11. rész - Sam

Teljesen felbasztam magam a képkereséssel... órák óta ezt keresem. Mármint nem is ilyennek képzeltem Travist, de megteszi. Mert ideges vagyok.
Ha találok jobbat majd lecserélem...

csók.


Mondanom sem kell, hogy egy 22 emeletes ezüst, fémes luxushotellel kellett szembenéznem. Jó, nem azt mondom, hogy annyira ellenkezek az ötlet ellen, miszerint ide költözzünk csak hát.. hol laksz? " Öm hát... A Mars hotelben".
Kicsit néznek, hogy mit keresek én ott. Na mindegy, Eathennel fogtuk magunkat felmentünk egészen a 16. emeletre és elfoglaltuk a lakosztályunkat.
Konyha, fürdő, hatalmas franciágy, tv stb.. természetesen nem volt külön szoba. Eredetileg Eathen csak magának kérte, nem volt idege kérni egy két szobásat. Nekem megfelel. Ő meg az ölelgetései? Hogynemár.
- Köszönöm amúgy. Mindig segítettél mindenben és most is elszállásolsz egy ilyen helyen... Néha elgondolkodom azon, hogy nektek valójában mennyi pénzetek is van? És ha kőgazdag a családod és te is, te miért nem tartozol a sznob "nemesek" közé?
- Ne akard tudni mennyi pénzünk van.. mert én sem tudom. Miért nem vagyok sznob? Mert az anyám nem hagyta, hogy azzá váljak. És mert olyan körökben mozogtam, mint Brad meg Te. Ti nem hagytátok, hogy azzá váljak és amúgy sem vagyok olyan típus.
- Helyes. Amúgy meséltem már neked az itteni életemről? - kérdeztem habár tudtam, hogy nem. Ugyanis nem is beszélgettünk még.
- Nem igazán.
- Tudtam én. Képzeld dolgozom... pincérnő vagyok egy helyes kis kávézóban ami este ilyen kis bulis bár. És éneklek. Viszonylag van egy bandám...
- Szóval talpra állsz nélkülem? Na. Ez meglepő - húzta a száját én pedig jutalmul mellkason vágtam.
- Neked mióta ilyen nagy a szád? Kivel haverkodtál te 1 hónapig? Na mindegy. Azért jöttem ide, mert megkellett tanulnom önállónak lenni. Elég jól haladok ezzel.
- Értem. Ma is lesz ilyen ... bár?
- Nem. Ma szombat van. Csak hétközben van bár, amit amúgy nem tartok logikusnak, mert ilyenkor szabadok a fiatalok. De ezt nem az én feladatom eldönteni. Ma viszont asszem lesz egy próbaszerűségem amire eljöhetnél, hogy kritikázz és leszólj.
- Mit játszotok?
- Jazzt.
- Uhh..
- Na meg mást is. Tudod olyan spanyolos dolgokat, hiszen félig énis az vagyok.
- Aha. Akkor egyáltalán nem olyat amit mi otthon játszottunk - állapította meg én pedig ránéztem amolyan "Hogy te milyen okos vaaaagy" nézéssel mire meglökte a vállamat én pedig nyelvet öltöttem rá.
- Brad után nincs ínyemre rockot játszani - sóhajtottam. - Ugye megérted?
- Azt hiszem igen.
- Na azért.

***

Tényleg elképesztő volt a Mars hotelben lakni. Nem csak azért, mert ingyen éltünk ott és luxus volt, meg volt reggeli-ebéd-vacsira...
Hanem, ez eszembe juttatta, hogy Eathen mennyi mindent megtett értem már ebben az életben. Állandóan, folyton-folyvást számíthattam rá, mindig a segítségemre sietett bármiben, sosem sértett meg és semmit nem hányt a szememre a múlttal kapcsolatban.
És mint említettem már, olyan baromi jól esett az amikor este átkarolt és mosollyal az arcomon aludhattam el.

És végül, kiigazodhattam San Francisco belvárosán, utcáin. Kezdtem tényleg beilleszkedni és otthonomnak érezni SF-ot. Ideje volt hiszen már több mint egy hónapja jöttem ide.

Tegnap Eat eljött a próbánkra és még szerencse, hogy ott volt, mert Jesse a másk gitárosom bejelentette, hogy bár bír engem meg a banda többi tagját úgy néz ki, hogy egy komolyabb bandába kapott meghívást és abban remél valami hírnevecskét, szóval ebből kilépne. Maximálisan megértettem őt és nem is nagyon marasztaltam, becsültem, hogy legalább személyesen közölte na meg hát akkor Eat simán beállhat a helyére.
Megkértem Jesset, hogy maradjon a próbán és játszunk el pár dalt, hogy kedves barátom lássan és hallhasson minket. Rábólintott és rögtön neki is kezdtünk. Kicsit tartottam Eathen véleményétől, hiszen anno egyáltalán nem ebben a műfajban játszottunk meg régen is énekeltem előtte...
Jó, jó kimondom zavarban voltam és hogyha engedtem volna, hogy tovább gondolkodjak ezen, biztosan piros színt öltött volna az arcom. De mivel nem hagytam ezt a kínos dolgot szépen elkerülhettem, amúgy is egy kemény nő vagyok és holmi zavaroktól nem fogok elpirulni!! Igen, bárcsak így lett volna, de valójában nagyon szorongtam a kritika miatt.
Miután eljátszottunk két-három dalt és rápillantottam Eathen arcára a megkönnyebbülés hulláma söpört végig a testemen és elszállt belőlem minden negatív gondolat és érzés. Mert Eat mosolygott és ez már jót jelentett. Néha még a lábával dobolt is a ritmusra és mosolygott. Lopva Alexre pillantottam aki csak magában vigyorgott, azt hiszem ő is érezte a bennem rejlő feszültséget. Ennek hatására alig bírtam türtőztetni a rekesz izmaimat. Nem akartam hangosan felnevetni egy dal közepén. Az úgy mégis csak hülyén jött volna ki, nem? De.

- Naa aranybogarom csak összejön ez az egész "Munkát keresek, ellátom a szükségleteimet és talán berobbanok, mint híres énekesnő" gondolat - mosolyodott el és mutatta az idézőjeleket. Elvigyorodtam, mert imponált, hogy emlékezett arra amit mondtam.
- Hát ez szuper és tudod mi lenne ennél is szuperebb? - kérdeztem.
- Nem én!
- Na, drága barátom az, hogy ugyebár lett egy üresedésem a bandában - intettem a fejemmel Jesse felé - Arra gondoltam esetleg lenne-e kedve az úriembernek csatlakozni hozzánk? - kérdeztem teátrálisan, felvontam az egyik szemöldökömet és hangosan köhögtem egyet.
- Óh azt hiszem nem szalaszthatom el ezt a lehetőséget!

Igen ezt mondta. Én pedig épp a munkahelyemre tartok ahonnan egész pontosan 10 perce késem. Nick nem lesz elragadtatva ettől de lesz olyan jófej, hogy elnézi nekem.
Hogy hogyan igazodom ki és nem tévedek el a kávézó felé menet? Úgy, hogy amíg Eathen nem szerez valami kocsit, villamossal járok és 3 sarokkal a kávézó előtt leszállok - mert ott lehet - és a további utat gyalog teszem meg. Így nem tehettem mást, mint szaporázni a lépteimet és nem elkalandozni.
Nem sokkal ezen elhatározásom után rohantam bele valakibe. Najó csak belebotlottam. Pontosabban belésétáltam. És én voltam a hibás.
- Óh, elnézést, ne haragudjon! - kezdtem rögtön szabadkozni, majd felnéztem az illetőre. - Travis?
- Sam! Szia. Nincs semmi baj. Hát te? Nem dolgoznod kéne?
- De, oda tartok.
- Én onnan jövök... ugye te sem tudod hol van Jon?
- Nem sajnos nem. Miért?
- Csak összeakartam vele futni, de semmi komoly. Nick nem fog haragudni ha késel, igaz?
- Hát nagyon remélem - fújtattam.
- Csak mert terveim között szerepel, hogy elhívlak valahova - köszörülte meg a torkát és simított végig a haján szórakozottan.
- Ööö... épp most? - nem vagyok egy elutasító személy és Travienek nem is ez az elő próbálkozása, és a kitartása miatt majdnem tiszteltem, és ha nem kell munkába sietnem esküszöm igent mondtam volna. - Talán máskor, jó?
- Samantha ugye észrevetted, hogy minden meghívásomra ez a válaszod? - kérdezte felvont szemöldökkel és küldött felém egy észbomtó mosolyt. Nem az, tényleg helyes fiú volt meg kedves, tökkelütöttnek sem lehetett nevezni valamiért mégis mindig elutasítottam őt. Talán Jonathan miatt... mindig csak rákoncentráltam, őt próbáltam lázba hozni és elcsábítani. De ha belegondolok egy-két mosolyon és szemezgetésen kívül nem történt semmi, úgyhogy igazán lemondhatnék arról, hogy becserkészem, mert egyértelműen csak haveri szinten gondol rám. Ez olyannyira feldühített, hogy amikor a reményvesztett szemekbe pillantottam, hirtelen felindulásból igennel válaszoltam nem helyett. Mert bár helyes meg minden amit felsoroltam, Travie valahogy nem tett rám mély benyomást. De álljunk csak meg! Hiszen nem is hagytam szegény szerencsétlennek, hogy bármiféle benyomsát tegyen rám....
- Jó! Rendben! Mikor?
- Kezdhetnénk azzal, hogy most megiszol velem egy kávét - derült fel az arca és mosolygott rám töretlenül.
- Jólvan, csak azzal a feltétellel ha mindent magadra vállalsz Nick előtt és lovagiasan megvédesz a rám irányulú gyilkoló tekintettől és szitokáradattól!
- Megegyeztünk! - jelentette ki határozottan és kezet rázunk ennek megpecsételése érdekében. Nem bírtam ki, hogy legalább egy elégedett vigyort ne eresszek el. - Gyere, tudok egy jó helyet ahol isteni kávét főznek.
- Nekem megteszi a forrócsoki is tekintve az időjárást.

Elsem hiszitek de a kedvenc éjjel-nappalimba vitt el és kért nekem egy forrókocsit, magának pedig egy erős feketét cukor meg minden egyéb nélkül. Meglepő, de énis ugyanígy iszom. Mi értelme a kávénak, ha telecukrozzák meg tejszínezik meg stb? Pont az a dolga a kávénak, hogy a kesernyés íztől megborzongjunk és magunkhoz térjünk a reggeleken, nem?
Beszélgetésbe bonyolódtunk és tényleg megdöbbentem azon mennyire egy hullámhosszon vagyunk és rögtön, hogy egymásra hangolódtunk. Csomó olyan dolog volt amiben egyetértettünk és sok dologban hasonlítottunk is.
Az is teljesen megdöbbentett, hogy a férfiaknak igen kicsi, jóformán elenyésző része olyan, hogy tényleg figyel a nőre. Nem a mellét bámulja, nem csak blablát hall és a végén nem rákérdez arra, hogy neharagudj, de miről is beszéltél?! Hanem türelmesen végighallgat, figyel és végig érdeklődő a tekintete. Normálisan válaszolt és írtó kedves volt.
Emiatt ugrott be, hogy bár még ő maga sem tudja, de szerintem meleg.
Nem akartam ezt a feltevést megosztani vele, hiszen tutira megsértődött volna. Melyik férfi szereti ha éppenséggel egy randi közepén a partner benyögi, hogy bocsi de nem vagy meleg? Csak mert tök kedves vagy, és az eddigi tapasztalataimból kiderült, hogy kedves palik nem léteznek. Max a megismerkedés elején...
És Travienél is pont ettől tartottam. Megpróbáltam ügyet sem vetni erre a gondolatra és bőszen mosolyogtam, bólogattam meg nevetgéltem. Alapjába véve jól éreztem magam az alatt az egy óra alatt.
Mi volt rossz az egészben? Nicholas párszor megpróbált elérni... én pedig párszor nem vettem fel a telefont. Tuti olya leszúrást fgok kapni...
Épp ezért szólaltam meg a forrócsokis poharam alját bámulva, ahol ott voltak a csokimaradványok.
- Te, hallod baromi jól érzem magam veled, de az a helyzet, hogy Nicholas megfog ölni - húztam el a számat és néztem rá könyörgően. - Ugye kidumálsz?
- Persze. Átvállalom a dolog nehéz részét. Te majd szépen mosolyogsz mellettem. Na gyere - intett a fejével, megfogta a kezem és húzni kezdett a kávézó felé.
Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen bátran fogdossa a kezemet mikor épphogy igent mondtam a randira. Ami valljuk be kávézás volt... nem valami nagy cucc.
De aztán megkönnyebbültem, mert elengedte én meg gyorsan a zsebeimbe süllyesztettem a kezeimet.
A következő 10 perc alatt, amíg odaértünk a kávézóhoz, nem szóltunk egy szót se. Valamiért nem éreztük szükségét annak, hogy beszéljünk. Persze nála még nem voltam olyan oldott, hogy a csend miatt ne érezzem magam kínosan. Természetesen zavarban voltam, de ha pisztolyt tartottak volna a halántékomhoz, akkor se tudtam volna megszólalni.
Örültem amikor odaértünk, de féltem is egy kicsit.
- Csáááóó mindenki! - léptünk be nagy vigyorral. Én köszöntem ilyen felszabadultan, hogy oldjam az esetleges feszültséget ami mindjárt keletkezni fog.
- Wooow! Csak nem Samantha de Roureau? Azta azt hittem elnyelt a Föld! - lépett ki a pultból Nick. Nem látszott valami boldognak. - Travis? Te nem rég mentél el... még mindig nem láttam Jont. Biztos dolgozik. De mindegy is. Tudod mennyit késtél Sam? Másfél órát!! Érted? Másfelet. Ha nem lennél jó barátom most kirúgnálak - sóhajtott fel.
- Szóval nem fogsz?? - néztem rá felcsillanó szemekkell. Gyilkos tekintettel nézett rám, így inkább befogtam és szégyenlősan Travie kabátja mögé bújtam.
- Igazából én vagyok a hibás - kezdtre Travie. - Találkoztunk és elhívtam kávézni. Nem akart eljönni, mert, hogy késésben volt, de nem hagytam neki békét. Tudod mennyiszer próbálkoztam már nála... most pedig rávehettem arra, hogy legalább igyon meg velem egy kávét. Ugye megérted? - kérdezte Trav és mélyen a szemébe nézett. Tisztára mintha manipulálni akarta volna. Azoktól a tekintetektől majdnem felnevettem, de türtőztettem magam. Hosszas nézelődés után Nick felsóhajtott.
- Miért nem vetted fel a telefont?
- Mert akkor rögtön bekellett volna jönnöm és randi közben sosem veszem fel a telefont. Tök gáz.
- Hát ez egy igen erős indok főnök úr. Na mi lesz? Megbocsájtod és hagyod, hogy menjen dolgozni, mint a kisangyal vagy szemezgetünk még egy kicsit? Ha engem kérdezel tök jól elvagyok így - vigyorodott el a pasijelöltem. Mert esélyes jelölt volt.
- Haha. Milyen viccesek vagytok mindketten. Samantha irány a konyhába.
- Tudtam, hogy valamivel büntetni fogsz...
- Ezen a héten ott is maradsz!
- Ne baszd már! - háborodtam fel. - Nem is tudok főzni!
- Hát kedves itt az ideje, hogy megtanulj - mosolygott rám bájosan. - Sipirc - intett hátra. Puffogva Travis felé fordultam.
- Köszönöm a forrócsokit. Jól éreztem magam - ezzel nyomtam a szája sarkára egy puszit és Nick felé fordultam. - Ma kihagyjuk a reggeli pusziszkodást.
- Nehogy már te legyél meghargudva!
- Vicceltem - vigyorodtam el és sóhajtva megpusziltam az arcát. Megsimogatta a derekamat és így szólt:
- Najó, csak 3 napig kell a konyhában lenned.
- Mindjárt jobb - kacsintottam felé és ellibbentem az öltöző felé.

- Öh, szóval ti ketten? - kérdezte Nick.
- Aha. Úgy néz ki, mi ketten - vigyorgott Travie.
- Hát ennek igazán örülök.
- Ó, még én, hogy örülök ennek. Legjobb szülinapi ajándék - bólogatott, lepacsizott Nickkel és kifordult a kávézóból.