Hoppá...

Sziasztok!

Haaaah. Az van, hogy képtelen vagyok írni. Egyre többször fordul elő velem az, hogy azt érezzem írói válságba kerültem.

Ami szar, tekintve, hogy nem is vagyok igazi író, csak egy blogger aki a kitalált történetetit osztja meg a világgal. És a világból már 1000 embert érdekel a sztorim, szóval juhéééj. 1000-ből aktívan 1 ember mozgósítja magát és ír nekem kommentárt.

És ez is nagyon szar arány. :\ Na mindegy most nem ez a lényeg.

Igazságszerint megnyitom a wordpadom(mert hogy abban írok) ránézek arra, hogy 16.rész - Sam
és elrettenek, nincs kedvem írni. Nincs támaszom és nekem szükségem van a támaszomra!!! Szükségem van arra, hogy legalább havonta egyszer beszéljek valakivel, valaki olyannal aki megért engem és tudja mi az a blog és érdekli is, ellát csomó ötlettel eg tanáccsal és két órán keresztül csak a blogomról társalgunk és úgy érezzük, csak 10 perce tart.
ESZTER! Kellesz nekem... most... vagy mostanában... de lehetőleg most, mert ráadásul unatkozom is és úgy érzem mindjárt összetörök és elsírom magam mert most olyan kedvem és érzelmeim vannak. Semmi konkrét, nem érzek semmit, csak, hogy egyre jobban elkeseredem és hogy ezt nem éppem ezzel a kis világommal kéne megosztanom, de már megtettem szóval mindegy.
Áh...

csók.
elle.pro@citromail.hu >> Vehetitek ERŐS célzásnak.

15. rész - Sam

Hiii!

Azt kell mondjam most szenvedtem ki magamból a rész második felét, így nembiztos, hogy a legjobb rész lett. De végülis meghoztam így éjfél tájékán és örülnék neki, ha visszatérnének az olvasóim.
A számlálót elnézve nincs meg az a látogatottság mint nyáron, ami az én hibám, de hát... mindegy.
Nagyon nagyon örülnék a kommentároknak, mert az, hogy látom feljöttök 10-en de 1 ember ír nem tudom mit gondoljak. Szar, jó, elviselhető, imádjátok vagy valami.
Nem akarok bevezetni olyat, hogy amíg nem gyűlik össze 10 komment nem kaptok részt, de befogom vezetni, ha képtelenek vagytok írni pár sot. :\
Tényleg szenvedek éjnek évadján, hogy ne csalódjatok bennem újra, legyen meg az ígért rész... ti pedig nem tudtok három szót legépelni.
Ez nem szemrehányás meg semmi, csak egy kicsit csalódott blogger panaszai. (:
Fáj, amikor olvasok egy másikat és 26-36 kommentár érkezett neki, úgy, hogy ő nem válaszolt rá. Én meg ha válaszolok úgy van 2. Mert utána jön a válasz meg az enyém. Chatbe is lehet, tényleg bárhová.
E-mailbe is. Csak mondjatok valamit.
elle.pro@citromail.hu
na csók.


- Hová megyünk? - hangzott el a kérdés legalább ötödszörre.

Amint felkeltem nyugodt álmomból szembesültem a ténnyel, hogy este 8 van és lekéssük Travis partiját. Az mekkora gáz lenne, nem menne el az ünnepelt a saját bulijára, mert a barátnője nem mondta el neki, hogy szerveztek neki egyet. Hogy miért? Mert az igazat álmát aludta. Tiszta poén.

- Hová megyünk? - újább kérdés mely megválaszolatlan maradt. Csak huncutul mosolyogtam rá és megráztam a fejem.
- Nem fogom elmondani. Meglepetés.
- Komolyan? - kérdezte nagy szemekkel és elhúzott szájjal.
- Eddig nem tűnt fel? Milyen csökött agyú vagy, már nem azért szívem...
És erre meg ő nem válasolt. Nem akartam megint én lenni a hibás, hogy nem lepődik meg, majd az ajtóban, hogy jééé egy nekem szánt buli. Nem fogom elárulni. Bár szerintem félig-meddig magától is rájöhetett már. Ha meg nem, akkor meg tényleg csökött agyú.
- És ha mégegyszer megkérdezed tarkód váglak.
Amikor meglátta, hogy komolyan gondolom az ablak felé fordult, megfogta a kezem, eljátszogatott vele és nem kérdezett semmit.

10 peres autókázás után - taxival persze - elengedtem a kezét, fogtam egy kendőt és bekötöttem a szemét. Természetesen megijedt és beverte a fejét a ablaküvegbe. Alig bírtam visszagyűrni a nevetésemet, de végül sikerült és amikor jól kikáromkodta magát, megkérdezte mit művelek.
- Ha ez sem esett volna le: bekötöm a szemed.
- Baszdki te engem fogyatékosnak nézel! - háborodott fel és hadonászni kezdett. Félő volt, hogy leüt, a bénázásán felröhögtem és lefogtam a kezét. A taxisofőr is mormogott valamit, hogy álcázza a nevetését, majd szótlanul vezetett tovább. Megköszörültem a torkom, hogy tudjak normálisan válaszolni, bár még nem tudtam mi fog kijönni a számon. Nem gondolkodtam valami hihető hazugságokon, csak annyit tudtam, hogy az igazságot elkerülöm.
- Mondom, hogy meglepetés! Ebből kifolyólag nem szükséges látnod semmit.
- Tudod ez egyáltalán nem nyugtatja meg a lelkivilágomat - felelte bizonytalan hangon amitől mosolyogni támadt kedvem.
- Tudod ki nem szarja le a lelkivilágodat...
- Néha elgondolkodom mit látok én benned.
- Szépséget, értelmet, tehetséget, kedvességet, racionalizmust életerőt... soroljam még?
- Nem szerintem, így is eltúloztál egy kicsit.
- Haha. Közlöm bevan kötve a szemed, nem tudod hová viszlek szóval a helyedben meggondolnám miket mondok - mondtam fenyegetően, majd előkaptam a mobilom kikerestem Jon számát, nagyon reméltem, hogy még nem részegedett le, és megírtam neki, hogy nemsokára ott leszünk állítsák le a zenét, hogy Travie még csak véletlenül se jöjjön rá a dologra. A hosszabb csendre felfigyelve na meg a pötyögésre, Travis megszólalt:
- Te most sms-t írsz?? Az én jelenlétemben sms-t írsz??
- Nehogy abba a hitbe ringasd magad, hogy te vagy az egyetlen pasim - mondtam mellesleg hangnemben és a hatás kedvéért fel is sóhajtottam. Ő pedig felnevetett. - Mi ebben olyan vicces?
- Az, hogy senki nem mondta, hogy a pasid vagyok - na nem tetszett ez a tárgyilagos hangnem. Nem tetszett, mert fölénybe került és igaza van. Nem kért meg rá, hogy járjak vele. Egyszerűen megcsókolt és volt pát randink. Hát ezt elszúrtam.
- Hm. Milyen igaz. Tekintsd úgy, hogy nem mondtam semmit... de ha kavarni kezdek valakivel az este folyamán ne gyere hozzám úgy, hogy hogyan is viselkedem. Nem tartozom hozzád, nem csallak meg meg semmi ilyesmi... - rángattam a vállam ő meg köhögni kezdett a nevetéstől ami rájött.

***

- Isten éltesse az ünnepeltet!!! - üvöltött bele Travie fülébe egy félig ittas egyed akit még sosem láttam.
- Áh. Meglepi buli. Tudhattam volna - jegyezte meg, még mindig bekötött szemmel.
- Óh az istenit ki ez a gyökér aki elbassza az este lényegét?? Ezért Jont teszem felelőssé! Nem zárta el a vadbarmot.
- Azért szépen titkoltáltatok - nyomott egy puszit az arcomra.
- Igen. Kösz.
- Na, levehetem ezt a sálat a szememről? Már fáj tőle a szemem.
- Nem.
- Kegyetlen vagy.
- Kit érdekel? Szokd meg.
- Hát jó. Majd meglátjuk mi lesz a te születésnapodon.
- Én előre látom. Úgy lesz, hogy szerveztek egy ilyet. Nem fogok rájönni, mert ügyesek lesztek. Aztán az este lényegében rólam kéne, hogy szóljon és az első 2 és fél percben így is lesz, aztán a társaság elkezd bulizni, leissza magát a sárga földig, összehány, összepisil összecsinál mindent magával és ennyi. Ez vár rád is.
- Meg szex. Töménytelen szex lesz.
- Miből gondolod?
- Az utóbbi 3 évben tapasztaltam mióta Jonék ráálltak a szülinapi partikra. Mindenfelé találsz majd használt óvszert.. mert persze utána te magad fogsz takarítani - rántott vállat egykedvűen.
- Na látod, ezért utálom az ilyen jellegű bulikat. Ha nekem szerveztek, ne a saját otthonaitokba. Klubba. Ahol nem nekünk kell utána takarítani.
- Egyetértek.

***

Megbeszéltem Travissel, hogy azért lepődjön meg, és ő így tett. Miután és miközben felköszöntötték Travet én elvonultam Tökihez, aki a sulis barátaival társalgott. Úgy gondoltam velük fogok lógni addig a pillanatig amíg át nem veszem az irányítást és tartok egy rögtönzött koncertet a szívem tiszteletére. Ez lett volna az ajándékom. Nagyon rossz ajándékozó vagyok, utálok ajándékokat vásárolni. Szoktam, csak mindig nehezemre esik. Így egy egész heti gondolkodás után megvettem az első dolgot ami megtetszett. Ez pedig nem más volt, mint egy sapka. Úgyis tél van, elkél neki. Najó, nem tél de nemsokára tél. Pár hét. Úgy, hogy igenis praktikus ajándék. Végülis most is meleg van, de egyszer majd csak jól jön neki.

Beszélgettem Tökiékkel, főleg Daisyvel, de aztán észrevettem, hogy Alex nagyon csúnyán néz rám, így onnan is elhúztam. Elvettem egy piros műanyag poharat amiben sör volt, azt iszogattam és sétálni kezdtem a tömegben. Szólt a zene, üvöltöztek az emberek, valaki grillezte a húsokat, páran medencéztek, megtehették, hiszen az idő kedvezett, én pedig egyedül császkáltam és azt sem tudtam mit kezdjek magammal.
Travist ugye lehagytam a felköszöntők sorában, Jonnal még nem találkoztam, Eatet sem láttam még sehol, a bandatagjaim is eltűntek, vagy csak az én szemem kevsé ehhez az egészhez. Végül feladtam és a medencéző emberkéket figyelve ültem le egy székre és a sörömet kortyolgattam.
Jól elbambulgattam magamnak, néztem ahogy a lányok sikítva ülnek a fiúk nyakában, majd vágódnak bele a vízbe és bukkannak fel mégjobban nevetve. Ahogy jobban szemügyre vettem őket megpillantottam Aaront a vízben, így odasétáltam és kiabáltam párat neki.
- Aaron!! Aaron! Gyere mááár! - kiáltoztam, a medence szélén guggolva. Felfigyelt rám és odaúszott a közelembe. - NE merj behúzni, ezt most kikötöm!
- Jójó - röhögött fel. - Na mivan? Nem úgy nézel ki, mint aki nagyon élvezi a bulit.
- Veled ellentétben. Kislányok a nyakadban? Ejny-ejnye - mosolyogtam rá.
- Hát igen. Rámszállt a kiscsaj, gondoltam kihasználom az alkalmat - vigyorgott sután és vállat rántott.
- Nekem aztán oly mindegy mit kezdesz vele. Csak teherbe ne ejtsd!
- Szándékozok védekezni.
- Helyes - bólintottam, majd újra a szemébe néztem.
- Na mi is van? Miért nem bulizol?
- Egyedül? Eathent nem találom, Jont se, Travist lehagytam, mert elkezdték felköszönteni aztán feleslegesnek tartottam magam. Daisyvel beszélgettem, de Alex enyhén elzavart... és most itt vagyok.
- Szívesen mondanám, hogy csatlakozz de nem akartál vízes lenni.
- Jaj isten ments, hogy közétek menjek! - a rémült tekintetemet látva felnevetett és felült mellém.
- Jaj már, mivan veled? Begyöpösödött vénasszony.
- Neeem, csak nem tudok úszni.
- Ennyi? Megtanítalak.
- Majd máskor. Na, izé, mikor lépünk Travis színe elé egy-két nótával?
- Hát nekem mindegy... szerintem majd később. Ha mindenki kellő állapotba hozza magát, és megtalálsz mindenkit.
- Ígyis háromnegyed 9 - néztem rá a telómra. - Ha később kezdjük a társaság csak hányni fog már. Szerintem most kéne.
- Hát oké. Megyek szólok Alexnek - ugrott talpra és elvett egy törölközőt a sorakozó napozóágyak egyikéről. Most, hogy így elnézem rendesen kivan dolgozva a teste. Ha annyi idős lennék, mint az a lány a vízben, énis biztos rászállnék. - A teraszon találkozunk 9-kor. Már bevan szerelve minden, nem?
- Hát elvileg. Akkor megkeresem a többieket.

Jont egy lány szájában találtam meg a ház falának dőlve. A lányt enyhén leráncigáltam róla és közöltem Jonnal, máris vigyen el Eathenhöz, mert jelenésünk van a teraszon. Meg persze Jon is kell, hogy felkonferáljon minket, meg előrehozza Travist. Morogva, morcosan hagyta ott a lányt, hogy egy majdnem numerájába piszkítottam bele és ez most mennyire kár.
- Magasról leszarom az újabb trófeádat édesem. Szóval, merre van Eathen?
- Őszintén szólva nem tudom. Valahol a tömegben kell lennie.
- Na nem mondod.
- Most miért vagy ilyen undok? - állított meg és fordtott magával szembe. - Hát tettem én ellened valaha is valami rosszat?! - kérdezte, az agyam meg lökte is a választ rögtön. Igen, sosem kezdtél ki velem. Ahelyett, hogy ezt mondtam volna, elengedtem magam és sóhajtottam egyet.
- Bocsi, kicsti feszült vagyok.
- Havibaj? - kérdezte együttérzőnek szánt hangon. Mérgesen csaptam le a kezeit a karomról és meredtem rá.
- Mekkora bunkó vagy. Nem, mellesleg, nem a havibajom. Csak mióta megjöttünk Travvel, egyedül tengek lengek és unom ezt az egész partit.
- Miaz, hogy unod a híres Jonathan Bennett buliját?
- Úgy kedves, hogy ez egy fos. Az emberek 90%-át nem ismerem, a maradék 10% meg elvan tűnve. Mit élvezzek? Az egyedüllétet?
- Nana. Ne olyan hevesen. Itt az alkalom, hogy ismerkedj, menj oda emberekhez... stb.
- Úgy ismersz, mint aki odamegy valakihez, hogy héé szia Sam vagyok?! - kérdeztem hadonászva a kezemmel, és lökdöstem arrébb az embereket. Mert közben persze kerestük Eatet, aki szinte felszívódott. - Ezt is hívd már fel, hogy hol van.
- Oooké. Te meg nyugodj meg, nem tetszel így nekem - karolt át az egyik kezével. Jólesően dőltem neki és fújtam ki a levegőt.
Jó volt a karjaiban "feküdni". Persze idillibb is lett volna, ha nem ordítozik mindenki körülöttünk.
- Cső, holvagy? - kérdezte meg hangosan.
- HOL? - ordította a fülembe.
- Aj baszdmeg - húzódtam el fintorogva, mire visszahúzott.
- Ja. Jó. Menj a teraszra. Felléptek. Csá.
- Holvan?
- Ööö.... nem értettem pontosan, itt valahol az udvar végében, a lényeg, hogy megy a teraszhoz.
- Jólvan akkor. Travis?
- Őt táncolni láttam utoljára Lissával.
- Az akkora egy ribanc.
- Nem is ismered.
- De biztos az.
- Csak, mert táncolnak? - nevetett fel, amitől megdobbant a szívem.
- Nem, hanem mert látom. Ő az? - mutattam egy vékony szőke lányra aki épp Travvel táncolt. Elég bensőségesen, azt kell mondjam.
- Ő az. Féltékeny vagy?
- Nem vagyok egy féltékeny típus. És idejövet azt mondta Trav, hogy nem a pasim én meg, hogy ne féltékenykedjen, ha kikezdenék valaki mással - rántottam vállat.
- Huuu. Összekaptatok?
- Nem, viccesen jegyezte meg.
- És te komolyan gondolod?
- Mit?
- A kikezdést mással - vonogatta a szemöldökét.
- Akár - vontam vállat.
- Hát akkor ez esetben... - nyitva hagyta a mondatot én pedig értetlenül néztem rá. A következő pillanatban már csókolt. Megszorította a derekam, arrébb taszított Traviséktől, a lábával az enyéim közé lépett, így volt hozzám a legközelebb. Ez olyan csók volt amit már megszokhattam. Vad, tüzes, perzselő. De nem is vártam mást Jontól. Nem tudnám elképzelni ahogy romatikusan lassan és lágyan csókol meg. Mégsem tudtam olyan intenzitással viszonozni, mint szerettem volna. Travie és köztem elkezdődött valami és nem akartam szemét módon véget vetni neki. Jon mégsem állt le, cseppet sem zavartatta magát. Csókolt és csókolt, a falnak döntött. Kísértetiesen hasonlított a helyzet az előbbire azzal az ismeretlen lánnyal. Csak hogy az ismeretlen lány jelen esetben én volnék.
Jólesett és tetszett a csók, mégis tudtam gondolkodni és lassan abbahagytam. Elhúztam a fejem, csukva hagytam a szemem, a fejem leszegtem és végigsimítottam Jon mellkasán.
- Én lennék az újabb trófea?
- Travis ellopott előlem. Esélyem sem volt kikezdeni veled - suttogtam a szavakat a hajamba. Ugyanis ő is magasabb volt nálam.
- Lett volna esélyed. Rengeteg alkalom volt amikor rámnyomulhattál volna. Miért most kell? - néztem fel rá és ráztam ki a szememből a hajat. Még mindig közel volt az arca az enyémhez. Különös módon lejjebb vették a zenét így tudtunk normálisan beszélgetni.
- Nem tudtam biztosra.
- Szerintem elég egyértelmű flörtöléseink voltak.
- Nos igen. Nem tudom, hülye voltam, vagyok.
- Ebben egészen biztos vagyok - mosolyodtam el. - Ha öszejövök majd szakítok Travissel te leszel az első aki megtudja, majd vígasztalhat és kitudja mit csinálhat velem.
- Ezt az ígéretet behajtom rajtad.
- El is várom - bólintottam egyet elvigyorodtam és újra ránéztem. - Elkell mondanom valamit.
- Na. Mondd.
- Hm. Emlékszel arra amikor először találkoztunk Nicknél? Tényleg Nick holvan?
- Majd megtaláljuk, és igen emlékszem.
- Emlékszel mit kérdeztél tőlem?
- Hogy találkoztunk-e már. És azt mondtad nem.
- Na. A válasz igen - mosolyodtam el, ő pedig összeráncolta a szemöldökét.
- Mikor?
- Nem rémlik semmi?
- Őszintén? Akkor sem rémlett jól, most meg már...
- Tökivel együtt utaztam a vonaton. Mikor leszálltunk ott vártál rá egy cigivel szemüvegben. Elkaptam a pillanatot mikor meggyújtottad és akkor néztél rám.
- Wow. Tényleg! Azt gonoltam, jesszus milyen kibaszott jó nővel jön az unokaöcsém.
- Kösz a bókot.
- Miért nem mondtad el akkor?
- Túlságosan beleégtél a memóriámba, és bár hízelgett, hogy valamennyire rémlettem neked nem akartam, hogy tudd. Nem tudom miért, úgy éreztem meg kell tartanom magamnak azt a pillanatot.
- Miért mondtad el?
- Most meg azt éreztem el kell mondanom.
- Oh értem. Hát oké. Na szóval.. lehet még köztünk valami?
- Nem most - válaszoltam miközben felé hajoltam. Én csókoltam meg, bár amolyan búcsócsóknak szántam. Mivel én kezdeményeztem sokkal nyugodtabb csókra sikeredett mint az előző. Rájöttem, hogy ezeket csókokat sokkal jobban tudom élvezni, mint azt amikor úgy érzem széttépi a szám a vágytól.
- Most pedig... mennünk kell szivi. Jelenésünk van - suttogtam a szájába, nyomtam egy utolsó csókot a szájára és elindultam a terasz felé.

Felnevettem és felmentem a három lépcsőfokon ami a teraszra vezetett. Felvolt állítva egy mikrofon állvánnyal együtt, meg persze a hangszerek is ott sorakoztak. Körbenéztem társaimon, akik már mind ott voltak, ránéztem Jonra, rámosolyogtam aki mellém lépve kivette a kezemből a mikrofont és a kíváncsi tekintetű tömeg felé fordult.

Mosolyogtam, mert élveztem és önelégültség öntött el.

Szóval tetszem Jonathan Bennettnek.

14. rész - Sam

Sziasztok!

Naa, mint látjátok megjöttem, sőt időben, mert 23:06 van. Nagyon ügyes vagyok. : D
A héten még lesz egy rész aztán már jövőhéttől ráállunk a péntek-szombat-vasárnapi frissekre. Csak így tudom megoldani, hogy legyen benne valami rendszer.
Remélem tetszik a rész... kicsit régen írtam, még nem rázódtam vissza a Sam szerepbe. Nem lett olyan, mint szokott lenni. Na, de nem mondok semmi mást.
Elalszok itt mndjárt...
Jó8 & Csók ˘˘


Nicholas nem volt képes felmenteni engem a konyhai munka alól és 3 napig rostokolhattam ott. Reménykedtem benne, hogy pénteken nem nyitunk ki Travis miatt, de ebben is csalódnom kellett.
- Délután kettőig nyitva leszünk, szóval ne örülj.
- De nemááár. 3-kor találkozom Travissel, hogy menjek haza, készüljek el aztán menjek el a találkahelyre?!
- Megoldod amilyen ügyes kislány vagy te - gyűrte meg az arcom és nyomott rá egy puszit. Puffogva léptem ki a pult mögül és csörtettem a konyha felé. Nem a legeslegjobb munka a konykán dolgozni, de elviselhető volt ugyanis a szakács gyanús egyénnek vallott és salátán és szendivcseken kívül nem igen bízott rám mást. Én pedig ennek igen csak örültem. Végülis ami nem megy nem kell erőltetni - tartja a mondás ugyebár, és milyen jó mondás is ez!

Nem is emiatt puffogok Nicnek. Hanem azért, mert itt unalmas... ha felszolgálok mindig fülembe jut valamilyen pletyke tudok Jackkel fecsegni, meg Nicholassal és sokkal izgalmasabb, mint egésznap salátához valókat szeletelni. Dehát ez van.

Megpróbáltuk úgy szervezni Travis buliját, hogy ő tényleg ne jöjjön rá. Természetesen mindenki azzal próbálta palástolni a dolgot, hogy nem beszéltek róla, én pedig ennek az ellenkezőjét tettem. Beszélgettünk róla és előjött belőlem a jeges oldalam így hamar le is zártuk a szülinapos témát. És őt sem nagyon izgatta az, hogy megint öregedett egy évvel.
Egyébként ez alatt a 3 nap alatt mindig találkoztunk. Nem randisan, hanem haverosan. Próba is volt ugyebár amin kötelezően részt vett, meg bejött a kávézóba és belesett a konyhára - bár onnan hamar kilett paterolva - meg egyszer találkoztunk a kedvenc kis boltunkban. Egyre szimpatikusabb és jobban tetszik. Egyáltalán nem nyomul, ő az a fajta férfi, aki először barátságot köt majd egy napon hirtelen rám veti magát és üsse kő legyünk együtt. Természetesen imponál, hogy figyel rám, kedves velem és mindig bókol. Bár így lenne az után is, hogy megkapott testestül, lelkestül.

Elég rossz tapasztalataim vannak fiú ügyekben, így nem tudok optimista lenni. Nekem az az elméletem, hogy: amíg a srác meg nem kapja azt, amire neki szüksége van - baráti ölelés, kebelreszorítás, kiszolgálás, csókok és szex - addig egy álom. Aztán meg egy rémálom. Direkt gyűlölteti meg magát, hogy ne ő mondja ki a vége szócskát, mert ennyi bátorság sincs benne. Így elkezdem szánni, majd lenézni és dobom.

Travis pedig eddig egy álom, és csak reménykedni tudok, hogy nem csap át az egész történet rémálommá.

Mikor elérkezett a péntek, már észrevehetően mindenki másként viselkedett. Én már éjfél után küldtem neki egy "boldogat csókollak" sms-t, és a többiek is sorjában bontakoztak ki.
Résen voltunk időjárásjelentésben is, mindegyik csatornán jóidőt jósoltak péntekre, így bátran rakta ki Jon a grilljét meg a kerti dolgait a kertbe. Ez amolyan grillpartinak induló cucc lesz, de úgy előre látom, hogy a kaja alig fogja őket érdekelni és Töki fogja a nagyját megcsinálni amilyen seggrészegre fogják magukat inni a "felnőttek".

Reggel 9 körül látogatott el hozzánk Travie a kávézóba. Repültem karjaiba, felköszöntöttem és rámeredtem nagy szemekkel.
- Naaa? Érzel változást?
- Miben?
- Hát, hogy 21 vagy és nem 20.
- Hát.. őszintén semmit.
- Tudtam, hogy hülyeség az egész. Van délutáni programod? - néztem rá felcsillanó szemekkel. Vagyis reméltem, hogy csillognak.
- Hát eddig nincs, de ahogy elnézlek biztos lesz.
- Oh milyen kis ügyes vagy. Arra gondoltam együtt eltölthetnénk a napodat. Mondjuk feljössz nálunk én meg viszek innen kaját és megebédelünk filmezünk... stb. Ilyen kis lazulós napot tarthatnánk.
- És Eathen?
- Kit érdekel? Nem, amúgy Jonnál lesz.
- Jonnál? - kérdezte meglepve. - Mintha ők nem a legjobb haverok volnának...
- Hát nekem is furcsa volt, de egy ideje mindennap együtt lógnak. Jon hanyagolja a melóját is amiért szóltam neki, dehát ő nem az a fajta akinek lehet parancsolni - rántottam vállat és bontakoztam ki az öleléséből. - Majd délután odaadom az ajándékodat.
- Olyanom is van? - kérdezte bújkáló mosollyal az arcán. Köhintettem egyet, felszegtem az állam és végigmutattam a testemen.
- Ez szerinted mi, ha számodra nem egy ajándék?! - kérdeztem fennhangon. Nicholas ekkor ért oda hozzánk és elkapta a röhögőgörcs.
- Szerintem ebben semmi vicces nincsen Nicholas.
- Ugyan már Sam, látnod kellett volna magadat! - nevetett továbbra is és megpróbált utánozni.
- Menj mááár! Nem is így csináltam! - csaptam mellkason jutalmul. - Ugye, hogy nem? Mondd meg neki Travie!
- Samnek jobban állt, neharagudj Nick te nem vagy ajándék számomra. Amolyan átok féle inkább...
- Haha. Milyen vicces kedvedben vagy. Így, hogy adjam oda neked az ajándékodat?? Haa??
- Hát simán - vállat rántott és vigyorgott miközben titokban engem lesett.
- Te sem fogsz sosem megváltozni az idő múltával sem. Balfasz maradsz örök életedre. Na nesze. Boldog születésnapot te kretén - ölelgette meg Nick Travist és tipikusan fiúsan megcsapkodták egymás hátát.
- Jólvan. Köszönöm szépen. Ilyen szép szavakkal még senki sem illetett. Nem is tudom mivel érdemeltem ki...
- Ne beszélj annyit szívem. Nézd meg mit kaptál - mondtam oldalról nem törődöm sítlusban. Elővette a kis dobozt kinyitotta és kivett belőle egy ezüst öngyújtót amibe belevolt gravírozva a neve. - Ohh köszi széépen!
- Csak mert mindig az én öngyújtómat lopod el és felejted visszaadni.
- Tényleg köszi, jóljött. Ma akartam venni egyet.
- Na látod... jólvan. Egyre többen jönnek kell a munkaerő, ha most megbocsájtasz... vagy veszel valamit, vagy elhúzol a francba! - nevetett fel és jelentőségtelejsen rám nézett, miszerint ne sokáig tötyörésszek még itt. Bólogattam és odasomfordáltam Travishez. Nekidőltem, mire ő átkarolt és felnéztem rá. Borzasztóan tetszett, hogy magasabb nálam. Eddig a palijaim mindig egymagasak voltak velem ő meg egy fejjel magasabb.
Nem nagyon szólaltunk meg, csak néztük egymás arcát vagy a másik háta mögé pillantgattunk. Nem volt erősségem a másik szemének fürkészése, mert zavarbajöttem.
Komolyan lányosan zavarba jöttem és nevetni kezdtem, meg össze-vissza beszéltem olyankor. Így általában kerülöm az emberek szemét. Én nem tudok úgy elmerülni Travis zöld szemeiben, mint ahogy a könyvek, regények írják le. Én nem látom a lelkét tükröződni a szemében, nem tudok kiolvasni belőle érzelmeket, csak olyanokat amik segítik arcának mimikáját. De már jópárszor észrevettem, úgy ahogyan most is, milyen szép színű a szeme. Ritkán látok ilyen élénk, ragyogó zöldet. Azt a smaragd zöld félét. Nekem pedig az a kedvenc színem. Elgyengült pillanatomban... nem is, inkább tudattalan állapotomban megesik, hogy kimondom azt, amit éppen gondolok, ekkor is így történt.
- Annyira szép szemeid vannak - suttogtam és néztem fel rá újra. Szélesen elmosolyodott válaszul és végigsimított a frufrumon, odébb akarta lökdösni több-kevesebb sikerrel. Újrapróbálkozott, majd egy kicsit erőteljesebben hátrasimította a frufrumat.
- Neked pedig az arcod szép. Nem kéne eltakarnod a hajaddal.
- Nem is takarom. Divatolok édes. Trendi vagyok! - mondtam érzelemmentes hangon és fapofával. Ő mégis láthatott bennem valamit megmozdulni, mert az államon végigsimított, majd egy kicsit megemelte és ráhajolt a számra.
- Ugye nem bánja őnagysága, ha átugrok pár létrát a kapcsolatunkban?! - olyan hangon búgta, hogy eszemet vesztettem. Jó, nem azt mondom, hogy vadul vert a szívem, remegett a térdem és akár el is ájulhattam volna, hanem egyszerűen vágyni kezdtem rá. Rá meg a csókjára. A kávézónak egy viszonylag eldugott helyén álldogáltunk, ahol még a madár se járt, de ha százan lettek volna körülöttünk valószínűleg akkor sem érdekelt volna. A szájának ínycsiklandó dússága és vonala, lehelletének forrósága mely a számon ütközött, kezének érintése az államon, elindított bennem egyfajta lavinát.
- Én nem bánom. Te húzod már egy csomó ideje a továbblépést - húztam meg kicsit a vállam, ugyanis többre nem voltam képes. Kezeim akaratlanul is meglendültek és derekához érvén megnyugodtak. Egy féllépésnyit közeledtem hozzá - így arcunk még közelebb került egymáshoz - és jobb kezemmel felkúsztam a vállára.
- Ja, hogy nálad nem kell sokáig óvatoskodni.
- Nem bizony. Na milesz? Megcsókolsz, vagy nem? - kérdeztem szemforgatva. Ilyenkor érezheti azt a partner, hogy valójában nem is érdekel az egész, hagyjon a francba csak csókoljon meg és intsünk egymásnak bye bye-t. De ha valaki egy kicsit is jobban szemügyre vesz és áttör az én intim-erogén-védett szférámon akkor simán rájön, hogy ez csak a látszat és valójában tényleg felgyorsult a pulzusom, enyhén izzadni kezdett a kezem, a szám kiszáradt, a várakozástól pedig már egy ép gondolatom sem maradt.
- Ne ugrass. Nálam az nem jön be - lehelte még utoljára és mielőtt valami frappánsat bírtam volna kinyögni magamból, helyette a csóktól nyögtem fel amit kaptam.
Nem életem legjobb csókja volt - majd arról a későbbiekben beszámolok - de volt annyi hatással rám, hogy rögtön többet akarjak, és ha valaki ezt eléri nálam akkor az már jó. Határozottan többet akartam ezekból a finom csókokból. Nem volt vad, durva és követelődző, mint amikhez általában hozzászoktam. Inkább volt kedves, romantikus és játékos. Ez újszerű volt számomra és emiatt tetszett annyira. Annyira, hogy a pillanat tört részéig elhittem azt, hogy egyszer az életben énis lehetnék boldog. Aztán kiráztam a fejemből ezt az eszement gondolatot.

***

Végül addig könyörögtem Nicholasnak amíg korábban el nem engedett. A szakáccsal titokban leszerveztem, hogy összedob pár hamburgert, és úgy indultam vissza a hotelbe. Mivel nem kellett lakásra spórolnom - eddig - és nem volt kedvem meg időm sétálgatni, meg buszocskázni, fogtam magam és beültem egy taxiba. Előre csikorgattam a fogamat, mert folyamatosan lestem a számlálót és a számok csak szöktek és szöktek feljebb. 15 perc alatt hazaértem, sóhajtozva fizettem ki az utat és trappoltam fel a 16. emeletre. Nem kellett előhalásznom a kártyámat valahonnan a táskám mélyéről, mert Eathen itthon volt és volt oly kegyes, hogy beengedjen.
- Nekem is hoztál? - nézett mosolyogva a szatyrokba.
- Persze. Csak nem hiszed, hogy hagyom, hogy éhenhalj?! Milyen barát lennék én akkor? - néztem rá túlzó döbbenettel, majd szélesen rávigyorgtam és nyomtam egy csókot az arcára. - Eszegess aztán húzzál el. Úgyis hamarabb akartál menni Jonhoz, nem? - kérdeztem, miközben öntöttam a bögrémbe kávét. Felmutattam, hogy kér-e mire bólogatva hümmögött.
- Hát.. aha. De szerintem olyan 7 körül, már jöhettek át - préselte ki magából a szavakat evés közben. Úgy tömte a száját, mintha még sosem evett volna hamburgert.
- Mondd te ma mit csináltál? Nem ettél? - kérdeztem és húztam egy jó nagyot a kávémból.
- Nem... egész nap apának segítettem és kávén kívül nem ettem semmit. Ja, meg egy fánkot, de azt tudod, hogy utálom. Úgy hogy farkaséhes vagyok.
- Hát mert hülye vagy. Ha szólsz apádnak, hogy enned kell, biztos nem fogja leüvölteni a hajad, hogy de nem ehetsz...
- Igazából eszemben sem volt az evés - húzogatta a vállát kisfiúsan, mire megrökönyödve rámeredtem, majd vállon csaptam és elsétáltam mellette.
- Elmegyek gyorsan zuhanyozni. Ja! Képzeld, ma Travie megcsókolt a kávéházban - jelentettem ki, amolyan mellesleg hangnemben, miközben a fehérneműs fiókomban kutakodtam. Néhány percig csend volt, nem válaszolt Eat - mert gondolom harapott emésztett, harapott emésztett és így tovább - majd amikor már a fürdőbe készültem, akkor válaszolt a konyhából.
- És boldog vagy vele?

Amikor ez a kérdés elhangzott megkellett állnom. Mindketten tudjuk, hogy ez nem az a fajta vicces boldog vagy-e kérdés. Ez az a ajta kérdés, amikor tényleg érdemes-e vele lennem és boldoggá tesz-e a gondolat, hogy vele vagyok. Szótlanul néztem magam elé, pontosabban a falat és gondolkodni kezdtem. Végül hallottam lépteinek dobbanását a padlón, vagyis elhatározta, hogy úgy hallgat végig, hogy a szemembe néz - véletlenül se tudjak így hazudni.
Egy pillanatra felnézttem és láttam, hogy megáll az ajtóban és nekitámaszkodik az ajtófélfának. Keresztbetette a kezét maga előtt és sóhajtott egyet. Komoly, rideg volt a tekintete.
Szerettem Travissel lenni. Jó volt vele lenni. Üdítő volt és frissnek éreztem magam mellette. Még a csókja is tetszett ma reggel. De nem volt rám olyan mély benyomással, hogy egész nap emiatt vigyorogjak, elmélázzak és ne tudjak dolgozni. De jólesett, és akartam még jóleső csókokat.
Mivel tudtam, hogy Eathennek képtelen lennék hazudni, mert az olyan, mintha saját magamnak hazudnék, az arcába mondtam a hideg valóságot ami körüllengett engem és úgy gondolom ez mindigis így lesz.
- Nem - válaszoltam rezzenetlen tekintettel. Az övé is az volt. - De ő boldog velem és ez nekem elég - bólintottam egy aprót, elfordultam tőle és megfogtam a fürdőszobaajtóm kilincsét és már épp beléptem volna, amikor újra megszólalt.
- Miért? Miért elég ez neked?
- Azért, mert én nem kívánhatok többet. Én ezt kapom mindig és én ebbe belenyugodtam.
- Miért nem mersz többet kérni, mint az ő boldogsága? A tiéd nem számít?
- Mert a boldogság egy nagy rakás baromság! Azért Eathen! - emeltem egy kicsivel feljebb a hangerőm. Nem kiabáltam, csak hangosabban beszéltem. - Akárhányszor éreztem azt, hogy boldog vagyok a végén csak magamnak ártottam és én szenvedtem. És te tudod ezt a legjobban. Beletörődtem abba, hogy ameddig én élek, nem lehetek igazán boldog... Egyetlen jó dolog van az életemben. Egyetlen. És az te vagy. És nekem ez elég...
- Nem értelek...
- Nem is kell. Csak maradj mellettem ameddig csak tudsz és ezzel nekem éppen annyira segítesz, mintha 5 pasi tenne engem boldoggá. Ha valamit boldogságnak lehet mondani - elgondolkodtam és bután mosolyogva vállat rántottam - akkor nekem te vagy a boldogságom... vagy valami ehhez hasonlóm - határozottan zavarbajöttem a hirtelen elővillanó érzelmektől az arcán így gyorsan magamra zártam a fürdőajtót és vetkőzni kezdtem. Bele sem mertem gondolni az elmúlt pár percbe. Nem akartam rágondolni. Egyszerűen továbbléptem és a zuhanyzásra meg a férfim bulijára kezdtem gondolni.

Egy szál törölközőben rohangáltam a szobámban a kedvenc felsőm után kutatva. Volt rajtam fehérnemű de mégsem akartam abban mászkálni, hiába voltam a saját lakosztályomban. Természetesen ekkor érezte azt Travis, hogy ideje idérnie és csengetnie.
Szemforgatva álltam az ajtóban és nyitottam azt ki.
- Szia. Bocs, nem vagyok kész, de gyere be.
- Szia... nem baj... jövök... oké - mondta egyre lejjebb vándoroló tekintettel.
- Szivem. Itt a szemem - emeltem fel a fejét, mosolyogtam rá és egy futó csókot leheltem a szájára. Vágyakozó sóhajjal lépett be, de én elfordultam tőle és a nappaliba invitáltam. - Nem most vagy itt először, helyezd magad kényelembe, én mindjárt jövök, csak felöltözök végre.
- Jólvan, menj csak. Ne legyen fél óra!
- Haha. Úgy ismersz? - kérdeztem, de nem kaptam választ. Durcázva nyitottam ki a szekrényem, majd elborzadtam, mert amilyen ruhákat beszereztem ittlétem óta minde egymás hegyén-hátán begórva volt a szekrényben. Nem láttam esélyét annak, hogy megtalálom a kedvenc darabjaimat, így kivettem egy fekete farmert meg egy fehér felsőt és kész. Ez akadt a kezem ügyébe.
Kimentem Traviehez, beugrottam mellé, elhelyezkedtem a mellkasán és együtt néztünk valami idióta akciófilmet amit betett a lejátszóba.
Nagyon nem jártam abban a világban, így nem is érdekelt az amit betett. Na nem mintha annyira szerettem volna az akciót...
Öntudatlanul körözött a vállamon, ami borzongatóan kellemes volt, egészen addig a pillanatig amíg el nem bóbiskoltam rajta fekve és többé nem éreztem semmit sem az "örök" nyugalmon kívül.

!!

Öm sziasztok!

Jöttem szólni, hogy holnap este lesz rész. 10-11 körül... : D

csak ennyi.
csók ^^