13. rész

Végre összeszedtem magam és megírtam az újabb részt. De nem keresek hozzá képet mert nehéz volna keresni hozzá egy megfelelőt.

Helyette lineklgetek nektek könyveket, mert én azokba menekültem egy pár napja. : D

P.C. Cast & Kristen Cast - Éjszaka Háza sorozat.

Remek. Egyszerűen remek iromány és mindenki figyelmébe ajánlom. Földünket elárasztották a vámpíros könyvek, de ez újsongásot nyújtott nekem, aminek örültem és alig várom a 6. részét. : D

Szóval a könyvek.

1. Megjelölve.
2. Elárulva.
3. A kiválasztott.
4. A vad.
5. A préda.

Hát remélem működsőképes linkeket adtam. : D

A történettel kapcsolatban: Lesz egy kisebb változás. Úgy döntöttem nem sanyargatom magamat azzal, hogy a fantáziámat nyüstölöm, hogy Alexszel kapcsolatba találjon valamit ki. Így őt is visszanyomom mellékszereplőbe - habár kedves a szívemnek.
Ezentúl Sam viszi majd a cselekmény főszálát, habár lesznek Alexszes szemszögek is. Csak nem fogok külön részeket szentelni neki, mert már kifogytam Alexanderből.
Szóval ne lepődjetek meg ennél a résznél sem. :)

Íme.

Ja igen. Köszönöm a majdnem 300 olvasót ezalatt a pár nap alatt.
csókollak benneteket. (K)



Sam

Ahogy másnap beléptem Nick kávézójába az első fura dolog az volt, hogy Eathan és Jon beszélgettek. Eathen és Jon?? Mióta vannak ezek barátságba?
Na nem mintha zavart volna. Sőt! Valójában fel is vidultam attól, hogy az életem része - Eat - és feltehetőleg az a a személy aki majd az életem része lesz - Jon - társalogtak egymással.
A másik furcsa dolog, hogy amikor elindultam "otthonról", vagyis a szuperluxus szállodából, ami mellékesen Eathen családjáé és feltehetőleg majd az övé lesz, szóval ő azt mondta elmegy és szerez egy kocsit. Amikor elindultam, ő nyugodtan ült, kávét szürcsölt és napilapot olvasott. Erre tessék. Hamarabb beért mint én, pedig én jócskán sietősre vettem a lépteimet.

És a harmadik furcsa dolog. Nem láttam a közelben Nicket. Amikor végre visszanyertem természetes vonásaimat, odamentem a srácokhoz.
- Hát ti? Hát te? - kérdeztem hadarva, hangomban merő meglepettséggel és néztem először rájuk, majd csak lakótársamra. - Miért mondtad, hogy elmész kocsit nézni, miközben idejössz? És hol a fenében van Nick? - néztem végül körbe és elkezdtem leszedni magamról a ruhákat. Sálat, kesztyűt, cuki sapkát és a kabátomat.
- Mi csak beszélgetünk - vont vállat ismét Jon. Volt valami gyanús a hangjában.
- De ti nem is kedvelitek egymást - hunyorítottam és jelentőségteljesen Eathenre néztem - mivel ő volt a megbízhatóbb személy.
- Egymást nem is. De Travist mindketten bírjuk. És csinálunk neki amolyan meglepi bulit. De nem akartam, hogy tudd, mert elszúrod.
- Mii?? Énn? Miért?
- Mert Bradét és Anthonyét is elszúrtad - felelte Eathen kímért hűvösséggel én pedig hápogni kezdtem zavaromban és reméltem, hogy nem veszik figyelembe a pirosságot ami az arcomba szökött. Nyugodtan hihették, hogy a kinti hívűs időtől van. Titokban énis ezzel hitegettem magam.
- Hát ez... hát ez... szemenszedett rágalom!
- Hogy mi, angyalom? - nevetett fel Jon. Még mindig úgy gondoltam, hogy a nevetése egyszerűen elbolondít és ennél szexibb már nem lehet - és erre persze mindig rácáfol - de most legszívesebben bepancsoltam volna neki. Azért mert a nevetésében maró gúnyt véltem felfedezni és amiért angyalomnak hívott. Nem szerettem ha becézgetnek, főként ha az a drágám vagy az angyalom volt. Ő pedig rátapintott az egyikre. Ez is furcsa, mert én általában mindenkit ledrágámozok meg édesezek. De az is más, ha az én számból hangzik el meg az is amikor valaki rám mondja. Brrr. Azt nem bírom. Vagyis nem mindenkitől.
- Tegyünk úgy, mintha nem is hallottam volna a kérdésedet. Eathen ez egyáltalán nem fair velem szemben. Nem csesztem el a rohadt bulijukat. Egyszerűen rájöttek. Melyik épelméjű ember ne jönne rá abból, ahogy körülötte sutymorognak az emberek és hangosan azon merengenek vajon milyen ajándékkal lepjék őt meg? És furcsááán, nagyon furfangosan amikor eljön az illető születésnapja senki, ismétlem SENKI nem köszönti fel, mert "valamiért" elfelejtették, pedig egész héten ezt taglalták. Előtte. Ugyan már én csak megkíméltem őket az egész zavarodott hülyeségtől. Felesleges lett volna színlelni, hogy de már megbocsáss kibaszottul nem tudok semmit és ne reménykedj abban, hogy vagy olyan fontos a barátaidnak, hogy meglepetés bulit csináljanak neked. A tényekkel állítottak szembe engem, nem hazudhattam.
- Miért védekezel ilyen lázasan? - szakított félbe Jonathan. Érdeklődő kék szemeibe néztem - most is szemüveget viselt - és elakadt a szavam. Tényleg nem tudom miért lépett érvénybe a védekező mechanizmusom, de úgy éreztem kikell magyaráznom magam a szituból. Végül vállat vontam úgy, ahogyan ő.
- Egyszóval te vagy Eathen a hibás, mert mindig én kapom azt a szerepet, hogy elvonjam az illető figyelmét.
Eathen egy mélyet sóhajtott és leült az egyik bárpultra. A pult mögé léptem és mindegyikőjüknek töltöttem még kávét. Jonathant ismertem már annyira, hogy kávé neki is bármikor jöhet, ugyanúgy mint nekem és Eatnek. És mindannyian éltünk a dohányzás káros szenvedélyével. Ezekben nagyon hasonlítottunk egymásra. És mind nagyon de nagyon leakartunk ezekről szokni - sikertelenül.
- Az a baj babám, hogy ez a feladat most is rád fog hárulni - nézett rám reménytelin csillogó szemekkel. Furcsán hangzott a becézés a szájából, mármint másoknak. De ő mindig becézett engem valahogy, és már régen megszoktam és tudtam, nem kell a szavak mélységébe belegondolnom. Volt amikor azt mondta szerelmem. Komolyan. Megesett. De ezt hamar elhagyta, mert sokan ferde szemmel néztek bennünket. De én tudtam nincs semmi a dolog mögött. Nem lehetett semmi sem a dolog mögött. És valójában ő ragasztotta rám ezt az idegesítő szokást. Mármint, hogy másokat becézzek.
- Már megbocsáss babám - hangsúlyoztam úgy ahogyan ő, a periférikus látásommal észrevettem, hogy Jon egyik szépen ívelt szemöldöke magasra szalad, de nem volt időm foglalkozni vele - de ezt ezúttal nem vállalom. Nem fogom megint elviselni, hogy alázol, mert elbasztam egy bulit. Amit amúgy nem, csak rájöttek és szóltak, hogy "hééé ugye nem meglepi partit szerveztetek nekem?" én pedig rávágtam, hogy de és kussoljon.
- Jójó! Elég! Úgy érzem itt hamarosan előtőrnek az indulatok és annak nem akarok részese lenni. Igaza van Samnek. Simán rájöhet bárki és szerintem sincs értelme titokban tartani. Sam feladata annyi, hogy délutánra foglalja le Travet amíg berendezzük a kertemet, hogy megfelelő hely legyen.
- Pénteken lesz nem?
- De.
- Jó, mert akkor randizunk. Könnyű lesz ebédre hívni.
- Rendben. Egyébként mi ez az új dolog közted és jóbarátom között? - kérdezte Jon furcsa, reszelős hangon. Megilletődtem a kérdését hallva, mert valójában én sem tudom mi ez az új dolog köztünk. Kedveltem őt, mint egy jóbarátot és szimpatikus volt amiért normálisan viselkedett, de mindketten tudtuk, hogy Jonathan iránt éreztem erős vonzódást. Mégis furcsa érzések kerítettek hatalmába, ha azon fantáziálgattam, hogy esetleg Én és Jon... egyszer majd. Ja. A kérdésében lévő kíváncsiság és érdeklődés mellé párosult valamiféle... nem is tudom. Valamilyen megmagyarázhatatlan él ami nagyon nem tetszett mégis hízelgett, hogy feltette a kérdést.
- Öm.. nem tudom. Sodródom az árral.
- Engem is meglepett - vont vállat Eathen. Ma nagyon népszerű ez a bizonyos mozdulat. Mindenki palástolni akar vele valamit.
- Nagyon gyanúsak vagytok nekem srácok - ráncoltam a homlokom és mutattam rájuk. Kimondtam azt ami már akkor bennem volt mikor beléptem ide. Mindkettejük arcát elnézve rájöttem valamire.
- Ti nem is Travis buliját vitattátok meg!
- Deee. Mi arról beszélgettünk.
- Drágám tudhatnád, hogy átlátok rajtad. Hazudsz - fordultam karba tett kézzel Eat felé. És megint csak a drágámozás... - Ha Travis partija lenne a téma, akkor azt Jon nem veled vitatná meg. Bármennyire is kedvelitek a srácot. Ti valahogy nem szoktatok jól ellenni egymás társaságában...
- Most miért? Nézd meg milyen jó haverokká lettünk - szakított félbe Jon és összeöklözött Eattel idétlenül vigyorogva. Forgattam a szemem és folytattom a mondandóm.
- Szóval akkor Nicholasnak is itt kéne lennie, ha Trav lenne a tárgy. De nem ő az. Hanem én - amint ezt kiejtettem a számon a döbbent "haaaah" "hogy lehet ez?" "huuuhh, neeeem is" mondatokat részesítették előnyben tettetett visszakozással az arcukon. Ettől mosolyognom kellett, fölényes pillantást mértem rájuk, beletúrtam a hajama és megszólaltam.
- Jólvan. Folytassátok csak. Számotokra úgyis mindig csak beszédtéma leszek. Semmi több - rántottam vállat - ismét - vigyorogva és az öltöző felé vettem az irányt. Diadalittasan tapasztaltam a mély csendet amit magam mögött hagytam. Rémisztő volt, hogy mennyire eltaláltam, de azért reméltem vették az üzenetet, hogy nem beszélek komolyan és nagyon reméltem azt is, hogy Jon észrevette a mondatom után azt a kis pillantást amit felé intéztem. Elég nagy képmutatónak éreztem magam, Jon és Travis miatt de nem nagyon foglalkoztam vele komolyabban. Egyáltalán nem vagyok ribanc vagy hasonló, egyszerűen csak két srác is tetszik nekem és ezek közül az egyik konkrétan tett nekem egy ajánlatot: Legyek vele és elhozza számomra a boldogságot.
Én pedig rögtön fejest akartam ugrani a boldogságba.

***

Aztán rájöttem, hogy a srácok nem mondták el hol van Nicholas. De abból, hogy egésznap nem láttam és a helyét Eathen vette át - akivel szoros kapcsolatba kerültek - gondoltam biztos akadt valami elintéznivalója. Azt nem értettem Eat mellé minek van ott Jon is. Ő egésznap csak lebzselt ahelyett, hogy ment volna a sulijába tanítani. Mert, hogy tanár. Az eszem megállt amikor meghallottam. Mikor az ember meglátja őt, nem arra gondol, hogy egy unalmas tanárbácsi. Bár... nem biztos, hogy ő unalmas. Szóval, ahelyett, hogy valami hasznát vettem volna, mondjuk jött volna segíteni a konyhára, mert a Nick's Cafe elég forgalmas hely és ketten sem voltunk elég gyorsak, hogy az összes rendelést panasz nélkül elkészítsük. Jó rám amolyan szendvicseket, meg salátákat bíztak. Mert annak ellenére, hogy kávézó volt mindenféle kaját elkészítettünk a hamburgeren át a véresre sütött bélszínig. Ezért kedvelték annyira a vendégek a helyet. Mert egyhelyen volt minden, elfogadható áron, kellemes hangulattal és színvonalas ellátással. Szóval inkább a bárszéken forgott a pult előtt, játszott az ingyenes szívószálakkal, fütyörészett és idegesítette Eathent. Az én közelembe nem is jött. Amit felettébb furcsálltam, mert alapjába véve jó haveri viszony van közöttünk. Megestek kisebb flörtölések kettünk között, de sosem nyomult rám úgy Isten igazából. Persze nem igazán mutattam ki, hogy benne lennék ebbe-abba. És most, hogy Travievel összejöttek a dolgok - mármint úgy néz ki összefognak jönni a dolgok - a Jonathannel való esetleges románcomnak befellegzett.


Alex


Az a helyzet, hogy hiába szégyenített le a nagybátyjám Daisy előtt, hiába vittem el randizni, hiába gondoltam azt, hogy ezentúl sima ügy lesz... Daisy még mindig azt hiszi, csak barátként gondolok rá. És ez kiakasztó.
Úgy gondolta a felnőttek jól elviccelődtek rajtam és rajta és ez szerinte tök normális, de ne legyek emiatt zavarban sem, mert tudja, mennyire jó barátok vagyunk. Szóval fogalmam sincs hogyan fejezhetném ki ennél jobban és tisztábban miket érzek iránta.
Hát nem mondm, hogy máris teljesen belézúgtam, de baromira tetszik és ami kell nekem azt megszerzem. Daisyt pedig muszáj megszereznem. És végső elkeseredettségemben Travis bulijára hívtam meg péntekre.
Amúgy nem értem Jon miért mondta, hogy a Rioban leszünk pénteken, mikor most meg világosan elmondta nekem Nick telefonon, hogy feltétlenül részt kell vennem ezen a bulin magunknál. Furcsa volt, hogy ő hív meg egy közös haverunk bulijára magunkhoz. Nagyon furán jött ki, de csak vállat vontam, hogy oké, ott leszek. Kifejtette azt is, hogy nyugodtan vigyek embereket és bár szívesen ellettem volna Adammel, Jennyvel, Hollyval és a leszbikus Hannaval, tudtam jól, hogy ha mindnyájukat viszem akkor nem tudok kellőkléppen összpontosítani Daisyre, mert a lányok folyton elvonnák a figyelmét. De Adammel - lúzer barátommal, mert kétség kívül az volt a többiek szemében, pedig valójában nagyon jó fej srác a humorával, furcsa logikájával és a csajozási mániájával, habár még nem igazán voltak barátnői - nem tehettem meg azt, hogy kihagyom egy ilyenből. Így talán lerázhatja a homlokáról a hatalmas L betűt és azzal, hogy meghívták egy ilyen bulira, talán lesz felé nézve valami áhitat féle. És ki más hívhatná meg őket kettejüket, mint a nagybátyjám óra elején esetleg végén?!
De persze előtte szóltam nekik is. Nem tudom, hogy fogom kimagyarázni magam Hollynál és a másik két lánynál, ők miért nem jöhetnek, de ők bizony nem jöhettek. Majd Jonathanre kenek mindent.

Csütörtök volt, éppen kajaszünet amikor úgy gondoltam ideje meghívni a srácokat a bulira. Mármint hívtam volna őket meg, ha nem vágnak állandóan a szavamba és kérdezősködnek a tegnapi próbáról... Habár Daisy és Adam ott voltak. Ők amolyan törzslátogatói voltak a próbáinknak.
A bandát nem igazán zavarta, én meg örültem neki, hogy érdeklem őket. Valahogy szokássá vált, hogy amikor próbálunk akkor nem csak a bandatagok vannak jelen. Mivel Nick kávézóját vettük igénybe, érthető, hogy ő is ott volt. Jon mindig elhozott kocsival és természetesen maradt, hogy megvárjon. Mivel Jon és Nick ott volt még természetesebb volt, hogy Travie és Carl is kényelembe helyezzék magukat és minket figyeljenek. Én pedig, hogy hozzak pár korombelit, az egyik akit akartam Adam volt és egyértelmű, hogy a másik Daisy volt. Egyszóval nekünk már az lett volna furcsa, hogyha nincsen közönségünk. És amúgyis jó buli volt az egész... legelább együtt lehettünk.
- Szóval... hagyjátok, hogy befejezzem a mondandóm, vagy lovagolunk még azon a témán, hogy Jon vagy Sam volt-e a szexibb?! - forgattam a szemem és emeltem meg a hangom. Legalább 10 perce ezen folyt a vita természetesen Adam voksolt Samre, Daisy pedig Jonra. Persze a két lány is Daissel volt, csak Hanna húzogatta a vállát, mert sosem látta még Samet. Az senkit nem érdekelt, hogy szerény véleményem szerint a vita értelmetlen, abból kifolyólag, hogy Adam férfi és kötelessége a női domborulatokra voksolnia, míg ezzel szemben Daisy és barátnői lányok és nem hiszem, hogy ők is a mellekre buknának. Kivéve Hannát, de őt nem izgatta fel különösebben a téma.
- Óh. Ne haragudj. Mondd csak - mosolygott rám kedvesen Daisy. Ezért imádtam. Annyira kedves volt, okos és szexi meg gyönörű... Ó istenem. Pár pillanatig csendben szemléltem őt és a mosolyát. Túl szép, hogy igaz legyen.
- Ja, persze. Igen - kaptam észbe és vettem egy mély levegőt. - Travisnak pénteken lesz a születésnapja és Jon meg a többiek szerveznek neki egy bulit. Jon azt mondta vigyelek titeket magammal.
- Ó, ember ez komoly? - állt fel Adam vigyorogva. Bólintottam ő pedig viccesen rázni kezdte a seggét és kifejezte örömét.
- Ez nagyon kedves tőletek. Persze, hogy megyünk, igaz lányok? - kacsintott Daisy a többiekre. Hevesen bólogatni meg nevetgélni kezdtek és már el is kezdték tervezgetni, hogy mit fognak felvenni. Nem volt szívem lelombozni őket, hogy csak Daisyt és Adamet hívtam meg ezért tervet váltottam. Jenny és Holly számára szerzünk valami pasit Hanna meg hozza a barátnőjét - ja mert persze neki olyanja is van. Adam meg majd feltalálja magát.

Ebéd után következett a biológia. Helyünkön ültünk. Én Daisy mellett, mellőle Jenny átült Adam mellé és így minden rendben volt. Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy Jonathan nyíltan akarja meghívni a barátaimat a bulira, egészen addig a pillanatig amíg benem lépett a tanterembe. Lányok sorozata kezdett sutyorgásba és sóhajtozásba, vagy egyszerűen lélegzet visszafojtva szívták magukba a látványt. Jon nagybácsikán látványát. Ezért annyira irigyeltem. Akárhova ment mindig elaléltak érte a nők. Mit meg nem tettem volna azért, hogy ilyen kisugárzásom legyen.
- Sziasztok. Nem húzom felesleges bejelentésekkel az órát. Röpdogaaaaa! - vigyorgott a képünkbe és legyezgette maga előtt a papírokat. Mélyet sóhajtottam és vártam, hogy letegye elém a lapot. Az osztályt meglepte a röpdoga gondolata, hiszen egy szóval sem mondott előtte semmit. Azt hiszem mindenki szemében felfedezte a félelmet, így leharvadt a vigyor a képéről és sóhajtott egyet. A papírokat visszarakta az asztalára, csípőre tette a kezét - újabb sóhajtásokat hallottam - és teljesen felénk fordult.
- Mi a szart csináljak, hogy végre tanuljatok? Biztos jobb vagyok mint a matek tanárotok érdekesség szempontjából - kezdett el pimaszul vigyorogni. Mellettem Daisy felkuncogott és egy "olyasmi" választ motyogott, amitől nekem is mosolyognom kellett. Habár nem vittem túlzásba a matekra való felkészülést, és nem is nagyon erőlködtem, hogy bevágódjak Mr. Williamsnél, úgy látszik észrevette, hogy én kicsit különbözök a nagybátyjámtól. Természetesen nem tud arról, hogy randizom a lányával, de tudja, hogy barátok vagyunk és eddig nem állt elém fenyegető tekintettel, hogy szálljak le a lányáról.
- Najó. Módszert váltunk. Lehet, hogy laza vagyok és feltehetőleg én vagyok a férfi tanárok közül itt a legszexibb és leglenyűgözőbb, de még én sem hagyom, hogy a diákjaim kőagyúak legyenek bioszból. A következő lesz. Amikor én általános iskolás voltam, volt egy tanárom. Nagyon hatékonyan adta elő az anyagot és sosem szólt, mikor írtunk. Najó a nagyobb jelentőségű dogákat előre bejelentette. De a röpdolgozatokat és feleleteket nem említette. És sokszor javítgattuk egymásnak és sokszor kérhettük a jegyet. Mert csak felmérte a képességeinket és volt olyam rugalmas, hogy alkalmazkodjon hozzánk. Aztán pedig mi hozzá. Így lassan már nem vágtunk olyan fejeket mint ti, mikor óra elején hozta a füzeket, hogy újabb felelet következik. Ami alapjába véve 10 kérdés és válasz volt. Amit mi is elszöközölni fogunk. Úgyhogy hagyjuk ezt a dolgozatot amit összeállítottam és vegyetek elő egy lapot.

Mindenki tette azt amit mondott. És ő pedig egymás után tette fel a kérdéseket kevés gondolkodási időt adva. A 10. kérdés után befejezte, hagyta, hogy átnézzük és azt mondta cseréljünk dolgozatokat és javítsuk ki aszerint ahogy mondja a helyes megoldásokat. Valójában nem aggódtam a dolgozatom miatt, mert ha most elsiklok afelett, hogy Jon mennyire sekélyes és beképzelt, igaza volt. Remek tanár volt, tudott ránk hatni az előadásmódjával és könnyen megjegyeztem minden fontosabb és lényegesebb dolgot, köszönhetően a nyíltsága, közlékenysége miatt, na meg mert remek hasonlatokat mondott.
A dolgozatom négyes lett, annak ellenére, hogy nem tanultam semmit. Akinek hármastól rosszabb lett nem írta be, ami meglepett mert más tanár ilyet nem csinált de ezért jócskán kapott tőlünk egy nagy, kövér pirospontot.
- Ó, mielőtt elfelejtem! - kezdett el sejtelmesen mosolyogni és tekintetével engem keresett. A jelzőcsengő megszólalt, tudatva velünk, hogy 5 perc van még az órából. - Az unokaöcsém biztos mondta már, hogy lesz nálunk egy buli, de azért szerettem volna én is szólni, hogy ne rettentsen el titeket az ötlet, cska mert a tanárotok vagyok - jelentette ki, és ahogy körbenéztem, láttam, hogy legtöbbük szeme boldogan felcsillan. Nagyon gonosz volt Jon. - Szóval Adam, Daisy.. és a barátaitok, szívesen látlak titeket nálam péntek este. Remélem eljösztök - biccentett az említettek felé akik hevesen bólogatni meg helyeselni kezdtek, hogy a világért sem hagynák ki. Az osztály reakciója egyértelműen várható volt. A fiúk Adam felé fordultak irigylő és lenéző pillantásokkal illették, nem értették miért ő és nem ők. A lányok meg irigységgel vegyes vidámsággal fordultak a lányok felé és sipákolva tudatták a véleményüket. Grimaszolva húzódtam távolabb az egyik lánytól aki a fülembe sikítozott és gyorsan helyetr cseréltem Jennyvel. Úgy gondoltam, nagyon hamar, egészen péntekig nagyon sokan akarnak majd Adam barátai lenni.