10. rész - Sam

Elfogytak a tartalékrészeim. Most már sosem hozom be magam. : D Valahogy aktivizálnom kell magamat, hogy írjak ... : D
És szóval meggondoltam tegyek-e fel részt, de teszek mert:
1. Megígértem.
2. Úgy vártam énis meg Eszter is, hogy eljöjjön ez a rész.
3. Végre felhasználhattam Dougiet mint szereplőt, mert imádom a régiszerelmem és plusz még gitározik is.
És 4. MERT MA VAN NIKI(HOLLY) SZÜLETÉSNAPJA!!!! Boldog szülinapot bogárkám ;) :)
6 nap és énis követlek a 16 évesek rögös útján.

És sok véleményt szeretnék és és... csak ennyit szerettem volna.

elle.pro@citromail.hu

csók ♥



Reggel amikor kinyitottam a szemem a Nappal találkoztam.

Hogyan? Nap? A szemembe? Mivan? Az ágynak nem is ezen az oldalán alszom. Akkor meg?

Felültem. Tiktak.

Teltek a másodpercek mire elég éppnek éreztem magam arra, hogy visszaemlékezzek a tegnap történtekre.
Szóval, az volt, hogy este felléptem Nicknél, flörtölgettem Jonnal, találkoztam Tökivel, vele léptem le. Kávéztunk... majd.

Eathen.

Hazajöttem vele és nem is beszélgettünk. Nem azért, mert kínos lett volna, vagy mert nem volt mit mondanunk egymásnak. De lett volna. Mégsem beszéltünk. Nem éreztük szükségét. Egyszerűen elsétáltunk a motelbe, felmentünk a szobámba megágyaztam amíg ő fürdött és miután végzett bebújt mellém. Nem éreztem kényelmetlenül magamat, mert a legjobb ember a világon és sosem használná ki az alkalmat. És mert, nem ez volt az első alkalom, hogy vele aludtam. Tudom, hogy a jobb oldalon szeret aludni - ahogy énis - így egy szó nélkül húzódtam a bal oldalra. Így kerültem reggel baráti viszonyba a Nappal.
Háttal feküdtünk egymásnak és ahhoz képest, hogy jócskán elhagytuk éjfélt én nem tudtam aludni. Nem tudom, hogy ő hogy állt ezzel az egésszel de valami miatt nyugtalan voltam.

Eltelt majdnem 1 hónap, azalatt egyszer hallottam felőle és aggasztottak a miértjei.
Miért jött utánam?
Miért nem maradt otthon?
Miért nem keresett?
Miért nem mond semmit?
Miért ver ilyen gyorsan a szívem?
Miért van az, hogy ha eszembe jut Eathen akkor összefüggésbe hozom azzal, hogy Szeretlek??

Mégsem tettem fel neki a kérdéseket inkább sóhajtottam egyet és belenyugodtam abba, hogy ezeket sosem fogom tőle megkérdezni és, hogy megint itt van tényleg teljes lehet az életem.
Ezek a gondolatok után fordult felém és ölelt meg.
A szívem hevességét most már meglehetett érteni. Senki nem tudott úgy megölelni, mint Eathen. Azért mert ő komolyan az életem része volt és szerettem és mindig azt akartam, hogy velem maradjon. Mert önző vagyok és szükségem van rá és az öleléseire. Ezen a kijelentésemen egyenesen megijedtem. De komolyan. Mert annak idején Rá is szükségem volt.

Emlékszem akárhányszor volt fellépésünk ő mindig támogatott. És nyugtatott. Annyira kedves volt és normális. Rendes fiú volt. Mindig átkoztam amiért annyira kedves és annyira nem veszi észre, hogy én nem tudok így élni mellette. És nem vele.
Beletörődtem abba, hogy Bradnek barátnője van akit szeret és imád és a lány is őt, akit ráadásul ismertem és kedveltem is. De nehéz volt. Írtó nehéz. Nap mint nap láttam, barátok voltunk, együtt lógtunk ő vett rá arra Eathennel, hogy legyek az énekesük. Engem már akkor megfogott. Első pillantásra beleszerettem. Pedig tudtam, hogy nem fogok jól járni. Tudtam, hogy összefogok törni, képtelen leszek elviselni a nyomást. Majd idővel. És minden beigazolódott.

- Izgulsz?
- Én? Dehogy is. Csak 2 000 ember előtt fogunk fellépni - leráztam a kezem és kétségbeesetten néztem rá.
- Igen. Tudom. De jó leszel. Mindig jó vagy. Feleslegesen doppingolod magad.
- Szerinted doppingolom magam? - nevettem fel. Csak kedvesen elmosolyodott és megszorította a karom, hogy kifejezze bízik bennem.
- Minden rendben lesz.
- De ... de. Nem. Mert... Érzem.
- Mit érzel?
- Nem tudom.
- Adhatok egy jó tanácsot?
- És mi az?
- Ha úgy érzed, hogy izgulsz és nem fog menni vess rám egy pillantást és érezni fogod azt amit nők százai. Lefogsz nyűgöződni a szexi kisugárzásomtól és elalélsz a látványtól amit nyújtok. Nedves lesz a bugyid és olyan gyorsan vége lesz így a koncertnek, hogy észre sem veszed! - vigyorgott rám. Ferde szemekkel néztem rá, közben őrülten vert a szívem. Mindig ezt csináltam. Őt néztem. FIgyeltem. Szükségem volt arra, hogy lássam őt, érezzem, hogy velem van és együtt csináljuk végig. Bár a bugyim nem lett nedves tőle, de egyáltalán nem járt messze a " lefoglak nyűgözni" "oda leszel értem" gondolataival. Mert már régóta így érzek iránta.
Félősen elmosolyodtam és felpillantottam rá.
- Nem is nevetsz? - kérdezte meglepve.
- Most nem tudok... - valójában számomra nem volt vicces, mert mindet éreztem.
- Jólvan törpe. Mindegy. De jó leszel. Én tudom. Mindig figyellek ám, tudom mit művelsz a színpadon! - kacsintott rám. Igen? Én miért nem veszem észre, hogy rámnézne? Mikor én folyton őt lesem. De azért jólesik, hogy figyel. Mit jól esik? Kurvajólesik.
- Köszi - mégegyszer elmosolyodtam ő pedig felémhajolt. Megijedtem és megbillentettem a fejem. A puszija a számra érkezett. Ledöbbenten néztünk egymásra szótlanul percekig. A szája egy Oh-t formált én pedig csak nagy szemekkel bámultam rá miközben megragadtam a saját karomat. Elnéztem mellette és elsétáltam a kisasztalhoz ahol papírpoharak voltak meg ásványvíz. Megittam egy pohárral és tovább "doppingoltam" magam. De most nem a fellépés miatt.
Hanem mert... mert véletlenül loptam tőle egy puszit ami a számon végezte. Puha volt az ajka, de nem tökéletes. Nem fogok a szájáról ömlengeni. Cseperes volt de puha. És elbírtam volna képzelni miket tudnék művelni a szájával, hogy ne legyen sokáig cserepes...
Megráztam a fejem jó sokszor, hogy tisztuljon az agyam.
Ez a puszi leküldött a pokol mélyére majd felrepített a mennyországba majd vissza le a pokolba. Nem hagytam, hogy élvezzem. Nem akartam élvezni, mert tudom, hogy ennek az egésznek nem lehet jövője.
Amúgyis alapító bandatag és haver meg minden. Úgysem működne...
- Milyen kár, hogy a szívem nem ezt súgja - motyogtam bele a pohárba.

Egy új dal volt születőben.
A szívemről. A pokolról. A mennyről. A férfiről. A férfiről.


Felnyitottam a szemeimet és sóhajtottam egyet. Eleget emlékeztem. Eleget emlékeztem Bradre. Nem jó szívvel gondoltam rá. Már nem.
Eathen annyira hiányzott, hogy elsem tudom mondani. Tudom, hogy komolynak, áttörhetetlennek mutatom magam, Eathen előtt viszont mindig nyitott könyv voltam. És ez ígyis fog maradni örökre. Igen. Örökre.

Elaludtam. Mert megnyugtatott a közelsége és jó volt a karjai közt lenni.
De ne higyjétek, hogy romantikus szálak fűznének hozzá. Én nem éreztem így, hogy ő... az már kérdéses. Egyszerűen ő még a szerelemnél is több. Ha azt mondom bátyjámként tekitek rá még az is kevés. Lelkitárs? Van olyan? Hülyeség. Ő az enyém. Az én Eathenöm.

És reggel van nézem a Napot az ablakomon át és érzem, hogy nincs mellettem senki, nem zuhanyzik senki, nem matat sehol senki.
Nem ijedtem meg, mint a filmekben, hogy úristen eltűnt!! Vagy, úristen itt sem volt. Csak tudtam, hogy elment kávéért és reggeliért. Mert ő már csak ilyen.
Amíg ő távol volt rendbe szedtem magamat. Elrendeztem az ágyat, elvégeztem szokásos reggeli szükségleteimet és ránéztem az órára.
Negyed kilenc múlt pár perccel és szombat van. Meg november. Meg hideg. Én meg majdnem bebeszéltem magamnak, hogy ennek tetejébe még munka is.
De nem és a következő pillanatban, amikor a tv-t kapcsoltam be visszatért Eathen a szájában péksüteményes zacskóval két kávével az egyik kezében és kulccsal a másikban. Még este kértünk egy másolatot neki.
- Jó reggelt - motyogta miután letett mindent és felém fordult. - Hogy aludtál?
- Ó, remekül - vigyorodta el. - Te?
- Elkell mennünk innen...
- Mi? Nem tetszik neked a csótányos kis motelem? - persze nem voltak csótányok de elég visszamaradott egy hely volt.
- Nem az, de apunak itt is van egy hotele. Amíg elmentem kajáért felhívtam és azt mondta, foglalt nekünk lakosztályt.
- Hű elég nagy áldozatot kellett hoznod, hogy felhívd és kunyerálj tőle egy lakosztályt. Csak miattam. Micsoda nagylelkűség. Én nem akarok nagy flancok között élni Eat - rántottam vállat, mire beletúrt a hajába és összehúzta a szemöldökét.
- Mondd, megbolondultál? Amúgy már elég jó viszonyba vagyok az apámmal... úgyhogy nem volt annyira rossz szívességet kérni tőle. De elvileg az enyém is a hotellánc szóval miért ne használnám ki? És nem hagyom, hogy itt maradj. Nincs konyha! Hogy iszol kávét?
- Veszek úgy mint te meg a normális sietős emberek.
- Aha... Csomagolj!
- Mit csomagoljak?
- Aj ne kéresd magad...
- Jólvan, jólvan. Még idegbajt kapsz nekem - álltam fel és nyomtam egy puszit az arcára. Belekukkantottam a csomagba és beszívtam az illatot. - Hmmm. Imádlak. Köszi a reggelit - kikaptam egy fahéjas csigát és elmajszoltam amíg előhúztam az ágy alól a bőrömdön és beledobáltam a ruháimat meg cipőimet. Felkaptam a kabátom a hátamra dobtam a gitáromat, számban a süteménnyel kezemben a táskámmal és kávémmal ránéztem. - Na elég gyors voltam?
Mindössze 10-15 percet vett igénybe a készülődésem.
- Fürdőszobába van valamid? - kérdezte szemöldök felvonva.
- Ja igen. Van - mosolyodtam el a saját hülyeségemen és gyorsan ott is összeszedtem mindent és a bőröndbe gyűrtem. - Na most már mehetünk?
- Igen - bólintott, ő is húzta maga után a cuccát és kortyolgatta a kávét.
- Te nem eszel? - kérdeztem rágás közben. Egymás után eszegettem a fahéjas csigákat.
- Én már ettem.
- Ugyanezt?
- Aha.
- És most hova is megyünk?
- A ... á messze.
- Hogy fogok a munkahelyemre bejárni? Te seggarc! Nem taxiszhatok, mert nincs pénzem, metróban nem bízom lelőnek, megszúrnak, megerőszakolnak, metró alá esem és amúgyis utálok metrón utazni. Gyalog meg.. mi? Eltévedek.
- Nyugodjál már meg... A belvárosban van. Luxushotel szóval középpontban kell lennie.
- Belváros? Hát.. akkor villamossal fogok járni - sóhajtottam fel. - Azt sem szeretem.
- Majd szerzünk egy kocsit.
- Jó. Nincs pénzem.
- Nekem van.
- Mert te gazdag vagy.
- Te meg szegény..
- Te meg bunkó.
- Te meg így szeretsz.
- Te meg... bekaphatod! - mutattam rá fenyegetve a mutatóujjammal mire felnevetett. - Jóóó. Igaz. De nyugtass meg, hogy te is engem! - a széles vigyora eltűnt és halvány mosollyá alakult meg lágy tekintetté.
- Igen. Énis téged.