1. rész - Sam

Azt hiszem mondhatom, hogy ez egy amolyan fordulópont számomra blogok terén. Mindig olyasmiket írtam amiket előttem már valaki kitalált, így nekem csak kicsit játszanom kellett a szereplőkkel. Gondolok itt együttesekre és filmekre. De ez egy egészen más történet. Igaz, hogy egy japán anime ihlette meg mert beugrott róla egy szereplő... de nem volt semmilyen alapsztori. Azt hiszem joggal mondhatom, hogy ez az Én történetem. Szeretném, ha tetszene nektek és olvasnátok és ha netalántán ez történne ellátnátok sok-sok véleménnyel és kommentárral. :P
Azt hiszem vegyük ezt zárószónak. Aki jobb szereti privátban megoldani: elle.pro@citromail.hu
Csók
Adreeh :)


Csomagommal együtt a vonat ajtaja előtt álldogálok és nézem a kék járművet. Kicsit több mint fél éve veszítettem el az apukámat akit... nem is szerettem mégis furcsa kötelék volt közöttünk. Rákban halt meg. Elhessegettem a gondolataimat és beléptem a vonatba. Új életet várok. 20 évesen, nincstelenül. Útnak indultam. Kezdetnek elhagyom a Nagy Almát és elmegyek San Franciscoba. Igen oda. Dohányzó részleg 38-as szék.. megkeresem a helyem és örömmel tapasztalom, hogy senki nem ül ott. Leteszem a fenekem az ülésre, ledobom magam mellé az egyetlen gurulós bőröndömet és a tokba zárt gitáromat. Előhalászom a zsebemből a cigarettás dobozomat és az öngyújtóm. Éppen meggyújtottam az egyik szálat amikor levetődött velem szembe egy srác. Szőke, vidám, lehet úgy 17 éves. A haja borzasan égnek állt a szeme csak úgy csillogott, fülig érő mosolya volt, szakadt farmert deszkás cipőt és egy drágának kinéző pólót viselt. Így november környékén jól öltözött a srác... Mielőtt megszólalhatot volna, oldalra fordultam és kinéztem az ablakon. Szakadt a hó.
- Nincs szükségem társaságra kölyök... nincs szükségem beszélgetésre - elutasítóan az ablakot bámultam keresztbetett lábbal. A kezemmel megtámasztottam a fejem és alig hallhatóan felsóhajtottam. Fogam közé zártam a cigarettát és lehunytam a szemem. Azt hittem győztem de a fiú nem tágított.
- Ne légy ennyire negatív és elutasító. Az anyám mindig azt mondta az ilyen embereknek valójában hatalmas szíve van és vágynak az emberek társaságára csak félnek bevallani maguknak - gyerekes hangja volt. Ez mosolyra fakasztott.
- Hány éves vagy, 12? - gúnyosan felhorkantottam és nem érkezett válasz. - Ne vedd a szívedre kölyök...
- Valójában 15 éves vagyok. És az anyukám nagyon jó emberismerő. Habár kissé naív és furcsa logikájú... de azért jó emberismerő.
Nem voltam hajlandó folytatni ezt az értelmetlen beszélgetést.
- Mindenkivel így viselkedsz? Semmibe veszed őket? Vagy csak engem mert fiatal vagyok?
- Hagyj békén kölyök...
- Te is San Fransiscoba utazol? - kérdezte éles hangon mire bólintottam. Legyen egy kis öröme. - Baromi. Énis... milyen célból? Haaah!! - megijedtem ezért felpillantottam. Összetett kezekkel a gitáromat nézte - Csak nem egy híres bandában játszol? Turnéra mész? Ha? Hah???
Elmosolyodtam.
- Szóval te ilyen titkos sztár vagy? Vagy csak amolyan garázsbanda? San Fransiscoba mész lehetőségek után? - egyre lelkesebb lett és vele egyidőben a hangszórókból egy monoton férfihang szólalt meg.
- Kedves utasaink! A hóvihar miatt a San Fransiscoba tartó vonat késni fog. Elnézésüket és türelmüket kérjük a kellemetlenségekért!
- Remek - a homlokomra szorítottam a kezem és kifújtam a füstöt.
- Egyedül mész? Csak a gitárod a társad? Szóval zenész vagy? - és ő csak bombázott a kérdésekkel. Én pedig csak szótlanul tűrtem.
- Válaszolni fogsz valaha a kérdéseimre? - dühösnek hittem mégsem volt az. Csak zavart, hogy nem kap válaszokat - És a szemembe néznél ha hozzád beszélek? - megrendültem a hanglejtésén ezért döbbenten pillantottam fel - Rendben. Szóval... megszólalhatnál végre.
Egy hatalmasat sóhajtottam és elnyomtam a cigimet. Lenéztem a lábaimra, melyek keresztbe voltak fonva. Megcseréltem őket és újra a fiúra pillantottam.
- Igen - értetlenül pislogott rám ezért folytattam - Amolyan garázsbanda voltunk.. már feloszlottunk. Nem voltunk valami ismertek, kisebb fellépéseink voltak és ahol laktam ott azért leszólítottak a utcán. Poprockot játszottunk leginkább... 4 tagú volt a zenekar, megkísértem a sorsom. Ezért megyek San Fransiscoba. Ennyi. Mesélj te - lehajtottam a fejem és behunytam a szemem.
- Azt hittem kőkemény rocker vagy - ezen majdnem nevettem, de csak majdnem. Télhez képest énis elég lengén voltam felöltözve, bár egyáltalán nem fáztam, mert melegített a kedvenc piros szövetkabátom. Biztos a fekete öltözékemből ítélte azt, hogy rocker vagyok, de nem... egy átlagos lány vagyok akinek elege lett mindenből, fogta magát és világgá ment.
- Khm.. énis konyítok egy keveset a zenéhez. Igen... basszusgitározom. Öm és jelenleg épp... most szöktem el a családomtól. Adsz egyet? - felnéztem és láttam, hogy egy cseppet sem érzi magát zavarban. A cigis dobozra bökött. Szótlanul intettem, hogy csak nyugodtan és miközben pöfékelni kezdett kíváncsian vártam, hogy folytassa. Mégsem amolyan elkényeztetett anyuci szoknyája alá bújós kölyök.
- Mégis miért szöktél el Töki? Nem tetszett a csillogás amiben éltél?
- Honnan veszed, hogy gazdag vagyok?
- Csak rád kell nézni... az ember egyből tudja miféle sznob családban nevelkedtél.
- Vehetném sértésnek, de hogy őszinte legyek igazad van. Épp ezért szöktem el. Nem akarok egy elkényeztetett sznob kölyök lenni. Egyedül talán a hugomat sajnálom, hogy otthagytam. De kiheveri... nem kicsi ő már. Az anyám... anyám túl naív és mindenkit szeret, csak bennem látta mindig a hibát, a rosszat. Az apám, bocs.... a mostohaapám sosem szeretett, sőt kijelentette, hogy gyűlöl. Anyám próbált formálni, hogy végre normális legyek. Olyan mint ő. Nem öltözködtem úgy, ahogyan elvárták tőlem. A suliban jól teljesítettem de nem önszántamból... soha nem tanultam egyszerűen okos vagyok.
- És szerény - szóltam közbe mosolyogva. Elég szimpatikus a gyerek. Nem kértem, hogy beszéljen a családjáról terelésképpen mondtam, hogy meséljen ő, és belekezdett. Szakadatlanul, megállás nélkül csak beszélt és engem peidg lekötött. Igaz, kicsit unalmas volt egy két rész... de kiderült, hogy rock zenét játszik méghozzá nem is rosszul... a barátnőjét és a barátait hagyta maga mögött. Ugyanazért megy oda ahova, amiért én.
- Kedves utasaink figyelmét kérjük! A San Fransiscoba tartó járat várhatóan 2 órát fog késni. A felmerülő kellemetlenségekért elnézésüket kérjük! - hallottuk meg újra a monoton hangot.
- Kössz a tájékoztatást. Vár rád ott valaki? - kérdeztem Tökitől. Töki... ez lett a neve. Ugyanis nem mutatkozott be, és én sem neki.
- Igen - hosszan bólintott - A tanár nagybátyjám. Ő igazán jó arc, szerencsére nem olyan környezetben nevelkedett, mint én bár neki sem kell panaszkodnia.
- Szóval úszkál a pénzben.
- Mondhatni.
Aztán 2 órán keresztül be nem állt a szája. Már-már idegesített, de nem szóltam rá. Hagytam, had beszéljen... úgy sem találkozunk többet.
A vonat egyszer csak megállt, és Töki is abbahagyta a beszédet.
- Megérkeztünk? - kérdezte. - Ó a fenébe nem írtam Jonathannek, hogy jöjjön ki elém! - homlokoncsapta magát és a telefonját elővéve gyorsan pötyögni kezdett. Mialatt ő szorgosan írni kezdte az smst én elfordultam és felálltam. A fejembe húztam a sapkámat, a hátamra dobtam a gitáromat, a kezembe fogtam a bőröndöm és ránéztem a fiúra.
- Öröm volt veled utazni. Viszlát Töki - biccentettem felé és kifelé indultam.
- Várj! Várj, megyek veled...
Megrántottam a vállam és bevártam. A mobilját már nem bűvölte, kivételesen szótlanul követett. Zsebembe csúsztattam a kezem, elővettem egy újabb szál cigit és lassan meggyújtottam. A kijáratnál megpillantottam egy barna, hosszabb, kócos hajú fiút aki éppen meggyújtott egy cigarettát. Farmert és szövetkabátot viselt a mutatóujján egy gyűrűt... és szemüveges volt. Elállt a lélegzetem. Káprázatosan szexi kisugárzása volt.
- Ő az! - mutatott Töki egyenesen Mr. Szexire. - Jonathan! - kiáltotta és vadul integetni kezdett a nyurga suhanc mellettem. Egyáltalán nem hasonlítottak, bár Töki sem volt csúnya gyerek. Sőt kifejezetten vonzó volt. Még így 15 éves létére is. Összeakadt Vele a pillantásom. Egyszerre indultunk el, de én gyorsabban és feltűnésmentesen osontam ki mellettük a be-kijáraton.
A szívem vad dübörgésbe kezdett, az agyam kikapcsolt és csak azt láttam magam előtt ahogyan meggyújtja a cigarettáját. Megráztam a fejem és fogtam egy taxit. Gyorsan bepattantam és kértem, vigyen a legközelebbi motelbe. Megcsörrent a kabátzsebemben a mobilom. A kijelzőm Eathen nevét írta ki. Megkönnyebbült mosoly ült az arcomra és felvettem.
- Odaértél már? - kérdezte, halk búgó hangon.
- Igen.
- Egy motelba mész?
- Igen.
- Az állomástól a legközelebb esőbe?
- Igen.
- Foglaltam neked szobát. Az én számlámra.
- Nem kellett volna.
- Szűkszavú vagy.
- Mint általában mindig.
- Rám mindig számíthatsz. Akármiben. Akármikor - mondta hirtelen. Csend telepedett közénk.
- Majd hívlak Eathen.
- Szia Sam.
Sóhajtást követően a taxis megállt.
- Kereken tíz dollárt kérek.
- Ez kész rablás... - morogtam. - Ha tudom, hogy alig 1 km el is sétálok... - morogtam továbbra is, és a sofőr kezébe nyomtam a pénzt. - Viszlát! - becsuktam az ajtót kiszedtem a csomagtartóból a cuccom és befelémentem.
- És még csak nem is segített. Faragatlan tuskó - puffogtam és megvártam amíg a fotocellás ajtó magától kinyílik. Bementem. Melengető érzés fogott el a kedvező hőmérséklettől ami fogadott. Vettem egy jó mély levegőt és a recepcióhoz siettem. Bemondtam a nevemet és Eathenét, mivel nem mondta kinek a nevére foglalt. Végül a sajátjára foglalt nekem szobát.
Késő délután volt. Hozattam valami kaját aztán lefeküdtem aludni, mert rohadt fáradt voltam.
De nem jött álom a szememre. Csak Mr. Szexit láttam magam előtt. Rettenetesen idegesítő volt. Csak egy percre láttam... de úgy látszik ennyi idő elég volt ahhoz, hogy az arca beivódjon az agyamba és ne is távozzon onnan egykönnyen. Felültem és a cigarettámat kerestem. Egyetlen egy szál árválkodott a dobozban. Sóhajtva kivettem és az üres dobozt beledobtam a kukába ami az ágyam mellett volt.
- Holnap vennem kell egy dobozzal.. - morogtam és gyújtottam rá. - Lácdohányos lettem... - elmerengve pillantottam magam elé, aztán... többre nem emlékszem.