok és feltehetőleg én vagyok a férfi tanárok közül itt a legszexibb és leglenyűgözőbb, de még én sem hagyom, hogy a diákjaim kőagyúak legyenek bioszból. A következő lesz. Amikor én általános iskolás voltam, volt egy tanárom. Nagyon hatékonyan adta elő az anyagot és sosem szólt, mikor írtunk. Najó a nagyobb jelentőségű dogákat előre bejelentette. De a röpdolgozatokat és feleleteket nem említette. És sokszor javítgattuk egymásnak és sokszor kérhettük a jegyet. Mert csak felmérte a képességeinket és volt olyam rugalmas, hogy alkalmazkodjon hozzánk. Aztán pedig mi hozzá. Így lassan már nem vágtunk olyan fejeket mint ti, mikor óra elején hozta a füzeket, hogy újabb felelet következik. Ami alapjába véve 10 kérdés és válasz volt. Amit mi is elszöközölni fogunk. Úgyhogy hagyjuk ezt a dolgozatot amit összeállítottam és vegyetek elő egy lapot.

Mindenki tette azt amit mondott. És ő pedig egymás után tette fel a kérdéseket kevés gondolkodási időt adva. A 10. kérdés után befejezte, hagyta, hogy átnézzük és azt mondta cseréljünk dolgozatokat és javítsuk ki aszerint ahogy mondja a helyes megoldásokat. Valójában nem aggódtam a dolgozatom miatt, mert ha most elsiklok afelett, hogy Jon mennyire sekélyes és beképzelt, igaza volt. Remek tanár volt, tudott ránk hatni az előadásmódjával és könnyen megjegyeztem minden fontosabb és lényegesebb dolgot, köszönhetően a nyíltsága, közlékenysége miatt, na meg mert remek hasonlatokat mondott.
A dolgozatom négyes lett, annak ellenére, hogy nem tanultam semmit. Akinek hármastól rosszabb lett nem írta be, ami meglepett mert más tanár ilyet nem csinált de ezért jócskán kapott tőlünk egy nagy, kövér pirospontot.
- Ó, mielőtt elfelejtem! - kezdett el sejtelmesen mosolyogni és tekintetével engem keresett. A jelzőcsengő megszólalt, tudatva velünk, hogy 5 perc van még az órából. - Az unokaöcsém biztos mondta már, hogy lesz nálunk egy buli, de azért szerettem volna én is szólni, hogy ne rettentsen el titeket az ötlet, cska mert a tanárotok vagyok - jelentette ki, és ahogy körbenéztem, láttam, hogy legtöbbük szeme boldogan felcsillan. Nagyon gonosz volt Jon. - Szóval Adam, Daisy.. és a barátaitok, szívesen látlak titeket nálam péntek este. Remélem eljösztök - biccentett az említettek felé akik hevesen bólogatni meg helyeselni kezdtek, hogy a világért sem hagynák ki. Az osztály reakciója egyértelműen várható volt. A fiúk Adam felé fordultak irigylő és lenéző pillantásokkal illették, nem értették miért ő és nem ők. A lányok meg irigységgel vegyes vidámsággal fordultak a lányok felé és sipákolva tudatták a véleményüket. Grimaszolva húzódtam távolabb az egyik lánytól aki a fülembe sikítozott és gyorsan helyetr cseréltem Jennyvel. Úgy gondoltam, nagyon hamar, egészen péntekig nagyon sokan akarnak majd Adam barátai lenni.

Díj

Megírod hogy kitől kaptad.

Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.
Hagysz náluk egy megjegyzést.

Köszönöm szépen Juditnak, mert hát tőle kaptam. : D

1. Még mindig Mcfly rajongó vagyok csak nem annyira vészesen : D
2. Ezen belül Dougie Poynter. : $
3. Régen sok blogot olvastam, de mostmár alig. : S
4. Mostanában lettem őrült The Fray hallgató. ^^
5. És ritkán nézek Tv-t. : D

Legalább 5? : D
Gicus.
Gicus.
Delirium.
Kata.
Saját szavak. Edward Riley.

Mégegyszer köszönöm Juditnak és hát ő mindkét blogomnak adta, de csak ide rakom ki, ha nem haragszik meg érte. :)

12. rész - Alex

Halihóó!!

23:45 és végre megírtam a részt. Körülbelül 2 órája szenvedek vele, elég hosszú is lett és sikerült még csütörtökre beraknom. : D
Sajnálom a hosszabb kihagyást, de egyszerűen nem tudom magam utólérni. Vasárnap jövök a következővel. Megpróbálom megírni időre. :)
na csók. ♥


Túléltem az első napot a suliban kisebb nagyobb incidensekkel. Rájöttem, hogy ez a suli nem tartozik azok közé amit a filmekben mutogatnak, hogy mindenki szívélyesen fogadja az új diákot és segítenek neki mindenben. Nem... tele van beképzelt, nagyképű seggekkel akik nagyra tartják magukat mert felélik apuci pénzét. Sosem bírtam az olyan gyerekeket. Volt pár jó fej az osztályban és nyílt természetem lévén hamar beilleszkedtem a saját klikkemben. De valahogy nem döbbentem meg a suli stílusán. A régi is pontosan ilyen volt és bár reménykedtem, nem ringattam magam hiú ábrándokba így csak annyit feleltem saját magamnak, hogy hát erre is számítottam. És mivel Jonathan sem valami szerény meg udvarias, kedves és nagylelkű pontosan beleillett ebbe a társaságba. Na én már kevésbé de ez viszont marhára nem érdekelt senkit sem.

Utáltam, hogy ebédszünet csak a 4. óra után volt. Ezek azt akarják, hogy éhen haljak? Az ezelőtti gimimben legalább 2. óra után kaja volt és ezért még bírtam is.
De itt?! Neeeem, a gyerek nyugodtan pusztoljon éhen, hacsak nem volt olyan okos, hogy csomagoltatott magának otthon. És mint ti is tudjátok én ezek közé az okos emberek közé tartozok. Amíg a többiek azon panaszkodtak (Adam, Daisy és az ő baráti társasága: Jenny, Holly, Andrew és a leszbikus Hanna) hogy korog a gyomruk az éhségtől én jóízűen eszegettem a palacsintámat amit Berta csomagolt nekem reggel. Irigylő pillantásokkal kísérték végig a falatozásomat és mert önző személyiség vagyok na meg éhes is voltam kijelentettem, hogy nem kapnak mire lehurrogtak. De hát ez van.
Így én az ebédszünetben ami fél órás volt (ezt viszont szerettem) nem a menza felé vettem az irányt, hanem gondoltam megkeresem Jonathant.
Egyedül bóklásztam, nem nagyon féltem, hogy eltévedek és a szertárakba nyitottam be, mert azt mondta ott szokott bagózni. Azt kell mondjam mindegyik emeleten volt egy szertár. A legfelső szinten az utolsó ajtó volt a szertár és reménykedve nyitottam be. Jonathan az ablakban ült és épp kifújta a füstöt. Amikor beléptem gyorsan odakapta a fejét, de látta, hogy csak én vagyok az így érdektelenül visszafordult a nyitott ablak felé és kémlelte a kék eget.
Felültem az egyik padra és bosszúsan meredtem rá, amiért nem hajlandó rámnézni és mert csak dühös voltam rá.
- Nehezedre esett volna elmondani, hogy a matek tanárom az igazgató?! És te az igazgató lányával kezdtél ki?? Azon csodálkozom, hogy a francba vett fel...
- Elmondtam, hogy ígéretes matektanár lenne belőled - suttogta úgy, hogy még mindig nem nézett rám.
- Fa.... - elharaptam a mondatot, hogy fékezzem a nyelvem. Épp azon fáradoztam, hogy kevesebb trágárság jöjjön ki a számon. - Jon mégis, hogy mondhattál ilyet? Rák se akar matektanár lenni - hűha nagyon jó úton haladok affelé, hogy szépen beszéljek. - Gyűlölöm a matekot, egyszerűen jó vagyok belőle.
- Nem is emiatt haragszol rám - sandított felém, majd tanulmányozni kezdte az arcomat. Kipöckölte az ablakon a csikket, majd teljesen felém fordult. Összeszűkított szemekkel vizsgálgatott én pedig tűrtem. Kíváncsi voltam mire akar kilyukadni. Pár perces csend után elkezdett kajánul vigyorogni majd hangosan nevetni.
- Most mivan? - kérdeztem értetlenkedve.
- Tetszik neked Daisy. És haragszol, mert miattam pipa rád a diri és így nem dughatod a lányát. Tudtam, hogy ennyire balfasz leszel, hogy rögtön beleesel a lányba - nevetett továbbra is, én pedig egyre idegesebb lettem.
- Hogy lehetsz ekkora seggfej? Néha igazán észrevehetnéd magad, hogy a nők nem erre buknak már. Nem megdugni akarom Daisyt, hanem járni vele. Jézusom, hogy lakhatok veled?? Minek jöttem én ide miattad? Egyáltalán hogy lehetsz te a nagybátyjám?
A kérdéseimre egyszerűen csak vállat vont.
- Mert úgy gondolod jobb és elviselhetőbb vagyok, mint az apád.
- Az apámat inkább hagyjuk. Amúgyis csak mostohaapuci.
- Beszéltél velük, mióta itt vagy? - váltott témát. Ha rajtam múlna inkább az előzőt feszegetném még egy kicsit.
- Dehogy beszéltem. Nem kerestek és énsem őket. Mondom, hogy örültek, hogy leléptem. Már a szobám is biztos átvan alakítva. Legközelebb megkérdem hugit, hogy így van-e.
- Tényleg! Sophie, hogy bírja nélküled?
- Azt mondja elég nehezen. Nincs hova mennie csak Margarethez, anyu mindig nyúzza, apu meg nem foglalkozik vele. Alig várja, hogy betöltse a 15-öt és utánam jöhessen.
- De nem azt mondtad, hogy őt szerették? Mármint anyád.
- A te testvéred. Tudod milyen szeszélyes anyu. Amúgy szereti Sophiet, csak rájött, hogy kamaszodik és jönnek a gondok mint annakidején nálam. Nekem is volt néhány problémám. De amúgy leszarom. Szóval mit kezdjek Daisyvel?
- Hát vágódj be az apjánál - rántott vállat. - Az a régi incidens a nagyobbik lányával... nem én voltam a hibás. Bulizni voltunk kicsit volt bennem ő meg felszedett. Elcsábított és felhívott magukhoz, mondván nincsenek otthon a szülei csak a huga de őt nem zavarja. Közöltem vele, hogy én csak egyéjszakás parti vagyok ő meg belement. Csak hogy reggelre otthon volt apuci aki jött felkelteni tündérvioláját és helyette engem talált pucéran az ágyában. Természetesen akkor már itt dolgoztam és az igazgatóhelyettesi posztomnak lőttek.
- Oh. Wow. Igazgatóhelyettes voltál?
- Bizonyám. Na de amúgy hogy telik a napod? Szereztél haverokat?
- Aha. Tudtad, hogy Hanna az osztályomból leszbikus? - kérdeztem teljesen meglepve. Sosem volt még közelebbi viszonyom leszbikusokkal vagy melegekkel. Akikkel amúgy semmi bajom addig, amíg benem akarnak vonni ... ügyekbe. Igen.
- Töki Hannáról mindenki tudja, hogy leszbikus - vigyorgott rám. - De jó csaj ő is, nem?
- Úristen milyen perverz vagy! Azt hiszem ennyi elég is volt belőled - csúsztam le a padról és mentem kifelé. Nem állított meg csak hallottam a gyújtó kattanását. Ó, de mégis megállított.
- Ja, igen. Ha cigizni akarsz ide gyere. Ezt sosem ellenőrzik. Ez a szint az enyém. Mindig én "ellenőrzöm". Nem tudják, hogy dohányzom.
- Kösz az információt - nevettem fel, majd magára hagytam.

***

Kezdtem beleszokni ebbe a suliba, és abba, hogy Williams tanárúr soha a büdös életben nemfog engem megkedvelni. De a lányával elég jó viszonyba lettem. Mondhatni egymás bizalmasai voltunk és egész jó barátokká lettünk. Adam persze átlátott a szitán és állandóan azzal csesztetett, hogy édes kis barátból igazán válthatnék macsó barátra. Csakhogy az nekem sosem ment. Valamiért azt éreztem, hogy nem bánhatok úgy a nőkkel, mint Jon. Nem az én stílusom... Én tisztelem az ellenkező nemet és azt hiszem ezzel vonzzom őket magamhoz. Azzal, hogy tisztelek, figyelek, hallgatok és érzek. Ez az én stratégiám és eddig mindig bejött. Akkor mégis miért akarnék másként cselekedni?! Daisy más mint az előző barátnőm volt, őt viszonylag könnyen megszereztem, de Dais... ő tényleg jóbarátként gondol rám. És amiért nehéz őt megszereznem mégjobban érdekel...

Amúgy a zenekarral is megvagyok. Tekintettel arra, hogy fiatalkorú vagyok és iskolába járok, Nick megbeszélte az apjával, hogy hétvégente legyen bár, hétközben pedig cska simán kávézó. Szerintem is így logikus, hiszen hétvégente szoktak bulizni a fiatalak nem hétfőn meg kedden...
Minden szerda délután és péntek este van próba. Szeretek velük próbálni. Igazán jó társaság közé csöppentem és örülök, hogy velük zenélhetek.

Ott van Sam aki igazán érdekes személyiség. Amellett, hogy hatalmas tehetség, gyönyörű, érdekes hangja van, remekül gitározik és a banda lelke... van egy biztonságos álarca. Egy álarca amivel megvédi magát. Erre még a vonaton rájöttem, amikor idefelé tartottunk. Rendkívül hideg és érzéketlen tud lenni azokkal akiket nem ismer és nem kedvel. Alapvetően mindenkivel hűvös és kimért, tényleg megfontolja minden szavát. Az idegenek számára talán még ijesztőnek is lehet mondani. De... de nem. Amikor jobban megismertem rájöttem mennyi szeretet lakozik benne. Vicces és kedves. Nagyon türelmes személyiség és szerény de amikor úgy érzi, hogy támadják őt akkor rögtön visszabújik a csigaházába és újból rideg és hallgatag.
Úgy érzem.... olyan ő nekem, mintha a nővérem lenne. Én vagyok a legfiatalabb a bandában mégis egyenrangúnak kezel és ez borzasztóan jól esik.
Annyira megszerettem mint Jont. És ez tényleg furcsa, mert nem szoktam ilyen könnyen kötődni valakihez.

Samantha (bár utálja, ha így hívjuk) hozta el bemutatni Eathent az együttesbe. Azt mondta, hogy gyerekkora óta ismeri, együtt játszottak a régi bandájukban és jól gitározik. Egyáltalán nem volt kérdéses, hogy csatlakozik hozzánk. Igazából fel sem tette Sam a kérdést. Ő magától értetődőnek vette azt, hogy Eat is tag legyen. Ebbe az egybe nem szólhattunk bele. Nem kötötte ki, hogy ez az ő döntése és nem ellenezhetjük, de észrevettük, milyen fontos számára és mennyire természetes, hogy amiban Sam bennevan abban Eathennek is benne Kell lennie. Így nagybetűvel.
Mi pedig hogy jönnénk ahhoz, hogy ezt a furcsa kapcsolatot közöttük szétromboljuk? Sehogy. És így volt jó. Mert soha nem ismertem még Eathenhez hasonló fickót. Nicholas is irtó jó fej és kedves, de Eathen valahogy más. Csendes és hallgatag, amolyan megfigyelő féle. De ő a banda feje, az agya. Mindent ő szervez és még milyen jól! Ő sem kezel gyerekként, bér érezteti, hogy még közel sem éltem át annyit mint ő vagy a többiek, egyszóval, hogy kamasz vagyok. De nem sértő módon. Még jól is esik bizonyos szempontból. Azt hiszem mindigis olyan apára vágytam, mint amilyen majd Eathen is lesz. Irigyeltem a leendő fiát.

A dobosunk, Aaron tipikusan az a dobos srác aki mindenből kimarad, tényleg csak zenélni akar. A csendes dobos. Valójában nem beszél sokat, ha igen akkor viszont vicces és jófej. Valahogy féltem, hogy seggfej lesz és nem fogunk kijönni, de igazán jól kijövök vele amikor fellépés van sűrűn megesik, hogy mellette gitározom. És nem sokkal idősebb nálam, én 16 leszek ő pedig 18, szóval mondhatni csak rá számíthatok tinédzser témában. Ő ért meg igazán. Azt kell mondjam, hogy elég jó haverom lett, talán ő lesz a legjobb barátom?! Nem tudom, de valahogy nem tűnik távolinak. Nem tudok róla olyan sokat mesélni, vagy bemutatni mint Samről vagy Eathenről, mert ő tényleg csendben van többnyire. Nem tudom miért ilyen zárkózott, mindenesetre amikor együtt lógunk akkor benem áll a szája. Most szakított a barátnőjével aki megcsalta a szobatársával, ugyanis kollégista, és alig várja, hogy elvégezze a gimit (mellesleg oda jár ahova énis) mert nem bír meglenni egy légtérben Michaellel és momentán dühös az ellenkező nemre, amiért körmönfont kis hercegnő az összes. Igazából a Daisy ügyet vele tudom a legjobban megvitatni. Azt mondta felejtsem el azt, hogy megpróbálok bevágódni az apjánál, mert Jon miatt a Bennettek örökre elásták magukat előtte. Koncentráljak Daisre - ami egyáltalán nem lesz nehéz - és érjek el minnél többet nála.

És itt vagyok én. Alexander Bennett a fiú aki egy hirtelen ötlettől vezérelve fogta a gitárját és felszállt az első vonatra ami San Franciscoba juttatta. Úgy érzem ez volt életem legjobb döntése. Nem csak megszabadultam a világ legrosszabb szüleitől... de önnállósodhatok és végre olyanok vesznek körül akiket szeretek és azok is szeretnek vagy legalább kedvelnek. Emellett lehetőséget kínáltam magamnak. Lehetőséget mire? Hogy mire? Az életre kiscsillag. Ott ahol laktam, sosem jutottam volna egyről a kettőre, énis olyan elbaszott zombi lettem volna mint a barátaim akiket azzal traktáltak, hogy csak legyen egy érettségijük, jó feleségük és ne aggódjanak semmi miatt, mert van pénze a családnak. Egyáltalán nem akartam ilyenné válni és úgy gondoltam sürgősen cselekednem kell. Ezért hívtam fel Jonathant és tudattam vele, hogy megyek, ő pedig helyeselt és szívesen fogadott. Megismertem Samet, általa kaptam egy remek helyet egy remek bandában és megismertem csomó normális arcot és végre elkezdődhet az életem. Tiszta lappal indulok. Hogy mi az elsődleges célom? Hmm.. had gondolkodjak.
Azt hiszem minden kitűzött célomat elértem és ideje újat kitalálnom. Így az elsődleges célommá... Daisy Williams megszerzését tűztem ki.

Ezen a gondolaton jót mosolyogva nyitottam ki a kávézó ajtaját, hiszen szerda van és próba. Már mindenki ott volt akinek ott kellett lennie és amikor megláttak mosolyogva invitáltak beljebb és hecceltek amiért késtem. Természetesen mindenfélét elkezdtek mondani amiért késni mertem félórát. Jonathan nagybátyjám volt oly kedves, hogy azt mondja biztos otthon elégítettem ki a vágyaimat, hiszen nincs barátnőm aki ezt megtegye így vagy úgy... De abban a pillanatban olyan jókedvem volt, hogy még ő sem tudta elrontani a hülye megjegyzésével így csak fejcsóválva legyintettem és elmondtam én meg magam, miért késtem.
- Már megbocsássatok, de randim volt Daisy Williamssel - rántottam vállat, mire mindenki ujjongani kezdett meg tapsolni mire felnevettem, hiszen ennél hülyébb már nem lehet egy társaság. De azért jólesett amiért szívükön viselték a szerelmi életemet és mind szurkoltak, hogy összejöjjön.
- Látod Töki... Még Jonathan sem tudja elbaszni a romantikus viszonyodat egy Williamssel - vigyorgott Sam és gyorsan átkarolta a vállamat.
- Igazán szépen fogalmaztál - néztem le rá összehúzott szemmel, de végül elmosolyodtam. - Sosem mondtam, hogy olyan csekély dolgok, mint Jonathan gondot okozhatnak nekem... legalábbis nem nektek.
- Cöh. Persze! Nekem mennyiszer hánytad a szememre? Legalább százszor, hogy Daisyke nem fog neked összejönni... és most láss csodát. Csak miattam sikerült az expedíciód - vonogatta a szemöldökét.
- Ugyanmár kit hülyítesz. Neked az egészhez semmi közöd. Az én érdemem minden - rántottam vállat ismét és dagadt a mellem a büszkeségtől. - Apropó Daisy... bejöhet, ugye?
Itt lett vége a poénkodásnak, mindenki moderálni próbálta magát amíg én betoltam az ajtón a félénk Daisyt. Miután tudattam vele, hogy csomó felnőtt jelen lesz valahogy nem volt ínyére az, hogy bejöjjön. Hogy ki volt az a sok felnőtt? A banda, Nick, Jon, Carl meg Travis.
- Örülök, hogy végre olyasvalaki is eljött megnézni a próbát akinek nem farka van - vigyorgott bíztatóan Sam. - Na hogy mostmár teljes a létszám és két értelmes emberi lény is van itt, és srácok sajnálom de az én és Daisy vagyunk... - itt erőteljes hurrogás volt hallható - Nem érdekeltek. Ez csupán tény. Na szóval... kezdhetjük a próbát? - kérdezte a mikrofonba és jelentőségteljesen rámnézett, jelezve nyugodtan elengedhetem a barátnőjelöltem vállát, felkaphatom a gitáromat és odahúzhatom a seggem a helyemre.
- Szervusz Daisy - köszönt rá a megszeppent lányra Jon. Miért pont neki kell elsőnek bemutatkoznia?? Értitek hogy értem.
- Ööö... jónapot Mr. Bennett - köszönt vissza, mire Jon nevetve legyintett és nyújtotta a jobbját.
- Nem az iskolában vagyunk kedvesem. Csak Jon. És tegezz.
- Hol a szemüvege? - kérdezte még mindig magázódva. És igeeen, még mindig nem kezdtünk el zenélni.
- Óh, hát az csak amolyan tanári kellék...
- Vagy úgy... értem. Ők a barátaid? - mutatott az éppen söröző Carlra és Travre.
- Igen. Carl és Travie. Hé! Fiúk! Itt az unokaöcsém szerelme! - mondta emeltebb hangon mire szépen elkáromkodtam magam és innentől kezdve mindenki szívózott velem és elég döcögősen ment a zenélés. Úgy éreztem, hogy nyugodtan megnyílhatna alattam a föld, hogy szépen elsüllyedjek szégyenemben, de Daisy csak mosolygott meg nevetgélt az egészen. Nagyon remélem, hogy ezzel nem ijesztik őt el tőlem.

11. rész - Sam

Teljesen felbasztam magam a képkereséssel... órák óta ezt keresem. Mármint nem is ilyennek képzeltem Travist, de megteszi. Mert ideges vagyok.
Ha találok jobbat majd lecserélem...

csók.


Mondanom sem kell, hogy egy 22 emeletes ezüst, fémes luxushotellel kellett szembenéznem. Jó, nem azt mondom, hogy annyira ellenkezek az ötlet ellen, miszerint ide költözzünk csak hát.. hol laksz? " Öm hát... A Mars hotelben".
Kicsit néznek, hogy mit keresek én ott. Na mindegy, Eathennel fogtuk magunkat felmentünk egészen a 16. emeletre és elfoglaltuk a lakosztályunkat.
Konyha, fürdő, hatalmas franciágy, tv stb.. természetesen nem volt külön szoba. Eredetileg Eathen csak magának kérte, nem volt idege kérni egy két szobásat. Nekem megfelel. Ő meg az ölelgetései? Hogynemár.
- Köszönöm amúgy. Mindig segítettél mindenben és most is elszállásolsz egy ilyen helyen... Néha elgondolkodom azon, hogy nektek valójában mennyi pénzetek is van? És ha kőgazdag a családod és te is, te miért nem tartozol a sznob "nemesek" közé?
- Ne akard tudni mennyi pénzünk van.. mert én sem tudom. Miért nem vagyok sznob? Mert az anyám nem hagyta, hogy azzá váljak. És mert olyan körökben mozogtam, mint Brad meg Te. Ti nem hagytátok, hogy azzá váljak és amúgy sem vagyok olyan típus.
- Helyes. Amúgy meséltem már neked az itteni életemről? - kérdeztem habár tudtam, hogy nem. Ugyanis nem is beszélgettünk még.
- Nem igazán.
- Tudtam én. Képzeld dolgozom... pincérnő vagyok egy helyes kis kávézóban ami este ilyen kis bulis bár. És éneklek. Viszonylag van egy bandám...
- Szóval talpra állsz nélkülem? Na. Ez meglepő - húzta a száját én pedig jutalmul mellkason vágtam.
- Neked mióta ilyen nagy a szád? Kivel haverkodtál te 1 hónapig? Na mindegy. Azért jöttem ide, mert megkellett tanulnom önállónak lenni. Elég jól haladok ezzel.
- Értem. Ma is lesz ilyen ... bár?
- Nem. Ma szombat van. Csak hétközben van bár, amit amúgy nem tartok logikusnak, mert ilyenkor szabadok a fiatalok. De ezt nem az én feladatom eldönteni. Ma viszont asszem lesz egy próbaszerűségem amire eljöhetnél, hogy kritikázz és leszólj.
- Mit játszotok?
- Jazzt.
- Uhh..
- Na meg mást is. Tudod olyan spanyolos dolgokat, hiszen félig énis az vagyok.
- Aha. Akkor egyáltalán nem olyat amit mi otthon játszottunk - állapította meg én pedig ránéztem amolyan "Hogy te milyen okos vaaaagy" nézéssel mire meglökte a vállamat én pedig nyelvet öltöttem rá.
- Brad után nincs ínyemre rockot játszani - sóhajtottam. - Ugye megérted?
- Azt hiszem igen.
- Na azért.

***

Tényleg elképesztő volt a Mars hotelben lakni. Nem csak azért, mert ingyen éltünk ott és luxus volt, meg volt reggeli-ebéd-vacsira...
Hanem, ez eszembe juttatta, hogy Eathen mennyi mindent megtett értem már ebben az életben. Állandóan, folyton-folyvást számíthattam rá, mindig a segítségemre sietett bármiben, sosem sértett meg és semmit nem hányt a szememre a múlttal kapcsolatban.
És mint említettem már, olyan baromi jól esett az amikor este átkarolt és mosollyal az arcomon aludhattam el.

És végül, kiigazodhattam San Francisco belvárosán, utcáin. Kezdtem tényleg beilleszkedni és otthonomnak érezni SF-ot. Ideje volt hiszen már több mint egy hónapja jöttem ide.

Tegnap Eat eljött a próbánkra és még szerencse, hogy ott volt, mert Jesse a másk gitárosom bejelentette, hogy bár bír engem meg a banda többi tagját úgy néz ki, hogy egy komolyabb bandába kapott meghívást és abban remél valami hírnevecskét, szóval ebből kilépne. Maximálisan megértettem őt és nem is nagyon marasztaltam, becsültem, hogy legalább személyesen közölte na meg hát akkor Eat simán beállhat a helyére.
Megkértem Jesset, hogy maradjon a próbán és játszunk el pár dalt, hogy kedves barátom lássan és hallhasson minket. Rábólintott és rögtön neki is kezdtünk. Kicsit tartottam Eathen véleményétől, hiszen anno egyáltalán nem ebben a műfajban játszottunk meg régen is énekeltem előtte...
Jó, jó kimondom zavarban voltam és hogyha engedtem volna, hogy tovább gondolkodjak ezen, biztosan piros színt öltött volna az arcom. De mivel nem hagytam ezt a kínos dolgot szépen elkerülhettem, amúgy is egy kemény nő vagyok és holmi zavaroktól nem fogok elpirulni!! Igen, bárcsak így lett volna, de valójában nagyon szorongtam a kritika miatt.
Miután eljátszottunk két-három dalt és rápillantottam Eathen arcára a megkönnyebbülés hulláma söpört végig a testemen és elszállt belőlem minden negatív gondolat és érzés. Mert Eat mosolygott és ez már jót jelentett. Néha még a lábával dobolt is a ritmusra és mosolygott. Lopva Alexre pillantottam aki csak magában vigyorgott, azt hiszem ő is érezte a bennem rejlő feszültséget. Ennek hatására alig bírtam türtőztetni a rekesz izmaimat. Nem akartam hangosan felnevetni egy dal közepén. Az úgy mégis csak hülyén jött volna ki, nem? De.

- Naa aranybogarom csak összejön ez az egész "Munkát keresek, ellátom a szükségleteimet és talán berobbanok, mint híres énekesnő" gondolat - mosolyodott el és mutatta az idézőjeleket. Elvigyorodtam, mert imponált, hogy emlékezett arra amit mondtam.
- Hát ez szuper és tudod mi lenne ennél is szuperebb? - kérdeztem.
- Nem én!
- Na, drága barátom az, hogy ugyebár lett egy üresedésem a bandában - intettem a fejemmel Jesse felé - Arra gondoltam esetleg lenne-e kedve az úriembernek csatlakozni hozzánk? - kérdeztem teátrálisan, felvontam az egyik szemöldökömet és hangosan köhögtem egyet.
- Óh azt hiszem nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget!

Igen ezt mondta. Én pedig épp a munkahelyemre tartok ahonnan egész pontosan 10 perce késem. Nick nem lesz elragadtatva ettől de lesz olyan jófej, hogy elnézi nekem.
Hogy hogyan igazodom ki és nem tévedek el a kávézó felé menet? Úgy, hogy amíg Eathen nem szerez valami kocsit, villamossal járok és 3 sarokkal a kávézó előtt leszállok - mert ott lehet - és a további utat gyalog teszem meg. Így nem tehettem mást, mint szaporázni a lépteimet és nem elkalandozni.
Nem sokkal ezen elhatározásom után rohantam bele valakibe. Najó csak belebotlottam. Pontosabban belésétáltam. És én voltam a hibás.
- Óh, elnézést, ne haragudjon! - kezdtem rögtön szabadkozni, majd felnéztem az illetőre. - Travis?
- Sam! Szia. Nincs semmi baj. Hát te? Nem dolgoznod kéne?
- De, oda tartok.
- Én onnan jövök... ugye te sem tudod hol van Jon?
- Nem sajnos nem. Miért?
- Csak összeakartam vele futni, de semmi komoly. Nick nem fog haragudni ha késel, igaz?
- Hát nagyon remélem - fújtattam.
- Csak mert terveim között szerepel, hogy elhívlak valahova - köszörülte meg a torkát és simított végig a haján szórakozottan.
- Ööö... épp most? - nem vagyok egy elutasító személy és Travienek nem is ez az elő próbálkozása, és a kitartása miatt majdnem tiszteltem, és ha nem kell munkába sietnem esküszöm igent mondtam volna. - Talán máskor, jó?
- Samantha ugye észrevetted, hogy minden meghívásomra ez a válaszod? - kérdezte felvont szemöldökkel és küldött felém egy észbomtó mosolyt. Nem az, tényleg helyes fiú volt meg kedves, tökkelütöttnek sem lehetett nevezni valamiért mégis mindig elutasítottam őt. Talán Jonathan miatt... mindig csak rákoncentráltam, őt próbáltam lázba hozni és elcsábítani. De ha belegondolok egy-két mosolyon és szemezgetésen kívül nem történt semmi, úgyhogy igazán lemondhatnék arról, hogy becserkészem, mert egyértelműen csak haveri szinten gondol rám. Ez olyannyira feldühített, hogy amikor a reményvesztett szemekbe pillantottam, hirtelen felindulásból igennel válaszoltam nem helyett. Mert bár helyes meg minden amit felsoroltam, Travie valahogy nem tett rám mély benyomást. De álljunk csak meg! Hiszen nem is hagytam szegény szerencsétlennek, hogy bármiféle benyomsát tegyen rám....
- Jó! Rendben! Mikor?
- Kezdhetnénk azzal, hogy most megiszol velem egy kávét - derült fel az arca és mosolygott rám töretlenül.
- Jólvan, csak azzal a feltétellel ha mindent magadra vállalsz Nick előtt és lovagiasan megvédesz a rám irányulú gyilkoló tekintettől és szitokáradattól!
- Megegyeztünk! - jelentette ki határozottan és kezet rázunk ennek megpecsételése érdekében. Nem bírtam ki, hogy legalább egy elégedett vigyort ne eresszek el. - Gyere, tudok egy jó helyet ahol isteni kávét főznek.
- Nekem megteszi a forrócsoki is tekintve az időjárást.

Elsem hiszitek de a kedvenc éjjel-nappalimba vitt el és kért nekem egy forrókocsit, magának pedig egy erős feketét cukor meg minden egyéb nélkül. Meglepő, de énis ugyanígy iszom. Mi értelme a kávénak, ha telecukrozzák meg tejszínezik meg stb? Pont az a dolga a kávénak, hogy a kesernyés íztől megborzongjunk és magunkhoz térjünk a reggeleken, nem?
Beszélgetésbe bonyolódtunk és tényleg megdöbbentem azon mennyire egy hullámhosszon vagyunk és rögtön, hogy egymásra hangolódtunk. Csomó olyan dolog volt amiben egyetértettünk és sok dologban hasonlítottunk is.
Az is teljesen megdöbbentett, hogy a férfiaknak igen kicsi, jóformán elenyésző része olyan, hogy tényleg figyel a nőre. Nem a mellét bámulja, nem csak blablát hall és a végén nem rákérdez arra, hogy neharagudj, de miről is beszéltél?! Hanem türelmesen végighallgat, figyel és végig érdeklődő a tekintete. Normálisan válaszolt és írtó kedves volt.
Emiatt ugrott be, hogy bár még ő maga sem tudja, de szerintem meleg.
Nem akartam ezt a feltevést megosztani vele, hiszen tutira megsértődött volna. Melyik férfi szereti ha éppenséggel egy randi közepén a partner benyögi, hogy bocsi de nem vagy meleg? Csak mert tök kedves vagy, és az eddigi tapasztalataimból kiderült, hogy kedves palik nem léteznek. Max a megismerkedés elején...
És Travienél is pont ettől tartottam. Megpróbáltam ügyet sem vetni erre a gondolatra és bőszen mosolyogtam, bólogattam meg nevetgéltem. Alapjába véve jól éreztem magam az alatt az egy óra alatt.
Mi volt rossz az egészben? Nicholas párszor megpróbált elérni... én pedig párszor nem vettem fel a telefont. Tuti olya leszúrást fgok kapni...
Épp ezért szólaltam meg a forrócsokis poharam alját bámulva, ahol ott voltak a csokimaradványok.
- Te, hallod baromi jól érzem magam veled, de az a helyzet, hogy Nicholas megfog ölni - húztam el a számat és néztem rá könyörgően. - Ugye kidumálsz?
- Persze. Átvállalom a dolog nehéz részét. Te majd szépen mosolyogsz mellettem. Na gyere - intett a fejével, megfogta a kezem és húzni kezdett a kávézó felé.
Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen bátran fogdossa a kezemet mikor épphogy igent mondtam a randira. Ami valljuk be kávézás volt... nem valami nagy cucc.
De aztán megkönnyebbültem, mert elengedte én meg gyorsan a zsebeimbe süllyesztettem a kezeimet.
A következő 10 perc alatt, amíg odaértünk a kávézóhoz, nem szóltunk egy szót se. Valamiért nem éreztük szükségét annak, hogy beszéljünk. Persze nála még nem voltam olyan oldott, hogy a csend miatt ne érezzem magam kínosan. Természetesen zavarban voltam, de ha pisztolyt tartottak volna a halántékomhoz, akkor se tudtam volna megszólalni.
Örültem amikor odaértünk, de féltem is egy kicsit.
- Csáááóó mindenki! - léptünk be nagy vigyorral. Én köszöntem ilyen felszabadultan, hogy oldjam az esetleges feszültséget ami mindjárt keletkezni fog.
- Wooow! Csak nem Samantha de Roureau? Azta azt hittem elnyelt a Föld! - lépett ki a pultból Nick. Nem látszott valami boldognak. - Travis? Te nem rég mentél el... még mindig nem láttam Jont. Biztos dolgozik. De mindegy is. Tudod mennyit késtél Sam? Másfél órát!! Érted? Másfelet. Ha nem lennél jó barátom most kirúgnálak - sóhajtott fel.
- Szóval nem fogsz?? - néztem rá felcsillanó szemekkell. Gyilkos tekintettel nézett rám, így inkább befogtam és szégyenlősan Travie kabátja mögé bújtam.
- Igazából én vagyok a hibás - kezdtre Travie. - Találkoztunk és elhívtam kávézni. Nem akart eljönni, mert, hogy késésben volt, de nem hagytam neki békét. Tudod mennyiszer próbálkoztam már nála... most pedig rávehettem arra, hogy legalább igyon meg velem egy kávét. Ugye megérted? - kérdezte Trav és mélyen a szemébe nézett. Tisztára mintha manipulálni akarta volna. Azoktól a tekintetektől majdnem felnevettem, de türtőztettem magam. Hosszas nézelődés után Nick felsóhajtott.
- Miért nem vetted fel a telefont?
- Mert akkor rögtön bekellett volna jönnöm és randi közben sosem veszem fel a telefont. Tök gáz.
- Hát ez egy igen erős indok főnök úr. Na mi lesz? Megbocsájtod és hagyod, hogy menjen dolgozni, mint a kisangyal vagy szemezgetünk még egy kicsit? Ha engem kérdezel tök jól elvagyok így - vigyorodott el a pasijelöltem. Mert esélyes jelölt volt.
- Haha. Milyen viccesek vagytok mindketten. Samantha irány a konyhába.
- Tudtam, hogy valamivel büntetni fogsz...
- Ezen a héten ott is maradsz!
- Ne baszd már! - háborodtam fel. - Nem is tudok főzni!
- Hát kedves itt az ideje, hogy megtanulj - mosolygott rám bájosan. - Sipirc - intett hátra. Puffogva Travis felé fordultam.
- Köszönöm a forrócsokit. Jól éreztem magam - ezzel nyomtam a szája sarkára egy puszit és Nick felé fordultam. - Ma kihagyjuk a reggeli pusziszkodást.
- Nehogy már te legyél meghargudva!
- Vicceltem - vigyorodtam el és sóhajtva megpusziltam az arcát. Megsimogatta a derekamat és így szólt:
- Najó, csak 3 napig kell a konyhában lenned.
- Mindjárt jobb - kacsintottam felé és ellibbentem az öltöző felé.

- Öh, szóval ti ketten? - kérdezte Nick.
- Aha. Úgy néz ki, mi ketten - vigyorgott Travie.
- Hát ennek igazán örülök.
- Ó, még én, hogy örülök ennek. Legjobb szülinapi ajándék - bólogatott, lepacsizott Nickkel és kifordult a kávézóból.

10. rész - Sam

Elfogytak a tartalékrészeim. Most már sosem hozom be magam. : D Valahogy aktivizálnom kell magamat, hogy írjak ... : D
És szóval meggondoltam tegyek-e fel részt, de teszek mert:
1. Megígértem.
2. Úgy vártam énis meg Eszter is, hogy eljöjjön ez a rész.
3. Végre felhasználhattam Dougiet mint szereplőt, mert imádom a régiszerelmem és plusz még gitározik is.
És 4. MERT MA VAN NIKI(HOLLY) SZÜLETÉSNAPJA!!!! Boldog szülinapot bogárkám ;) :)
6 nap és énis követlek a 16 évesek rögös útján.

És sok véleményt szeretnék és és... csak ennyit szerettem volna.

elle.pro@citromail.hu

csók ♥



Reggel amikor kinyitottam a szemem a Nappal találkoztam.

Hogyan? Nap? A szemembe? Mivan? Az ágynak nem is ezen az oldalán alszom. Akkor meg?

Felültem. Tiktak.

Teltek a másodpercek mire elég éppnek éreztem magam arra, hogy visszaemlékezzek a tegnap történtekre.
Szóval, az volt, hogy este felléptem Nicknél, flörtölgettem Jonnal, találkoztam Tökivel, vele léptem le. Kávéztunk... majd.

Eathen.

Hazajöttem vele és nem is beszélgettünk. Nem azért, mert kínos lett volna, vagy mert nem volt mit mondanunk egymásnak. De lett volna. Mégsem beszéltünk. Nem éreztük szükségét. Egyszerűen elsétáltunk a motelbe, felmentünk a szobámba megágyaztam amíg ő fürdött és miután végzett bebújt mellém. Nem éreztem kényelmetlenül magamat, mert a legjobb ember a világon és sosem használná ki az alkalmat. És mert, nem ez volt az első alkalom, hogy vele aludtam. Tudom, hogy a jobb oldalon szeret aludni - ahogy énis - így egy szó nélkül húzódtam a bal oldalra. Így kerültem reggel baráti viszonyba a Nappal.
Háttal feküdtünk egymásnak és ahhoz képest, hogy jócskán elhagytuk éjfélt én nem tudtam aludni. Nem tudom, hogy ő hogy állt ezzel az egésszel de valami miatt nyugtalan voltam.

Eltelt majdnem 1 hónap, azalatt egyszer hallottam felőle és aggasztottak a miértjei.
Miért jött utánam?
Miért nem maradt otthon?
Miért nem keresett?
Miért nem mond semmit?
Miért ver ilyen gyorsan a szívem?
Miért van az, hogy ha eszembe jut Eathen akkor összefüggésbe hozom azzal, hogy Szeretlek??

Mégsem tettem fel neki a kérdéseket inkább sóhajtottam egyet és belenyugodtam abba, hogy ezeket sosem fogom tőle megkérdezni és, hogy megint itt van tényleg teljes lehet az életem.
Ezek a gondolatok után fordult felém és ölelt meg.
A szívem hevességét most már meglehetett érteni. Senki nem tudott úgy megölelni, mint Eathen. Azért mert ő komolyan az életem része volt és szerettem és mindig azt akartam, hogy velem maradjon. Mert önző vagyok és szükségem van rá és az öleléseire. Ezen a kijelentésemen egyenesen megijedtem. De komolyan. Mert annak idején Rá is szükségem volt.

Emlékszem akárhányszor volt fellépésünk ő mindig támogatott. És nyugtatott. Annyira kedves volt és normális. Rendes fiú volt. Mindig átkoztam amiért annyira kedves és annyira nem veszi észre, hogy én nem tudok így élni mellette. És nem vele.
Beletörődtem abba, hogy Bradnek barátnője van akit szeret és imád és a lány is őt, akit ráadásul ismertem és kedveltem is. De nehéz volt. Írtó nehéz. Nap mint nap láttam, barátok voltunk, együtt lógtunk ő vett rá arra Eathennel, hogy legyek az énekesük. Engem már akkor megfogott. Első pillantásra beleszerettem. Pedig tudtam, hogy nem fogok jól járni. Tudtam, hogy összefogok törni, képtelen leszek elviselni a nyomást. Majd idővel. És minden beigazolódott.

- Izgulsz?
- Én? Dehogy is. Csak 2 000 ember előtt fogunk fellépni - leráztam a kezem és kétségbeesetten néztem rá.
- Igen. Tudom. De jó leszel. Mindig jó vagy. Feleslegesen doppingolod magad.
- Szerinted doppingolom magam? - nevettem fel. Csak kedvesen elmosolyodott és megszorította a karom, hogy kifejezze bízik bennem.
- Minden rendben lesz.
- De ... de. Nem. Mert... Érzem.
- Mit érzel?
- Nem tudom.
- Adhatok egy jó tanácsot?
- És mi az?
- Ha úgy érzed, hogy izgulsz és nem fog menni vess rám egy pillantást és érezni fogod azt amit nők százai. Lefogsz nyűgöződni a szexi kisugárzásomtól és elalélsz a látványtól amit nyújtok. Nedves lesz a bugyid és olyan gyorsan vége lesz így a koncertnek, hogy észre sem veszed! - vigyorgott rám. Ferde szemekkel néztem rá, közben őrülten vert a szívem. Mindig ezt csináltam. Őt néztem. FIgyeltem. Szükségem volt arra, hogy lássam őt, érezzem, hogy velem van és együtt csináljuk végig. Bár a bugyim nem lett nedves tőle, de egyáltalán nem járt messze a " lefoglak nyűgözni" "oda leszel értem" gondolataival. Mert már régóta így érzek iránta.
Félősen elmosolyodtam és felpillantottam rá.
- Nem is nevetsz? - kérdezte meglepve.
- Most nem tudok... - valójában számomra nem volt vicces, mert mindet éreztem.
- Jólvan törpe. Mindegy. De jó leszel. Én tudom. Mindig figyellek ám, tudom mit művelsz a színpadon! - kacsintott rám. Igen? Én miért nem veszem észre, hogy rámnézne? Mikor én folyton őt lesem. De azért jólesik, hogy figyel. Mit jól esik? Kurvajólesik.
- Köszi - mégegyszer elmosolyodtam ő pedig felémhajolt. Megijedtem és megbillentettem a fejem. A puszija a számra érkezett. Ledöbbenten néztünk egymásra szótlanul percekig. A szája egy Oh-t formált én pedig csak nagy szemekkel bámultam rá miközben megragadtam a saját karomat. Elnéztem mellette és elsétáltam a kisasztalhoz ahol papírpoharak voltak meg ásványvíz. Megittam egy pohárral és tovább "doppingoltam" magam. De most nem a fellépés miatt.
Hanem mert... mert véletlenül loptam tőle egy puszit ami a számon végezte. Puha volt az ajka, de nem tökéletes. Nem fogok a szájáról ömlengeni. Cseperes volt de puha. És elbírtam volna képzelni miket tudnék művelni a szájával, hogy ne legyen sokáig cserepes...
Megráztam a fejem jó sokszor, hogy tisztuljon az agyam.
Ez a puszi leküldött a pokol mélyére majd felrepített a mennyországba majd vissza le a pokolba. Nem hagytam, hogy élvezzem. Nem akartam élvezni, mert tudom, hogy ennek az egésznek nem lehet jövője.
Amúgyis alapító bandatag és haver meg minden. Úgysem működne...
- Milyen kár, hogy a szívem nem ezt súgja - motyogtam bele a pohárba.

Egy új dal volt születőben.
A szívemről. A pokolról. A mennyről. A férfiről. A férfiről.


Felnyitottam a szemeimet és sóhajtottam egyet. Eleget emlékeztem. Eleget emlékeztem Bradre. Nem jó szívvel gondoltam rá. Már nem.
Eathen annyira hiányzott, hogy elsem tudom mondani. Tudom, hogy komolynak, áttörhetetlennek mutatom magam, Eathen előtt viszont mindig nyitott könyv voltam. És ez ígyis fog maradni örökre. Igen. Örökre.

Elaludtam. Mert megnyugtatott a közelsége és jó volt a karjai közt lenni.
De ne higyjétek, hogy romantikus szálak fűznének hozzá. Én nem éreztem így, hogy ő... az már kérdéses. Egyszerűen ő még a szerelemnél is több. Ha azt mondom bátyjámként tekitek rá még az is kevés. Lelkitárs? Van olyan? Hülyeség. Ő az enyém. Az én Eathenöm.

És reggel van nézem a Napot az ablakomon át és érzem, hogy nincs mellettem senki, nem zuhanyzik senki, nem matat sehol senki.
Nem ijedtem meg, mint a filmekben, hogy úristen eltűnt!! Vagy, úristen itt sem volt. Csak tudtam, hogy elment kávéért és reggeliért. Mert ő már csak ilyen.
Amíg ő távol volt rendbe szedtem magamat. Elrendeztem az ágyat, elvégeztem szokásos reggeli szükségleteimet és ránéztem az órára.
Negyed kilenc múlt pár perccel és szombat van. Meg november. Meg hideg. Én meg majdnem bebeszéltem magamnak, hogy ennek tetejébe még munka is.
De nem és a következő pillanatban, amikor a tv-t kapcsoltam be visszatért Eathen a szájában péksüteményes zacskóval két kávével az egyik kezében és kulccsal a másikban. Még este kértünk egy másolatot neki.
- Jó reggelt - motyogta miután letett mindent és felém fordult. - Hogy aludtál?
- Ó, remekül - vigyorodta el. - Te?
- Elkell mennünk innen...
- Mi? Nem tetszik neked a csótányos kis motelem? - persze nem voltak csótányok de elég visszamaradott egy hely volt.
- Nem az, de apunak itt is van egy hotele. Amíg elmentem kajáért felhívtam és azt mondta, foglalt nekünk lakosztályt.
- Hű elég nagy áldozatot kellett hoznod, hogy felhívd és kunyerálj tőle egy lakosztályt. Csak miattam. Micsoda nagylelkűség. Én nem akarok nagy flancok között élni Eat - rántottam vállat, mire beletúrt a hajába és összehúzta a szemöldökét.
- Mondd, megbolondultál? Amúgy már elég jó viszonyba vagyok az apámmal... úgyhogy nem volt annyira rossz szívességet kérni tőle. De elvileg az enyém is a hotellánc szóval miért ne használnám ki? És nem hagyom, hogy itt maradj. Nincs konyha! Hogy iszol kávét?
- Veszek úgy mint te meg a normális sietős emberek.
- Aha... Csomagolj!
- Mit csomagoljak?
- Aj ne kéresd magad...
- Jólvan, jólvan. Még idegbajt kapsz nekem - álltam fel és nyomtam egy puszit az arcára. Belekukkantottam a csomagba és beszívtam az illatot. - Hmmm. Imádlak. Köszi a reggelit - kikaptam egy fahéjas csigát és elmajszoltam amíg előhúztam az ágy alól a bőrömdön és beledobáltam a ruháimat meg cipőimet. Felkaptam a kabátom a hátamra dobtam a gitáromat, számban a süteménnyel kezemben a táskámmal és kávémmal ránéztem. - Na elég gyors voltam?
Mindössze 10-15 percet vett igénybe a készülődésem.
- Fürdőszobába van valamid? - kérdezte szemöldök felvonva.
- Ja igen. Van - mosolyodtam el a saját hülyeségemen és gyorsan ott is összeszedtem mindent és a bőröndbe gyűrtem. - Na most már mehetünk?
- Igen - bólintott, ő is húzta maga után a cuccát és kortyolgatta a kávét.
- Te nem eszel? - kérdeztem rágás közben. Egymás után eszegettem a fahéjas csigákat.
- Én már ettem.
- Ugyanezt?
- Aha.
- És most hova is megyünk?
- A ... á messze.
- Hogy fogok a munkahelyemre bejárni? Te seggarc! Nem taxiszhatok, mert nincs pénzem, metróban nem bízom lelőnek, megszúrnak, megerőszakolnak, metró alá esem és amúgyis utálok metrón utazni. Gyalog meg.. mi? Eltévedek.
- Nyugodjál már meg... A belvárosban van. Luxushotel szóval középpontban kell lennie.
- Belváros? Hát.. akkor villamossal fogok járni - sóhajtottam fel. - Azt sem szeretem.
- Majd szerzünk egy kocsit.
- Jó. Nincs pénzem.
- Nekem van.
- Mert te gazdag vagy.
- Te meg szegény..
- Te meg bunkó.
- Te meg így szeretsz.
- Te meg... bekaphatod! - mutattam rá fenyegetve a mutatóujjammal mire felnevetett. - Jóóó. Igaz. De nyugtass meg, hogy te is engem! - a széles vigyora eltűnt és halvány mosollyá alakult meg lágy tekintetté.
- Igen. Énis téged.