25. rész - Sam

Sziasztok!

Nyárhoz képest elég régen hoztam részt, de pörgés volt itthon, és csak most lettem vele készen. Nem lett valami hosszú, azért remélem megfelel nektek. Nem akarok elégedetlenkedni, de örülnék pár kommentnek, mondjuk úgy 5 darabnak... ne mondjátok, hogy sokat kérek. Ja és berózsaszínesedtem : D
na csóók. :)



Amikor reggel felkeltem mosolyogtam. Nem azért, mert olyan jó kedvem lett volna, semmint azért mert hétvége van, nekem pedig nincs munkám... hanem mert megláttam Eathen édes arcát. Gondolkodtam felkeltsem-e, vagy hagyjam aludni... de végül inkább maradtam én is és közelebb húzódtam hozzá. A keze átlendült a derekamon és végigsimított rajta, a szívem pedig legnagyobb meglepetésemre hevesebben kezdett dobogni.
- Fel vagy már kedves? - mormolta és kinyitotta a szemeit.
- Felébresztettelek?
- Csak mert bámultál...
- Én sosem érzem meg, ha bámulnak alvás közben. Nem is értem ezt.
- Jolvan, halkan még félig alszom.
- Eathen, kérdezhetek valamit? - halkan tettem fel a kérdést és megcirógattam az arcát, mire a válasz egy hümmögés volt.
- Khm... miért vagy még mindig mellettem? - a kérdésemre sokáig nem kaptam választ, de lassan felnyitotta szemeit és sokatmondó pillantással illetett.
- Adtál valaha okot arra, hogy ne legyek melletted? A megtébolyodás kerülgetne ha magadra hagynálak, ezt bizton állíthatom.
- Sosem fogom tudni meghálálni mindazt amit értem tettél és teszel.
- Nem is kell. Csak te is maradj mellettem.

Hagytam, hogy visszaaludjon. Nem keltem ki mellőle, egyszerűen nyugalom töltött el, ha arra gondoltam ő még itt van nekem. Tényleg nem fogom soha megérteni mivel érdemeltem őt ki. Hiszen szeszélyes, problémás esetenként roppant hisztis nő vagyok. A haragom ostora legtöbbször rajta csattant, és mégis... rosszallóan csóválja a fejét olyankor, de nem fordul el tőlem. Szembeáll velem és tűri mindazt amit teszek.

Talán csak hülye.
Igen, ez lesz az, hiszen csak egy totális nagy idióta marad meg egy ilyen nő mellett, mint én. Mégis szeret. Ő maga mondta. Én pedig megtagadtam. Vajon még mindig? Hiszen... alig másfél-két hónapja mondta. Magamból kiindulva, nem könnyű elfelejteni valaki olyat, akit szívből szerettünk. De ő nem szerethet engem. Tényleg nem. Ő... ő a legjobb barátom. A lelkitársam. A védangyalom. Az az egyetlen ember ezen a hülye bolygón aki még elvisel és támaszt tud nekem nyújtani, mert mellettem volt jóban-rosszban. Mindig.

Mivel nem bírtam tovább a gondolataim között, muszáj volt rágyújtanom. Átmentem a nappaliba, kinyitottam az ablakot, a párkányra ültem és miközben szívtam magamba a nikotint a várost pásztáztam. Nem meglepő módon óriási forgalom volt, rengeteg járókelő, hamar meguntam és felnéztem az égboltra. Ősz lévén nem vártam napsütést, és tiszta égboltot sem - így nem csalódtam mikor megpillantottam a gomolyfelhőket. Így belegondolva, elég hűvös van... fázom. Nem törődöm módon vállat rántok és szívok még egyet. Egyébként Eathen nem cigizik... régen leszokott már, sokszor nyüstöl emiatt, mert a hangom meg minden... de én nem akarok leszokni. Eathen sok mindennel foglalkozik... meséltem már róla? Nem. Nem hiszem. Elvoltam foglalva magammal, meg Travissel, majd Braddel... most meg Jonathan.

Eathen mindegyiküket felülmúlja, valójában. A legjóságosabb figura akivel eddigi életem során összehozott a sors. Megismertem és fordult velem egyet a világ.
Nem kell említenem, hogy milyen gazdag családban nevelkedett, hiszen elég csak erre a hotelra gondolnunk amiben kényelmesen tengetem mindennapjaim. A Mars Hotel üzletlánc... Eat fogja örökölni, megtehetné, hogy csak ül a fenekén, de nem. Otthon dadusa volt, meg komornyik aki kinyitja az ajtót, meg ilyesmik. Először nagyon szokatlan volt, kínosan éreztem magam, ha átmentem hozzá, hiszen csak egy egyszerű lány vagyok ő meg mint valami királyi sarjadék éldegélt a villában. Lovagolt, dobolt, gitározott, vívott és okos volt. A zenélés már saját önerőből tevődött össze, eleinte sznob szülei hallani sem akartak a zenélésről, de amikor 14 lett fejet hajtottak előtte. Elég meggyőző személyiség tud lenni, szorult helyzetekben is. Amikor én megismertem, elképzelni sem tudtam volna róla, hogy ő lovagol, vív meg hasonlók, de kiderült, hogy nem pusztán szülei akaratából csinálta ezeket, ő maga is megkedvelte idő közben. Bár felhagyott ezekkel a sportokkal, néha mondja, hogy hiányzik neki a lovaglás... na mindegy.

Velem ellentétben, jó kapcsolatot ápolt a szüleivel, egészen addig amíg meg nem alapította a zenekarunkat Braddel. Az anyja magán kívül volt, hogy micsoda huligán lett a fiából, az apja pedig szintén, hiszen egy óriási vállalatot készül fiára hagyni, akinek nincs ínyére a dolog.

Az egyetlen ember akiben feltétel nélkül megbízom és az életemet is legszívesebben a kezébe adnám, hogy irányítsa helyettem. Amikor beleszerettem a legjobb barátjába elmondtam neki. Amikor lefeküdtem vele, és másnap összetörten talált rám, elmondtam neki. Amikor még szerelmesebb lettem, és viszonyt folytattam Braddel, elmondtam neki. Amikor Brad meghalt, a karjaiba rohantam és ő volt az aki végig kitartott mellettem. Aztán elmondtam, hogy terhes vagyok és meg akarom tartani a babát. Azt mondta, fiaként fogja felnevelni velem. Amikor apám meghalt ugyancsak számíthattam rá. Aztán volt az az eset, amikor... amikor mi ketten...

- Hülye vagy? Gyere be, agyonfagysz, megfázol! - ijedtségemben megrándultam és felé kaptam a tekintetem.
- Ha így rámijesztesz azon se csodálkozz ha kiesem az ablakon... - fújtottam és kipöcköltem a cigicsikket.
- Mióta ülsz ott, az ajkaid már kékülnek!? - kérdezte aggodalmasan és behúzott az ablakból. Olyan lendületesen rántott meg, hogy majdnem rázuhantam. De csak majdnem. Vészesen közel kerültem az arcához, a melleim a mellkasának passzírozódtak, a térdeink összeértek és villámok csapkodtak a bensőmben. Sosem történt még ilyen. Szaporán szedtem a levegőt és rásimítottam a kezem a lapockájára. Felnéztem a szemeibe, a pupillái kitágultak, egyértelmű vágyat olvastam le az arcáról, majd elidőztem az ajkainál. Sosem volt még ennyire... ennyire izgató látvány a számomra a szája. Megszeppenten néztem a szemeibe és vártam valamire. Valami lépésre, cselekedetre, mozzanatra, bármire. A szívem őrült tempóban dobogott, és elfeledtem azt a tényt, hogy egy kispóló van rajtam, átfagytam, az ő kezei pedig a derekamon és a fenekemen időznek. Nem tudom, hogy tudott úgy elkapni, hogy a kezei odatévedjenek, de lehet, hogy már ő változtatott a kezei pozícióján és észrevétlenül odacsúsztatta őket, de nem hogy zavart volna, inkább ingerelt és jólesett. Elködösült a tekintete, ahogy a melleimre pillantott, állakapcsa megfeszült én pedig egyre inkább nem értettem mi történik velem, velünk.
Elekrtomos szikrák pattogtak köztünk, amit mély megdöbbennéssel nyugtáztam, szemlátomást Eathen is hasonlóképpen vélekedett. Sosem gondoltam még Eathenre úgy, mint potenciális párkapcsolati partner. De úgy látszik a kémia beindult köztünk is. Vagy most csak én vagyok hülye? Az érzelgős énem tört volna felszínre, aki még egy csigával is érzi a kémiát?
- Huh - ocsúdtam fel és eltoltam őt magamtól. - Khm... köszi... izé, hogy elkaptál - összeszedtem minden lélekjelenlétem, megfordultam becsuktam az ablakot és próbáltam kerülni a szemkontaktust. Borzasztó kínosan éreztem magam. TÉNYLEG sosem fordult még elő még csak hasonló sem... soha kettőnk között.
- Igazad van, megfagyok... letusolok forró vízzel - dadogtam, hadonásztam miközben hátráltam és fixen bámultam a lábszárát. Valahogy sikerült feljebb vinnem a tekintetem és belenéztem a szemeibe, a vadítóan kék szemei... elvoltak kerekedve, majd hogy nem tátott szájjal bámult rám, majd megrázta a fejét és a padlóra fordította a tekintetét.

Sarkonfordultam és berohantam a fürdőszobába, körültekintően magamra zártam és nekidőltem az ajtónak.

Ez mi volt? Valaki mondja el, hogy ez mi volt? Még sosem kábított el az a jégkék tekintet, a markáns, borostás arc, a kócos haj... mi az ördög van velem? Talán hormontúltengésem van. Vagyis... nagyon remélem.
Még mindig erősen kalapált a szívem, nem tudtam napirendre térni. Rengetegszer öleltük már meg egymást, nem egyszer aludtunk már együtt, együtt élünk, együtt zenélünk, együtt létezünk most meg elkezdem őt női szemmel nézni? Vonzónak találni? Komoly problémák merülnek fel bennem.
Nem tudom túltenni magam Brad halálán, bűntudatom van Travis miatt, kívánom Jonathant, most még már Eathen felé is kacsingat a testem...
Halálra rémülten álltam be a zuhany alá és nagyot csavartam a melegvíz csapján. A forróság lassan öntötte el a testemet, végül majdnem leforráztam magam, de ez mind nem érdekelt, ugyanis egyre jobban kezdtem undorodni saját magamtól.